Talán még sohasem volt egy összességében és egyedi alkotásaiban is ekkora élményt nyújtó festészeti kiállítás Marosvásárhelyen, mint ez, amely pár napja vonzza a közönséget a Marosvásárhelyi Kulturális és Művészeti Központ Várgalériájába. Ragyognak, fényt sugároznak a nagybányai remekművek, beszippantják a nézőt varázsos hangulatuk bűvkörébe, ha sietne is, hosszasan marasztalják a két tágas teremben. A modern magyar és erdélyi festészet nagy értékének tekintett 45 alkotást, melyeknek jelentős hányadát nemzetközileg is számontartják, a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány által kezdeményezett Közép-európai Örökség Program keretében, annak támogatásával láthatjuk városunkban. Megvalósításában együttműködött a budapesti Szépművészeti Múzeum, az Ernst Galéria, a Nagybányai és a Maros Megyei Múzeum is, de a tárlat aligha jött volna létre, ha nem garantálja a vásárhelyi polgármester személye. Soós Zoltán szakmai felkészültsége, régészi, művészettörténészi jártassága, az a szenvedély és céltudatosság, amellyel a város műkincseit gyarapítani igyekszik, országos, sőt külföldi viszonylatban is egyre ismertebb. Sokan tudnak már azokról a rendkívül színvonalas tárlatokról, amelyeket az utóbbi években rendeztek a Várgalériában, mérvadó szakmai körökben jó a visszhangjuk, ennek köszönhetően pedig újabb hasonló válogatott anyagok is bemutathatók. Ez persze sok gonddal, bajlódással is jár, de kihívás is, és nem akármilyen fegyvertény. Gondoljunk csak arra, hogy most több olyan ritkaság is városunk közönsége elé került, amely hosszú évtizedeken át, vagy éppen közel egy évszázadon keresztül rejtőzködött valahol, és a lappangásból előkerülve keltett szenzációt, növelte meg sokszorosan a kép eredeti értékét, illetve aukción szerepelve a becsültnél jóval nagyobb összegért talált újabb gazdára. A Nagybányai Művésztelep egyik alapítója, Ferenczy Károly régóta rejtőzködő képe, a Lovak a vízben (Lóitatás) például 70 millió forintért kelt el mintegy évtizeddel ezelőtt a budapesti Virág Judit Galéria árverésén. A festőnek egy másik, szintén hosszasan lappangó műve, a nagy értékű Gyermekek pónikon ugyancsak kalandos úton került elő, és most itt van a szemünk előtt, Vásárhelyen. Hasonló példák még bőven sorolhatók. A tárlat mindenre odafigyelő, gondos kurátora, Ereni Kurani, a nagy hírű Ernst Galéria társtulajdonosa több ilyesmit is említett, amikor a megnyitó másnapján beszélgettünk. A későbbiekben remélhetőleg egy hosszabb interjúban is szólhatunk róluk. Nyilván ilyen alkotások nemigen kerülhetnek Marosvásárhely közösségi tulajdonába, honnan lenne erre pénz? De egy-egy hasonló válogatás elhozatala is egyértelmű nyereség a művészetkedvelők számára. És még szponzorok is léteznek a világon, akik néha segítenek műremekekkel gazdagítani a várost. Jó, tudom, a világ, az más, de néha itt is történnek csodák. Egy mindenre figyelő, jó városgazda erről sem feledkezik meg. Bernády György ebben a szellemben fejlesztette települését. Amikor 110 évvel ezelőtt a Kultúrpalotát felavatták, képtára is lett Marosvásárhelynek, annak alapanyagát pedig olyan nagy igényű alkotások képezték, mint amilyenekről ez esetben beszélünk. Aztán a körülmények elősegítették, hogy ezek végleg itt is maradjanak. Most másak a körülmények, még ha Soós Zoltán mindenben követni is akarná jeles elődje példáját. De a várbeli művészeti központ a maga kiállítótereivel igazán ígéretes létesítmény. Sajnos tájainkon rossz napok járnak a kultúrára, művészetekre. A kormány ezen próbál spórolni. Letiltották az önkormányzatok ilyen jellegű kiadásait. Városunkban a polgármestert sem szokás dicsérni. Többnyire ellenszélben, ármánykodások, áskálódások közepette kell végeznie munkáját. Többségi pártösszefogást is bevetnének ellene, csak hogy megszabaduljanak tőle. Bírálni mindig van mit, nem mondom, hogy minden vonatkozásban jól működik a megyeszékhely és adminisztrációja. Sok mindenen javítani kellene. Viszont amiben előreléptünk, azt meg is kellene tartani. A kulturális pezsgést például. A legjobb szinten. Amilyenen ezt a méltán reménykeltő kiállítást is sikerült tető alá hozni.
