Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Egymást érik, egymásba kötődnek a fesztiválok Marosvásárhelyen, főleg a várban és annak környékén. Hagyományosak, alternatívok, mindenfélék. Így aztán vannak események, amelyek közelről sem kapnak akkora médiaérdeklődést és közönségfigyelmet, amekkorát igazán megérdemelnének. Ez történt múlt szombaton is, amikor az egykori katonai pékség épületében kétszeresére növelt és felújított Várgalériában a biztató távlatokkal útjára indított Marosvásárhelyi Kulturális és Művészeti Központ nagyszerű, új kiállítását avatták. Népünnepélyi zajoktól visszhangzott a várudvar, olykor el is nyomták a Tiberius kvartett ezúttal is magával ragadó muzsikáját s a beszélők méltató szavait is, a tárlatavatóra érkezettek azonban így is érzékelhették, olyan jelentős rendezvény részesei, amely a létesítményhez valóban méltó, európai színvonalú, minőségi tartalmakkal gazdagíthatja a vár vendégcsalogató kínálatát. Nem akármilyen dátum volt aznap, június 10. egy évtizede a szecesszió világnapja. Nagyon sokfelé emlékeznek meg erről szerte a világon. Nagyváradon például többnapos programsor köszöntötte a szecessziós napot. Irigyelhetjük a váradiakat emiatt, és amiatt még inkább, hogy a település e rendkívüli épített, kulturális örökségét példásan meg tudták őrizni, fel tudták újítani. A Körös-parti város különben az egyetlen olyan helység Romániában, amely tagja a brüsszeli székhelyű Art Nouveau Networknak, az ilyen kinccsel rendelkező európai városok hálózatának. Marosvásárhely még nem tart itt, bár lehetnének ilyen törekvései, de egyelőre távol állunk attól, hogy elmondhassuk, a városnak ez a hagyatéka már megmenekült az enyészettől. Az viszont mindenképpen örvendetes, hogy azt ígérik, idén befejeződhet a szecesszió egyik legértékesebb remeke, a városépítő polgármester életművének fényes csillaga, a Kultúrpalota. Mostanában napokon át figyelhettük, hogyan fiatalodik, frissül fel a tetőzete. Remélhetőleg mihamarabb olyan lesz az egész épület, amilyennek gödöllői, budapesti, vásárhelyi tervezői, kivitelezői és Bernády György annak idején megálmodták. A Palota ebben az évben tölti 110. esztendejét. Egyidős vele a Képtár is, amelynek értékes gyűjteménye ugyancsak Bernády nagyra törő elképzeléseit tükrözi. Mindenben a legjobbat akarta nyújtani a városlakóknak. Mai utóda, Soós Zoltán polgármester is ennek a szellemnek a híve. Akárcsak kitartó elődje, ő is örök becsű műremekekkel próbálja gyarapítani a város javait. Mint elmondta, az utóbbi években már hatvan értékes műalkotást sikerült megszereznie Marosvásárhely számára. Olyan folyamat ez, amiben lelkes szakértők csapata segíti. Ezt példázza a Várgaléria és a Vári Florentina vezette kulturális és művészeti központ mostani állandó új kiállítása, az Iskolák, gyűjtők, mecénások című tárlat is. A 20. század első felének erdélyi képzőművészetéből mutat be valóban csúcsteljesítményként értékelt munkákat, elsősorban festményeket és néhány szobrot meg grafikát, amelyek a korszak máig érvényesen legjobb alkotásai közé sorolhatók. Magyar, román, szász kiválóságok képei, plasztikái képezik az itt kiállított kollekciót, az említett 60 szerzemény mellett még legalább ugyanannyi pompás, reprezentatív művel ámítja el a nézőket. A Nagybányai Művésztelep, a kolozsvári, marosvásárhelyi iskola fontos alkotásai, nagyváradi, sepsiszentgyörgyi, brassói, nagyszebeni állami és magángyűjteményi darabok emelik a kiállítás rangját, a többi között távolabbi helységekben őrzött, nehezen hozzáférhető kompozíciók, főművek is. Minderről nyilván részletesebben is beszámolunk majd a későbbiekben. Annyit viszont még tegyünk hozzá, hogy a műgyűjtői, mecénási, intézményvezetői segítőkészség minden bizonnyal annak a dicséretesen komoly és példás hozzáállásnak is köszönhető, ami a kezdeményezőket jellemzi. A tárlatlátogatók szempontjából talán lényegtelen, aprónak tűnő műhelytitok: a polgármester annyira szívügyének érzi a képanyag kellően hatásos tálalását, hogy maga is bekapcsolódott a tárlatrendezésbe, ha kellett, létrára mászva helyezte falra a munkákat. Ettől aligha lett még ütősebb a kiállítás, viszont egy jellegzetes városvezetői erény és elvárás felvillant általa: bármekkora horderejű legyen is a felvállalt ügy, a legkisebb vetületeire is oda kell figyelnünk. A Várgaléria és a művészeti központ ügye a jelentősek közé tartozik. Megérdemli, hogy mindazok, akik tehetnek valamit az érdekében, tovább erősítsék kitüntető figyelmükkel!