Előbb-utóbb fölöslegessé válok, MI vagyis mesterséges intelligencia is megírhatja ezt a minden szerdai jegyzetet. Nem pont így, kevésbé csapongva, kevésbé elfogultan talán, mint én, stílusban sem feltétlenül azonosulva, de bizonyára tájékozottabban, szakszerűbben, gépiesebben, hivatalosabban. Feltéve, ha előzetesen feladtam neki a leckét, elmagyaráztam, hogy mit, milyen írást akarok tőle, mire összpontosítson, kiknek szánom a cikket, és így tovább, felruházom még egy csomó hasonló fontos aprósággal. Tudom, magyarul egyelőre nehezebben megy ez neki, összehasonlíthatatlanul több angol szóból, információból válogathat, mint magyarból, Shakespeare-től származtatható az anyanyelve, de lelkiismeretesen igyekszik pótolni a hiányosságait, folyton tanul, mind többet és többet sajátít el Petőfi, Arany, Kosztolányi és a többi nyelvzsenink szókincséből is. De valószínű, hogy a politikusok bikkfanyelve és mindenfajta szakzsargon is pillanatok alatt a rendelkezésére áll. Ami nyilván az érintett urak és úrhölgyek figyelmét sem kerüli el, igaz, kétélű megközelítésben. Mert az MI-t nagyszerűen lehet generálni például doktori disszertációk írására is, de ugyanakkor hamar felismeri, ha egy szöveget plagizálásra használtak föl. A lebukást pedig senki sem szereti, ezt gyakran tapasztalhatjuk tájainkon is mostanában. Persze lehet, hogy ezen a téren is tökéletesedik az MI. A térnyerése kétségtelen. 2022-ről máris azt mondják, hogy a mesterséges intelligencia éve volt. Akkor hogy beszélünk majd az idei esztendőről? Pláne, ha nem csak a szöveggeneráló robotokra gondolunk. A napokban olvastam, hogy az USA-ban egy mesterséges intelligencia által generált fotó nyert a digitális művészetek kategóriájában a Colorado állambeli éves vásáron. Ezen az alkotóművészek jogosan háborodtak fel, de a realitás ilyen irányban alakul. Vagy torzul? Ki képes ezt eldönteni? Nyilvánvaló, hogy a fejlődést – esetünkben a robotizálást – úgysem lehet megállítani. Hacsak el nem jön a világvége. Ezzel viszont most ne számoljunk. Rögzítsük a tényt, hogy a mesterséges intelligencia mind több dolgot old meg környezetünkben, könnyít munkánkban, életmódunkban. Van már intelligens porszívó, intelligens targonca, automata gépkocsivezető, mozgékony szuperkéz, órákig sorolható más MI-vívmány. De az is igaz, hogy, mint mindennek, ennek is van hátulütője, főleg ha az automatizálás, a robotok előretörése az emberi alkotókészség rovására történik. Az emberiség nagy hányada még kuriózumként tekint minderre, és rajong a sci-fikért, legfennebb meg-megborzong, ha valami jövőbeli roboturalomról lát filmet, de a szöveggeneráló chatbot, a képgeneráló szoftver, a zeneszerző MI egyre elterjedtebb valóság. Egyszer csak nem lesz szükség alkotó zsenikre? Költő, festő, komponista vonulhat nyugdíjba, netán kolostorba? Túlzok persze, nem gondolom komolyan, hogy a most élők tényleg ebbe a problémába ütközhetnének. De… Mindig van, lehet egy DE! Már azon sem lepődünk meg különösebben, hogy országos vonatkozásban is napirenden vannak mesterségesintelligencia-stratégiák. A szerdai jegyzetet viszont egy darabig még magam írom, egy chatbot esetleg ötletet, friss témát sugallhat. Kíváncsi lennék, elő tud-e kotorni olyasmiket az MI, amik csak valahol tudatom mélyén, a gyermekkorom emlékbugyraiban mocorognak. Néha eszembe jutnak olyan gyermekmondókák, amiket a szülőktől, nagyszülőktől hallottam több mint hét évtizeddel ezelőtt. Talán el is ferdültek a tudatomban az idők folyamán. Ezért is nehéz a nyomukra bukkanni még a mindentudó világhálón is. Akár felsejlenek itt-ott, akár nem, néhanap akkor is kísértenek. Zárjuk azzal a zagyvasággal ezt a kis eszmefuttatást, ami – látszólag értelmetlenül – valamiért mostanában minduntalan előjött: „Zuzim-buzim kalendárium, / Rég megmondták a medvéknek,/ építsenek egy kőfalat./ Nyúl, nyúl, nyomadék, /bárány bücski, hajtsad eztet innen ki!” Indulok.
