2023. január 29., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Fekete, fehér? Igen, nem? A jegyzetíró gyakran szembesül a dilemmával, a minket körülvevő jelenségek közül a pozitív vagy a negatív előjelűt válassza-e témaként. Gyakoribb az utóbbi, van úgy, hogy az ember azt érzi, folyton csak kritizálnivalóval szembesül. Nem véletlenül terjedt el a közhely, miszerint a téma az utcán hever. Mint Marosvásárhely szemete. Nem ezzel foglalkozom, azt sokan rugdossák ide-oda eredménytelenül. Pár újabb sor és ironikus megjegyzés aligha orvosolja a városnak ezt az új keletű baját és egyelőre megoldhatatlannak tűnő közegészségügyi problémáját. A helyzetjelentéshez persze más kifejezéseket, szakszavakat is használhattam volna, de egyszerűbb volt az orvosláshoz fordulnom, hogy jelezzem, pozitív irányba fordítom mai gondolatmenetemet. Elvégre a mostanság csúcsra járatott kulturális élet dicsérendő eseményekből is bőven ellát mindannyiunkat. Zajlóban a kultúra Studium Prospero Alapítvány szervezte hete, változatos rendezvényei sok érdeklődőt megmozgatnak, általuk még gazdagabb lett a vásárhelyi programkínálat. Mindazok, akik vasárnap este ott voltunk a Studium HUB-ban rendezett rendhagyó tárlatnyitón, valószínűleg annak oldott, kellemes hangulatával feltöltődve választjuk ki az újabb felkeresendő rendezvényhelyszíneket. Igen, rendhagyót mondtam, mert akármennyire is hozzászoktunk a digitális világ újdonságaihoz, mégsem mindennapi, hogy a falakon ne képek függjenek, hanem képernyők, és azokon váltogassák egymást a bemutatandó alkotások. Létrehozóik közül viszont többen jelen voltak a vernisszázson, és nem a fehér köpeny menedékében, ahogy legtöbbször találkozhatunk velük, most okleveleket átvéve is tapsot váltottak ki a művészetkedvelő nyilvánosságból. Akkora közönség volt, hogy a tárlatot másodjára megrendező kurátoroknak, Nicoleta Radunak és Vass Tündének meg kell fontolniuk, jövőre talán az oktatási és művelődési központ nagytermébe kellene áthelyezniük a kiállítást. Pláne, ha arra számítanak, és joggal, hogy a tárlat folyamatosan terebélyesedhet. A tavalyi induláskor 17 egészségügyi dolgozó vállalta, hogy felmutatja, miképpen tudja kamatoztatni művészi tehetségét, hogyan képes kiteljesíteni alkotó kreativitását a rendelkezésére álló kevés szabadidőben, milyen módon tud a maga felüdülésére és a közösség örömére is vizuális látványt teremteni. Idén már 21 kiállító orvos, gyógyszerész, pszichiáter, asszisztens és más egészségügyi kiválóság állította ki fotóművészeti, festészeti, grafikai, plasztikai, díszítőművészeti munkáját. Igazán tetszetős, sokrétű válogatás gyűlt össze az ország 9 településéről – Marosvásárhely, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Nagyvárad, Brassó, Marosvécs, Nagyernye, Gyergyószárhegy, Szilágylompért – benevezett tárlatanyagból. Akárcsak tavaly, most is a fotósok remekeltek, bizonyára azért is, mert többségük már gyermekkorától rabja ennek a szenvedélynek, a természetjárás, a turizmus, az orvosokra jellemző jó emberismeret pedig ezen a területen nyilvánul meg a legmeggyőzőbben a sokéves művészi szakképzés hiányában is. A tárlat számozása azt is sejteti, hogy a szervezők szándéka felújítani Marosvásárhelynek azt a régi hagyományát, amely a művészkedő, zenélő, színjátszó, író, alkotó orvosok, fehér köpenyes tehetségek rendszeres fellépését, közönséggel való találkozását tette lehetővé. Ma már más világot, sokkal több képzeletmozgató valóságot ismerünk és élünk meg, mint az előző időszakokban, rendszerekben, de érdemes próbálkozni. Az orvoslás jelesei általában talentummal gazdagon megáldott emberek, sokan génjeikben hordozzák a tehetséget, miért ne ösztönöznénk humán értékeik ilyenszerű népszerűsítését, felerősítését az egyre inkább elidegenedő, magányra ítélt, önpusztító világ körülményei között is?! A vasárnapi est zenével zárult, orvos-menedzser, Jakab István Attila gitárjátéka nyújtott kellemes perceket a jelenlevőknek. Az élményt tetézte, hogy vele zenélt egyik fia, a nagyon tehetséges zongorista, Jakab Dániel. Mint megtudtam tőle, Dani zongoratanára a marosvásárhelyi Művészeti Szaklíceumban az a Kovács Zsuzsa tanárnő, aki évekkel ezelőtt koncertzongoristaként is sikeresen szerepelt emlékezetes hangversenyeken, és akinek az édesapja, az egykori rádiós Kovács István kollégám annak idején sokszor és nagy élvezettel mesélt arról, hogy állítottak színpadra az orvosi egyetem tanári közösségével eseményszámba menő színházi bemutatókat. A hajdanvolt orvoszenekar emléke is eleven még ma is az idős vásárhelyiek körében. Sokan ilyen értelemben is össze tudnának boronálni az enyémhez hasonló, nemzedékek egész sorát összehozó emlékkapcsolásokat. Olyan tények voltak ezek, amik hidakat építettek az emberek közé, képesek voltak kisebb-nagyobb közösségi, társadalmi sebeket behegeszteni. Sajnos ma már könnyebb sok mindent haszontalannak minősítve az idejétmúlt, anakronisztikus holmik hulladékgyűjtőjébe süllyeszteni, mint megpróbálni felújítva ismét a köz hasznára fordítani őket. 



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató