„Jó napot! – Jó napot. – Kérek egy hírlapot. – Hírlapot? Elfogyott. – Elfogyott?! Ó, be kár. Jó napot.” A múlt héten többször is eszembe jutott ez a dialógusra épült, kedves gyermekkori szerepjátékunk. Szövegkiegészítésekkel, szerepcserével, drámai, színpadias, köznapi, túlzó vagy közömbös hangvétellel sokszor eljátszottuk. Most már ez is értelmét veszíti, más, hasonló nosztalgiaőrző emlékeinkkel, szokásainkkal együtt végleg elmerül a való világ süllyesztőjében. Előbb vagy utóbb. A jelek szerint inkább előbb. Szomorú, annál is inkább, mivel úgy tűnik, jól átgondolt vagy éppen hogy átgondolatlan intézkedések gyorsítják fel ezt a folyamatot. Most például az erdélyi sajtót érte jelentékeny, vészjósló veszteség, jó néhány újság szűnt meg, hagyta ott a Gutenberg-galaxist, és lépett át az online térbe. Nem csak hírlapok, a nyomtatott sajtó több terméke, országos és regionális, napi és heti megjelenésű, közéleti és magazin jellegű sajtókiadványok is. Az utóbbi években hatalmas összegű anyaországi támogatásokkal fenntartott Erdélyi Médiatér Egyesület lapjai alakultak át január elsején, költöztek mindenestől a világhálóra. Ez döbbenetes szerkesztőségi leépítésekkel, átszervezésekkel járt, az erdélyi magyar média számos alkalmazottja utcára került, olyanok is, akik életcélként vállalták fel a lapkészítés könnyűnek igazán nem nevezhető és túlfizetettnek sem tartható szolgálatát. Ugye, milyen finoman fejeztem ki magam? Szóval nagy a baj. A mi kis erdélyi magyar szerkesztőségi univerzumunk kilátástalan helyzetét ilyen nehezen magyarázható eljárások teszik még reménytelenebbé. Elfogyott volna a támogatásra, fenntartásra fordítható pénz? Előfordulhat. De akkor mi lesz, ha a médiánál nagyobb anyagi igényű erdélyi magyar oktatási, kulturális intézmények, létesítmények működtetésére sem jut az országos nagy háztartásból?! Erre gondolni sem merek. A napokban az olvasóktól búcsúzó számos érintett, főszerkesztő, rovatvezető, publicista, kommentátor próbálta az üggyel kapcsolatosan elmondani a magáét, kerülgetve természetesen a forró kását, az egyesületet működtetők drasztikus lépésének reális indokaihoz azonban aligha jutottunk közelebb. Én sem firtatom az okokat, de együttérzésemről biztosíthatom azokat a kollégákat, akiket hirtelen lesújtott az elbocsátás könyörtelensége, a jó szívvel választott hivatás és teljes odaadással végzett újságírói munka lehetőségének elvesztése. Jól bele tudom képzelni magam a jelenlegi lelkiállapotukba. Magam is átéltem hasonlót. Igaz, az még a Ceauşescu-érában volt, a diktátor, illetve diktátorné egyetlen szavára hallgattatták el pillanatok alatt a vidéki magyar rádiókat, a marosvásárhelyit is, ahol akkor dolgoztam. Hatalmas csapásként éltük meg, hogy ezt tehették velünk. De most nem olyan világot élünk. A tényeken viszont ez nem sokat változtat. Megnyugtató lenne azt mondani, az állás nélkül maradt legjobb szerkesztők, újságírók, fotóriporterek majd a még működő szerkesztőségeket erősítik. De hogyan? Azok is túlélésre játszanak, és még tetemes támogatások sem segítik őket. Csak a még meglévő olvasók, előfizetők hűségére számíthatnak. És esetleg reménykedhetnek, hogy a hatalmi tényezők mégiscsak rájönnek, hogy valamilyen módon meg kellene védeni az írott, nyomtatott sajtót a végítéletnek beillő nagy romlástól. Az idő azonban kegyetlen tényező. A fiatalok hamar egzisztenciális gondokkal is szembekerülhetnek. Többségük határoktól függetlenül is versenyképes. Tudom, mert sokuk egyetemi képzésében is részt vehettem. Újságírást, szerkesztést, műfajelméletet tanítottam nekik az egyetemen, gyakorlati felkészítésükre is volt gondom. Később, ha netán konkurens laphoz kerültek is, elismertem sikereiket, örültem előrehaladásuknak. Most is szurkolok nekik, és nagyon sajnálnám, ha a továbbiakban már nem a honi sajtóprérin mutatnák be vágtáikat. Mert leggyakrabban ez szokott történni: ha itthon nem megy, átlépik a határt. De itt meg is állok. Kaján mosollyal rám tört a szülőföldön maradás oly sűrűn hangoztatott és gépies lélektelenséggé koptatott, kiüresedő szlogene. Lehet-e ilyen hangulatban a gondolatmenetet kellő távolságtartással folytatni?
