2024. november 27., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bármerre megyek mostanában, itt is, ott is belekeveredem valamilyen fesztiválba. Hol egy huszár büszke lovon, hol feldíszített lovas fogat és székely ruhás lányok, legények vidám menete jelzi már messziről, hogy a faluban valamit ünnepelnek. Ilyenkor októberben szüreti bálra tippel az ember, de jó eséllyel gondolhat káposztavásárra is. A véletlen úgy hozta, hogy a napokban két olyan helyen is járhattam, ahol nagy hagyománya van a káposztatermesztésnek, a Hargita megyei Szépvízen, illetve Gyergyószárhegyen. A termés begyűjtése, árusítása a település apraját-nagyját megmozgatja valamiképpen, s az egy-két napos fesztivállá terebélyesedett vásár, amit ez alkalommal szerveznek, messze földről is odacsalogatja a hasukat szerető érdeklődőket. Az utóbbi jelző persze csak amolyan újságírói szószaporítás, mert ki ne szeretné a hasát napjainkban?! Növeli is azt becsületesen, ha csak teheti. Minden józan orvosi és életviteli tanács ellenére. Otthon és még inkább az ilyen népünnepélyeken, ahol annyi ellenállhatatlan ínycsiklandó kísértésnek van kitéve. Szárhegyen a múlt hét végén a teljes község megmozdult, külföldi testvértelepülésekről is érkeztek vendégek és közreműködők. Még harsány, vidám gólyalábasok is csalogatták a közönséget, a mindenféle jóval, érdekességgel, látványossággal vonzóvá tett vásártérre, fesztiváli forgatagra. Jöttek is a népek kortól s nemtől függetlenül, délelőttől késő estig, itt is, ott is fortyogott a töltött káposzta, és volt számtalan egyéb finomság, helyi különlegesség, meg szép szó, zene, ének, tánc, szórakoztató műsorszám minden mennyiségben. Talán még az első erdélyi gasztrofesztiválra Borospatakán összegyűlt nemzetközi hírű séfek is felfigyelhettek volna egyik-másik szárhegyi, gyergyói specialitásra. De nyilván az itteniek nem rájuk számítottak, a Gyimesekbe összehívott kiváló gasztronómiai szaktekintélyek eleve más szempontok szerint igyekeztek az Erdély ízei elnevezésű úttörő kezdeményezést elindítani, beágyazni, meghonosítani. Az igényesség azonban Szárhegyen és más hasonló helyeken is épp olyan elvárás, mint a vendéglátás exkluzív vagy felső kategóriáiban. Anélkül aligha juthattak volna el immár a 15. szárhegyi káposztafesztiválig, vagy a tizenharmadikig Szépvízen, a 25. töltöttkáposzta-fesztiválig Parajdon és így tovább. Sok dolgot meg lehet figyelni ezeken a sokadalmakon, ha ráérősen jövünk-kelünk, jól el lehet szórakozni az emberi gyarlóságokon. Az egyik legnyilvánvalóbb tulajdonságunk: szeretünk enni, talán a kelleténél is jobban, hiába tagadnánk. A rengeteg túlsúlyos ember is ezt tükrözi. Sokan kihasználják ezt a gyengénket, hasznot húznak belőle. A tévéadók tele vannak főzőműsorokkal, ételreceptekkel, élelmiszerreklámokkal, a magazinok szintén ráálltak a főzésre, a receptgyűjtemények a könyvkiadás sikeres szegmensévé léptek elő, mindenütt mintha minden és mindenki azt sugallná: enni, enni, enni! Hangosan ezt olykor talán ki sem mondják, mégis elnyomja a józan ész szavát. Néha felmerül ugyan a kétely, állásfoglalásra késztet a dilemma: megegyem, ne egyem? De legtöbbször úgy döntünk, mint a veréb Móricz Zsigmond gyermekversében: „Ej, első a hasam!/ Éljünk ma urasan!/ Egyedem,/ Begyedem,/ Ne begyem!/ Ne legyen!” Azért mégse árt néhány fej káposztát is zsákba tenni várhatóan nehezebb, szűkösebb téli napokra. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató