2022. október 3., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Elfogyott a bor végül, viccelődtünk norvégül… Jegyzetindítónak jó ez a páros rím, de nem sok köze van a valósághoz. Egyrészt azért, mert nagyon nehezen megtanulható nyelvnek tűnik a norvég, sőt nem is lenne elég csak egyet elsajátítatni, hiszen két hivatalos nyelvet használnak Norvégiában: a dánból kialakult irodalmi nyelvet, a bokmalt és a több dialektusból létrehozott új norvégot, a nymorskot, illetve számos más nyelvjárás is használatos arrafelé. Másrészt nem is olyan egyszerű a turistának gátlásoldó bort vagy sört szerezni, mert roppant drága, a vendéglátóhelyeken különösen az, az italokat is árusító élelmiszerüzletekben pedig a nap bizonyos óráiban az alkoholos polcok előtt lehúzzák a rolót. Igaz, a városok néhány eldugott pontján szakosodott italboltok is működnek, de erről túl sok információt nem szereztünk a nyelvi korlátok miatt, noha angolul a norvég nélkül is jól lehet boldogulni. Bármerre utaztunk a gyönyörű skandináv ország déli, délnyugati részén, valamennyire mindenki beszélte az angolt, a többségük egészen jól. Apropó boldogulás, úgy mentünk oda, hogy tudtuk, a világon Finnország után Norvégiának a legnagyobb a boldogságindexe. Próbáltam megbizonyosodni: a valóságot tükrözik-e az ENSZ-statisztikák, tényleg olyan boldogok-e a norvégok és mindazok, akik ott élnek, amilyennek vélik őket? „A boldogságtól ordítani tudnék” slágerszöveg már csak itthon jutott eszembe. Ott nincs hangoskodás. Az emberek derűsek, csendesek, kiegyensúlyozottak. Nyugalmat sugall az általános közérzet. Annak a nyomasztó, megkeseredett, öngyötrő hangulatnak, amit én Ibsenen nevelkedett marosvásárhelyi színházkedvelőként úgy általában a norvégiaiaknak tulajdonítottam, Oslóban, Bergenben, több más, kisebb településen nem bukkantam nyomára. Civilizáltan, látszólag gondtalanul, hivalkodás nélkül, fegyelmezetten és jól élnek az ottaniak, a jelek szerint az egész társadalom és életvitel úgy van berendezkedve, hogy ezt szolgálja. Nyilván mindaz a sok gond és baj, ami manapság az egész földgolyót behálózza és az emberiség létét fenyegeti, rájuk is kihat, de a csodalátni érkezett idegen ebből keveset észlel. Őt elbűvöli a hihetetlenül szép táj és a hagyományőrzőn is folyamatosan megújuló, modernizálódó városok, létesítmények látványa, a kultúrára, tudományra, technikai korszerűsödésre fordított kiemelt figyelem. Csupa hegy, csupa völgy, csupa víz, csupa fjord! Erdő és pázsitos legelő, virág és kőszikla, zöld és kék, hó és gleccserek fehérje a magaslatokon. Nyolc napon át, amíg ott voltunk, ez vett körül zavartalan ragyogásban, még az esővárosnak nevezett Bergenben sem áztunk el. Hogy zavaróak lehetnek az elborzasztó árak? Mi az hogy! De a magunkfajta turista nem dőzsölni megy. És a helybeliek? Biztos ők is panaszkodnak az élet drágulására. De mindent meg tudnak fizetni. Náluk a friss adatok szerint 3313 euró a havi nettó átlagbér. Nálunk állítólag 743, vagyis majdnem ötször kevesebb. Miközben augusztus végén, amikor ott jártunk, 20,5 norvég koronába került egy liter 95-ös benzin, ami nagyjából 2 eurónak felel meg, itthon ugyanezért úgy másfél eurót kell kiadnunk. Tessék számolgatni! Persze lehet, hogy ez nem jó példa, nekik kőolajuk van. Nekünk is, ha nem is annyi. Náluk mégis sokkal kevesebben közlekednek autóval, mint nálunk. Norvégiában a gépkocsik nagy hányada elektromos, de aki csak teheti, biciklivel, rollerrel jár. Villanyáram hajtja a vonatot, metrószerelvényt, autóbuszt is. Ezért sincs a városban zajártalom. És a légszennyezés is kisebb. De mindennek ára van, pénztelennek lenni ott is kegyetlen dolog. Csöveseket viszont alig látni. Néhányukról megállapíthattuk, ismerős régiókból származnak. Ahogy az a kevés koldus is, akit látni, hallani lehetett. Ha akartam volna, sem adhattam volna pénzt nekik. Nem fordult meg egyetlen bankó vagy apró sem a kezemben. Az égvilágon mindent és mindenhol bankkártyával lehetett fizetni, telefonos, internetes applikációval rendezni. Alfred Nobel hazájában semmilyen újdonságról nem akarnak lemaradni, de a viking tradíciókat is következetesen őrzik. Még a divatban, a dizájnban is. Ahogy mondani szokás: legyen város, legyen fjord, gondolja meg, ki mit hord! De biztos nem merítettem ki a norvég témát, majd még írok róla. Élményeim foszlóban, be jó is volt Oslóban!