2022. október 5., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csupa buli ez a nyár. Egymást érik, egymást fedik a fesztiválok. Ilyen sok, mint az idén, talán még sosem volt. Ami azért is különös, mert viharfelhőből sem tornyosult még soha annyi a fejünk fölé, mint mostanában. Nyilván képletesen fogalmazok, viharból a valóságosak is okoztak megannyi bajt, bánatot, de ezek csak elenyésző természeti csapások, a nagyobb hányadot a hőség, az aszály, az erdőtüzek, szélviharok, földrengések és még ki tudja mik biztosították. S ha már itt tartunk, az orosz-ukrán háború, az atomsugárzás lehetősége meg a számtalan más helyen feltörő ember- és élettérpusztító esemény, amely végleges katasztrófával fenyeget, a járványos betegségek, a világgazdaság megtorpanása, várható csődje, az általános létbizonytalanság, az önkényes, felelőtlen politizálás könnyen elvehette volna a kedvünket a bulizástól. De nem, a show-nak folytatódnia kell! Pedig már a sóbánya sem biztonságos! Fesztiválok nélkül nem igazán nyár a nyár. Akkor sem, ha a mi tájainkon sok mindenről, ami rosszul megy, bizonyos politikusi körök, más ügyekben tehetetlennek bizonyuló pártok újra etnikai uszítással próbálják elterelni a figyelmet. Szórakozni kell, így igyekszünk némiképp helyrebillenteni a közérzetünket. Városon és faluhelyt is sokfelé. Hol sikerül, hol nem. A kínálat bőséges, a felhozatal sokszor nem az, amit várunk, a teljesítmény színvonala ingadozó, kétes értékek, illetve értéktelenségek is elég gyakran feltűnnek, felerősítve az amúgy sem mérvadó közízlést tovább rontó tendenciákat. Főként a melldöngető hazafiasság, az ősiség, magyarkodás, románkodás, ilyenkedés, olyankodás megtévesztő köntösében kerülnek színpadra, dobogóra rég levitézlett dalnokok, együttesek, társulatok. Ez itt nem a reklám vagy a tudálékoskodó eszmefuttatások tere, nem rukkolok elő példákkal, pedig volna miből válogatni. És a magam elvárásait sem akarnám bárkire is ráerőltetni, csupán azt hangsúlyoznám ismételten, fesztiválozásban is mennyire fontos lenne az igényesség. Közhelyes, de ebben is érvényes a régi bölcsesség: kevesebb több lehetne. Ha nem szerveznének annyi mindent egyszerre, ugyanazon időszakokra, az arra érdemes fellépők köréből is könnyebb lenne válogatni. És a fesztiválközönség több művészeti ágra, több műfajra kíváncsi része is ott lehetne itt is, meg amott is. Nem ritka, hogy valaki egyaránt rajong egyik meg másik művészi megnyilatkozás iránt, ugyanolyan szívesen hallgatna meg egy nemzetközi hírű előadót, vagy fedezne fel ígéretes fiatal tehetséget, venne részt helyi vagy más helységben zajló rendezvényen, de ha akarja, ha nem, választania kell. Nem csak egyéni ízlés, felkészültség, beállítottság kérdése, hogy ki mi mellett dönt, nemzedéki válaszkényszer is felléphet adott esetben. Vegyek részt Marosvásárhely egyik legrangosabbá vált koncertsorozatán, a várban, Kultúrpalotában zajló klasszikus gitárfesztiválon, vagy szippantsak bele a város másik útkereső, sajátos kulturális különlegességébe, a Szféra fiatalosan laza és ötletes légkörébe? Engedjek a mikházi Csűrszínház csábításának, vagy koncentráljak a máshol csúcsosodó kiállításokra, vizuális történésekre? Ki-ki sorolhatná saját hasonló dilemmáit. De mintha máris hallanám a méltatlankodó hangokat minderre: ez a mi legnagyobb problémánk?! Most, amikor a megélhetés maga is kérdéses lett?! Amikor munkahelyek szűnnek meg, és leteper a drágulás, idegösszeomlást okoznak a villany- és gázszámlák, és kilátástalanná vált minden?! Igaz. És tudom, rengetegen nem járnak fesztiválokra, nincs is kedvük ilyesmire. De az általam jelzett jelenség is létezik. És ha már ez is hozzákapcsolódik a mindennapjainkhoz, hétvégeinkhez, miért ne arra törekedjünk, hogy minden a lehető legmagasabb szinten, a legjobb minőségben tegye színesebbé életünket, hangulatosabbá szabadidős foglalatosságainkat?