2022. augusztus 19., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Úgy látom, felelőtlen, pimasz madarak magasról tesznek nagyjainkra. Nem képletesen, nem célzatosan, tettüket némiképp enyhíti, hogy ösztönösen potyogtatnak. Attól még nem feloldhatók, városi jelenlétüket megcsúfolt, letojt szoborfejek tanúsítják. Galambok? Varjak? Sirályok? Ki tudja, ritkán látni, mikor lépnek akcióba. De nem kétséges, hogy ez a szárnyas népség hibáztatható amiatt, hogy Vásárhelyen több térplasztika, köztéri emlékmű főszereplője le van… pecsételve. Bernády György bronzfejét, Bethlen Gábor fél arcát, vállát fedi oda nem illő szürke folt, tiszteletlen madárpecsét. Nem sorolom az ily módon megbélyegzett emlékműveket, de szívesen pontosítanám jelzőkkel a tényt, például azzal, hogy pillanatnyi, pár napos, halványuló stb. paca, maszat, bélyeg, akármi, vagy még szívesebben használnék múlt időt, de sajnos inkább a folyamatos jelen jellemzi a jelzett vásárhelyi tényállást. Hosszú hetek, hónapok óta észlelhető ez imitt-amott. Az Erdélyi Iskola tudós alakjainál még nem, arrafelé a motorzaj és a légszennyezés miatt talán kevesebb a tojófajta. De ilyen vonatkozásban ritkán lép fel diszkrimináció, nem kétlem, hogy előbb-utóbb ott is tapasztalni fogjuk az ilyen fajta környezetrombolást. Ami a jelek szerint a városgazdák szemét különösebben nem bántja. Van nekik elég egyéb bajuk mostanság, sokkal nagyobbak annál, mint hogy neveletlen szárnyas népséggel hadakozzanak! De ha már eldöntötték, hogy a városszépítés az egyik fő cél Marosvásárhelyen, az ilyesmikre is jobban oda kellene figyelniük. Nem elég szobrokat állítani, azokat, azok környékét kellőképpen gondozni is illenék. Ami pedig a madarakat illeti, ez más értelemben is gond. Nemcsak a csókák, a galambok is túlságosan elszaporodtak a megyeszékhelyen, már nem ijednek meg senkitől, semmitől, mind nagyobb életteret próbálnak kikövetelni maguknak. Mi például egyik reggel arra ébredtünk, hogy éjszaka egy galambpár furakodott a harmadik emeleti nyílt erkélyünk virágai közé, és a legszebb dísznövényünk közepén kezdi kiépíteni a fészkét. Hetekig küszködtünk velük, amíg elriasztottuk őket, de még most sem biztos, hogy mi győztünk. Ezek a jómadarak a maguk igazát próbálják érvényesíteni mindig és mindenütt. A károgó rajokat korábban is sokan elkergették volna, a galambok tömeges látványa viszont még ma is sok embernek tetszik. Hangulatos tud lenni, nem mondom, de káros is. Pár napja olvastam, mekkora bosszúságot és persze kárt okozott a sok galamb Brassóban is, ahol a település egyik legjelentősebb látványosságát, a Fekete-templom állagát is keményen megviselte az állandó, népes jelenlétük. Befészkelték magukat a műemlék épület tetőszerkezetébe, azt is kegyetlenül kikezdték, de az aktivitásuk még károsabb volt a templomfalak szobraira nézve. Egy szakembercsoport évek óta ezek megmentésével, restaurálásával foglalkozik, és még csak a tervezett munka felénél tart. Komoly szakértelmet kívánó, igényes, költséges tevékenységet feltételez a helyreállítás. Nyilván nem csak az ártatlannak tűnő gerlék, a kedvesen burukkoló, búgó, de mindent bepiszkoló, kicsipegető, gyakran betegségeket terjesztő galambok hibáztathatók mindezért, de nem árt, ha tudatosítjuk magunkban, nem csupán végeérhetetlenül sok vers és dal ihletőjeként, nem csak a béke olajágas, fehér jelképeként szerethető lényként gondolhatunk rájuk. Összefüggéseiben kezelendő és érdemes megközelítésre környezetünkben mindennemű életjelenség.