Vajon a mai nap mitől válik annyira emlékezetessé, hogy bekerüljön a kalendáriumok évfordulós rovatába? Ki vagy mi teszi nevezetessé? Világnappá nem nőtte ki magát április 6. A világnapok internetes listáján nem szerepel. Attól még nagyon sokan joggal tarthatják számon, megannyi fontos múltbeli esemény kötődik hozzá. Érdekes, hogy többségük hadtörténeti évfordulóként került előtérbe. II. Mehmed szultán török seregei 1453. április 6-án kezdték el Konstantinápoly ostromát, Görgey csapatai 1849-ben ekkor győzték le Windisch-Grätz katonáit az isaszegi csatában, az Amerikai Egyesült Államok ezen a napon lépett hadba Németország ellen 1917-ben. A nagy háborút követően a második világháború is tragikus nappá tette április 6-át. A Luftwaffe ekkor bombázta le 1941-ben Belgrádot. 1972-ben Észak-Vietnámban kezdődött újabb amerikai bombázási hullám. 1992-ben szintén ezen a napon vette kezdetét Szarajevó négy évig tartó ostroma, 1994-ben elkezdték a ruandai nagy vérontást. Nem sorolom tovább, ennyiből is kiderül, nem világnap ez, de valamiért Mars, a római hadisten hatáskörébe került e dátum. Ma sincs másképp. Mindig akadnak olyanok, akik tesznek róla, hogy a világ így menjen. Örülnék, ha a valóság rám cáfolna, és hirtelen kiderülne, a béke napjaként kerülhetne a történelemkönyvekbe ez a szerda. De sajnos most, amikor a jegyzetet írom, semmi jel nem utal arra, hogy csudamód véget érhetne az orosz invázió. Az agresszor, a nemzetközi közvélemény szerint immár háborús bűnösnek tekintett Putyin aligha ad parancsot fegyverletételre. Egyáltalán az is valószerűtlen, hogy immár komolyan vehető, érdemi béketárgyalásokat lehetne folytatni az orosz–ukrán konfliktus terén. A bucsai mészárlás, az ukrán civilek tömeges legyilkolásának alapos kivizsgálása és a feltételezett főbűnös cáfolhatatlanul dokumentált megnevezése után még kritikusabbá válható helyzetben valószínűleg holtpontra jut a remélt békefolyamat. Nemhogy ez a szerda, de sok más csütörtök, péntek s a többi sem helyezheti nyugvópontra az egész emberiség létét fenyegető háborút. Túlzás ilyet mondani? A Putyin-csodálók szerint talán az, de ha arra gondolunk, hogy a nukleáris fegyverek indítógombja milyen könnyen elérhető néhány birodalmi vezető számára, máris módosulhat a vélekedés. Enyhe vigasz, hogy az atomsugárzás hatásainak csökkentésére termelt hazai jódtabletták a minap már elkészültek. Csak azt kell még elintézni, hogy a feltételezett nukleáris támadók várjanak addig, amíg nálunk a tablettákat a jogosultaknak kiosztják. Lassan az ujjal, rosszfiúk! Mifelénk az ilyesmi időbe telik. Legyen még némi türelmük! Közben talán a potenciális támadás is okafogyottá válik.
Könnyen beszélünk mi, öregek, nekünk nem kell a jó(d)ra várnunk. Illetékesek ugyan még nem mondták, de ránk a jereváni rádió jól ismert tanácsa vonatkozik majd: „fehér lepedőbe burkolózva, csendben el kell indulnunk a temető felé!” Nem szép, hogy ilyen morbid vizekre eveztem. De valószínűleg ez sem véletlen. A fellapozott Kalendárium a hibás. A mai felsorolásban található sok halálévforduló. Kivételes egyéniségek, nagyszerű emberek hunytak el április 6-án. Például Oroszlánszívű Richard (1199), I.(Hunyadi) Mátyás (1490), Albrecht Dürer (1528), Juhász Gyula (1937), Isaac Asimov (1992). De hogy ne tűnjek pesszimistának, zárjuk derűsen, a 110 éve született Örkény István Makacs sajtóhiba című félpercesével. Helyreigazító közleménye így szól: „Lapunk keddi számában hírt adtunk arról, hogy a svéd tudományos akadémia díszdoktorrá avatott egy magyar tudóst, akit – őszinte sajnálatunkra – „dr. Pálpéter Péter Pál” néven említettünk. Ráadásul nemcsak a szövegben, hanem a tudósítás címében is hibásan közöltük a Pálpéter Péter Pál nevet. A jeles magyar tudós neve helyesen: doktor Pálpéter Péter Pál.” (N.M.K.)
