Rég megszoktuk, hogy Marosvásárhely egyre lennebb csúszik az országos ranglistákon, a negatív előjelű rangsorokban viszont már-már bérelt helye van. Annál nagyobb az elégtétel, amikor arról hallunk, van, amiben elsők vagyunk. Múlt pénteken is jó volt hallani a Kultúrpalotában, hogy Magyarország határain kívül városunk büszkélkedhet a legjelentősebb, leggazdagabb magyar festészeti kollekcióval. Soós Zoltán polgármester, a Maros Megyei Múzeum korábbi igazgatója hangsúlyozta ezt a képtár átrendezett, felújított Modern Magyar Gyűjteményének avatóünnepségén. Az esemény kiemelt figyelmet érdemel, magunk is alaposabban foglalkozunk még vele, de most nem a szakmaiság irányítja a tollamat, helyszíni benyomásaimból indulok ki. Miközben az ünnepi beszédeket hallgattam, a látvány is sok mindent sugallt a galériává előléptetett, képekkel gazdagított III. emeleti előcsarnokban. Úgy tűnt például, hogy az új városgazda a közönség mellett közvetlenül jeles elődjéhez, dr. Bernády Györgyhöz is szól. Jól rálátott a város-építő elöljáró egész alakos portréjára, akárha közvetlenül hozzá intézte volna azt a gondolatot, amit saját ars poeticaként is dédelget, miszerint valóban céltudatos s egyben bátor is az a városatya, aki a kultúrát előtérbe helyezve tervezi és alapozza meg települése jövőjét. Néztem a képet, és mintha hirtelen életre kelt volna a Bordi András festette alak, mintha szikra gyúlt volna a szemében, és enyhe mosollyal bólogatott volna igaza tudatában. A valóság igazolta meggyőződését, azt a hitét, hogy a szellem, a művészetek, az igaz értékek ereje lendíthet előre, és szolgálhatja a település felemelkedését. A Kultúrpalota létrehozása után közel száztíz évvel Vásárhely legpompásabb épülete, a képtár és az újra megcsodálható képgyűjtemény napjainkban is a művészi igényesség példaadó mércéje. Bátorság kellett, hogy valóra váltsa azt, amiről merészen álmodott, és szembemenjen a kishitűekkel? Igen. Ma sincs ez másképpen. Sőt, ma, amikor még több a kerékkötő, és a döntéshozó fórumokon majdnem mindig a kultúra, a magas szintű művészet húzza a rövidebbet, a városgazdáknak még nagyobb bátorságra van szükségük, ha e kényes ügy mellett akarják elkötelezni magukat. A mostani felújítás is ezt az elköteleződést példázza, hasonlóképpen az is, ahogy a múzeum, illetve a képtár a maga következetesen véghezvitt újabb beszerzéseivel a műkincsállományát gazdagítja. Nagyon sok olyan műtárgy van a kollekcióban, ami ugyancsak megérdemelné, hogy a széles közönség elé kerüljön, nem beszélve azokról a műalkotásokról, amelyeket a múlt század második felében az állam vásárolt meg a kortárs alkotóktól, és azóta is többnyire csak a múzeumi raktárakban porosodnak. Értékes adományok is kapcsolódtak mindezekhez, de a jogosan elvárt nyilvánosságra nem adódott lehetőség. Marosvásárhelyen kevés és kicsi az ilyesmire igazán alkalmas kiállítótér. A kultúrát az előző városvezetők mostohaként kezelték. Pedig akadt volna jó néhány követendő példa más megyékből, városokból. Ezért is különösen örvendetes a mostani kulturális hírözön közepette talán kissé elsikkadt hír, amit szintén Soós Zoltán jelentett be a pénteki eseményen: eldöntött tény, hogy korszerű, új galéria épül a Kultúrpalota mögött. A használaton kívül helyezett kazánházat alakítják át a jelenkor igényeinek megfelelő kiállítólétesítménnyé, összekötve, összhangba hozva a jelenlegi képtárban folytatott kutató, értékmegőrző, ismertető, népszerűsítő tevékenységgel. Természetesen olyan épületté alakítják a majdan közkedvelt létesítménnyé váló galériát, amely a Kultúrpalotával kellő stílusharmóniában és összhangban, a városlakók véleményét is tükrözve vonzza az érdeklődőket, remélhetőleg a nem túl távoli jövőben.
