2024. november 24., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Menni kéne, menni kéne, menni kéne, menni kéne… Mostanában mind gyakrabban és olyan kényszerítő erővel csendül meg bennem a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról nyitódallama és slágerszövege, hogy nagyon nehezen tudom elűzni magamból. Nincs mit csodálkozni, egy éve nem utazhatunk a határon túlra, de még itthon is problematikus a gondtalan, nyugodt jövés-menés. A rendszerváltás egyik nagy nyeresége, az utazás, a világjárás szabadsága zárult be ismét előttünk, immár nem a hatalmi tiltás, a politika, hanem a járványügyi megkötések miatt. Aki szeret utazni, abban folyamatosan nő a türelmetlenség, hogy mikor kelhet újra útra. Három évtized elég hosszú idő volt ahhoz, hogy memóriánk hátsó bugyraiba száműzzük rossz emlékként a diktatúra hatalmi gyakorlatát, amellyel a romániai polgárokat távol próbálta tartani a külföldiektől, elzárva mindannyiunkat attól a lehetőségtől, hogy világot lássunk. Néha nagy kegyesen mégis lehetővé tették, hogy felkeressük a szocialista tábor országait. Persze számunkra a nagy attrakció mindig is az anyaországi látogatás volt. Így jutottam el én is 1973 kora tavaszán Budapestre, és ez a nap, amikor az önök által holnap olvasandó jegyzetemet írom, vagyis március 2., nagyon emlékezetes maradt számomra. Egy hétig lehettem ott. Államvizsga-dolgozathoz gyűjtöttem az anyagot a Magyar Rádiónál és az Országos Széchenyi Könyvtárban, ott dokumentálódtam, jegyzeteltem délelőtt, délután, amikor lehetett. Aznap már estefelé, amikor a szállásomra tartottam, a Vígszínház előtt nagy tömeg hullámzott. Kiderült, hogy a Déry Tibor könyvéből adaptált zenés játék, az első magyar musical ősbemutatója vonzotta oda őket. Régóta várt, hatalmas érdeklődéssel övezett színháztörténeti esemény volt, rengeteg meghívottal, a néhány jegyet rég eladták. Mégis ott tébláboltam egy darabig a jegyvadászok között, és olyan szerencsém volt, hogy sikerült vásárolnom valakitől egy fölöslegessé vált belépőt. Nem részletezem az élményt, a lényeg, hogy akkor rögzült bennem a Menni kéne, menni kéne és a többi nagy slágerré vált betétdal, amelyeket aztán bulikon, társas összejöveteleken oly sokszor elénekeltünk abban a korban, amikor már úgy tűnt, nem marad számunkra más, mint hogy Ringasd el magad. Azóta is olykor eszembe jut, miképpen szánkázott végig hátamon a hideg, amikor a feszült csendbe berobbant a dobszóló, felsikoltott az elektromos gitár, és az LGT belekezdett Presser Gábor fergeteges zenéjébe. Majd Adamis Anna ihletett dalszövege késztetett volna együtt menni a popfesztivált megelevenítő sok fiatal színésszel, táncossal, énekessel. Igen, fiatal voltam én is, és ők, a magyar színház- és filmművészet későbbi nagyjai is. Olyanok, mint Almási Éva, Balázs Péter, Béres Ilona, Ernyey Béla, Hegedűs D. Géza, Kern András, Koltai Róbert, Koncz Gábor, Kútvölgyi Erzsébet, Lukács Sándor, Oszter Sándor, Szerencsi Éva, Tahi Tóth László és többen mások, akik részesei voltak a későbbi hosszas sikersorozatnak. 

Ma már a népszerű popfesztiválok is válságba jutottak. Nem lenne ideológiai akadályuk, mint a kommunista elvárások idején, a világjárvány a tiltások oka. A mindegyre feltörő új hullám. Sikerül a védőoltásokkal ezeket letörni? Reméljük, igen, bízzunk a vakcinákban és a józan elmékben. A turizmus, az utazások megszűnte, elsekélyesedése mindenki számára kedvezőtlen. Ezért is keresik mind több országban és európai szinten is a legjobb megoldásokat az idegenforgalom fellendítésére. Az oltási útlevél lesz a megváltás? Lehet. Nem tudhatom. Az viszont biztos, hogy nehéz megálljt parancsolni a mehetnéknek. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató