Egy iskolateremtő, jeles művésznemzedék jut ma az eszembe. Nem is egy, hiszen összenőtt generációk voltak, csak napjainkban élnek úgy az emlékező vásárhelyi köztudatban, mintha azonos korosztályt képviselnének. Mesterek és tanítványok, szülők és gyermekek, egymással versengő, egymást az alkotói eredetiségben túlszárnyalni akaró barátok, egymást ösztönző alkotók voltak, akik a művészeti középiskola kiváló tanáraiként, diákjaiként együtt emelték országos hírűvé a város képzőművészeti életét, és váltak a 47 éve létrehozott szárhegyi alkotótábor lelkes törzsgárdájává. A nemzetközi rangú művésztelep egy ideje őket tekinti „klasszikusainak”. Persze máshonnan érkező neves tábori kollégáikat is, de a Szárhegy-jelenség első negyedszázada mégiscsak a vásárhelyiség jegyében rögződött emlékezetünkben. Rádióriporterként magam is talán oda jártam a legszívesebben. És az alapítókat, Gaál Andrást, Márton Árpádot és Zöld Lajost évről évre többször is megszólaltatva, a festőkkel, szobrászokkal, grafikusokkal odaálmodott munkáikról beszélgetve lehettem sokáig a felvirágzó művésztelep „hangos” krónikása. A későbbiekben is rendszeresen nyomon követtem a szárhegyi történéseket, változásokat, és külön elégtételként könyvelem el, hogy a művésztelep vezetői szintén fontosnak érzik, hogy a Bernády Házban évente válogatást mutassanak be az éppen aktuális műtermésből. Ferencz Zoltánék most erre a hagyományossá vált kiállításra rá is tesznek egy lapáttal. Hazalátogatás címmel hoznak el 32 munkát a klasszikusok által sokszínűen gazdagított gyűjteményből. Holnap délután 5 órakor nyílik a tárlat. Albert Lászlótól Zsigmond Attiláig hosszú a névsor, hosszasan méltathatnánk mindannyiuk érdemeit. Sajnos e nagyérdemű társaság mintegy kétharmada már nincs közöttünk. A két említett festő is elhunyt, akárcsak Balázs Imre, Barabás B. Irén, Barabás István, Bordi András, Fekete Zsolt, Gheorghe Olariu, Haller József, Kulcsár Béla, Macskássy József, Major Gizella, Maszelka János, Mester László Zsuzsa, Nagy Pál, Kolozsvári Puskás Sándor, Szécsi András, Török Pál, Veress Pál, Zolcsák Sándor. De hála istennek többen is fiatalos alkotókedvvel dolgoznak napjainkban is, és jelen lehetnek a maszkosan visszafogott megnyitón: Bálint Károly, Bálint Zsigmond, Barabás Éva, Datu Victor, Hunyadi László, Kákonyi Csilla, Şerban Mariana. Az esemény Diénes Attila, Gaál András, Márton Árpád, Porzsolt Borbála, Simon Endre személyes részvételét a járvány okozta mozgáskorlátozás miatt kénytelen nélkülözni. De az alkotásaik az ő üzeneteiket is közvetítik. Értékes, bőséges gyűjteményből válogattak a művésztelep vezetői, szerencsések a marosvásárhelyi érdeklődők, hiszen a mintegy kétezer szárhegyi műtárgy nincs szem előtt, csak alkalmi kiállításokon kerül egy-egy szelekció a nézők elé. Az örökösöknek visszaszolgáltatott Lázár-kastély, ahol a táborozások anyagát fel-felfrissítve bemutatták, továbbra is zárva van. Ki tudja, mikor és miképpen nyitják meg újra a látogatók előtt. A Lovagterem, annyi nagyszerű esemény színhelye is lakat alatt. Az udvaron szobrok, installációk vonzották a művészetbarátokat. Az is a múlté. Rosszul mondom, a jelen nem kedvez nekik. Mint ahogy vészjelzések hallhatók a kolostor alatti szoborpark felől is. Pedig ott is milyen lázas munka folyt sok-sok nyáron át. Az a lelkesedés, amely a 70-es évek elején a tábor érdekében nagy összefogással lakhatóvá tette a lerobbant kolostorépületet, kihunyni látszik. Akik a kezdetekben örömmel vállalták ott a romromantikát, és úgy alkották meg képeiket, szobraikat, hogy heteken át elviselték az akkori kezdetleges körülményeket, tudják, miről beszélek. De ez meghaladja a jegyzet kereteit, majd külön kell foglalkoznunk vele a későbbiekben. Most örüljünk, hogy Szárhegy szépségéből, teremtő szelleméből s az egykori táborlakók élménytárából az évtizedek távolából valamennyi a mai Vásárhelyre is átsugárzik.
