Fárasztó ez a vég nélküli hőség. Az ország fő a saját levében. Puhára? Vagy továbbra is rágós marad? Hagyjuk ezt, még betévedek megint a politikába, és most nem arról akarok beszélni. Bár végül valahogy mégis oda lyukad ki az ember. Az is fárasztó. Egyébként mióta mediterrán éghajlat lett nálunk is, egyre inkább megértem a délieket: kell a napi szieszta, a lazítás a nap legmelegebb óráiban. Csak így lehet elviselni a nehézségeket. Aztán este kezdődhet a nyüzsgés késő éjszakáig. Reggel majd felkelünk valamikor. Na, erre a programra még nem álltunk rá, de a mindennapjainkat megszabó vezetők ezt is kitalálhatják. Az ünnepnapokat már eléggé felduzzasztották, mind több van belőlük. A hétköznapokon pedig ki-ki rendezi valamiképp a maga sziesztáját. A kánikulával persze nehéz elbánni. Szerencsére minket eddig még nagyjából elkerült a vészes erdőtűz. De, mint mondják, az olyan katasztrófa, mint az, amelyik a brazíliai esőerdőket pusztítja, ránk is kihatással lehet. Most meg ráadásként a radioaktív háttérsugárzás is rájátszik a dolgokra. Erről jut eszembe: kis pénz, kis foci. Mindenki a maga képességei szerint járul hozzá a földgolyó és embertársai életének megkeserítéséhez. Ez a minap fordult meg a fejemben, amikor felszálltam a marosvásárhelyi közszállítók 14-es járatának egyik ócska buszára. Tojásfőző, szinte elviselhetetlen hőmérséklet fogadott. A fennlévők aléltan bámultak a semmibe. Hamar kiderült, teljes kapacitással működik a busz fűtőrendszere. Az első megállónál lemenekültünk, de még szóltam a sofőrnek: tudja, hogy az utastérben tombol a hőberendezés? Tudja, hogyne tudná! Mások is mondták. Ja, ha tudja, az más. Akkor semmi baj! Ezt az országot nem a tudás, a tudatlanság viszi csődbe. Na, ugye, megint csúszom el a politika felé! Miközben csak fél szemmel tekintgetek abba az irányba. Mint sokan másokat Vásárhelyen, engem is a Forgatag szippantott magába. Hőség ide, forróság oda, napok óta pörög, forog, pezseg a város. Van eszem-iszom, dínomdánom, borudvar, sörudvar, pálinkaverseny, főzőverseny, kézműves-vetélkedő, sport, zene, ének, tánc, minden, mi szem-szájnak ingere, és még azokon felül is sok egyéb közönségvonzó műsorszám: színház, képzőművészet, irodalom, koncert, fotótárlat, könyvvásár, szerzőfaggató, vitaest, ilyen meg amolyan forgatag. Csak győzze a néző, hallgató erővel, idővel, energiával, hőszigeteléssel. Nagy a kínálat, tekintélyes a meghívott fellépők névsora, a rendezvénysorozat szervezői minden korosztályra gondoltak. Sajnos az igazi kultúrafogyasztók, a szenvedélyes előadás-, tárlat- és koncertjárók nem tudnak mindenütt ott lenni, ahol szeretnének. Átfedésekbe ütköznek, akárcsak máskor is gyakran az év folyamán, amikor több érdekes esemény is zajlik egyszerre. Ezen sajnos nem lehet változtatni, csak sajnálkozni, hogy ezt se láttam, oda se jutottam el, ez a megnyilvánulás se kapott akkora figyelmet, mint amekkorát megérdemelt volna. De valami egyéb mindig kárpótolhat, ha a szimultaneitás vagy a helyjegy hiánya miatt valamiről lemaradtunk. Van más! Erről a sokrétű, gazdag program gondoskodik. Érdemes legyűrni a ránk telepedő, agytompító hőséget, és érezni, hogy vagyunk, s a közösen átélt élmények erősebbekké tesznek. De az is érthető, ha közben mindegyre fohászkodunk magunkban: „Add már, Uram, az esőt!” Tényleg, jöhetne már némi enyhet adó zuhé. A Forgatagot azonban el ne mossa!
