Szeben felé jövet elveszett a követ. Nem a Kányádi által megregélt török, az régebb keltett meghökkenést rejtélyes esetével, és nem ott, hanem Enyed tájékán. Bár ha belegondolunk, nem is lenne nagy eltájolódás, elvégre egy az út ide is, oda is, pláne, ha egy irányból indulnak. De mit keressen egy ankarai diplomata a nagyszebeni EU-csúcson?! Volna mit, elvégre országa régóta szeretne csatlakozni a jelenlegi tagokhoz, de ez még ma sem sima ügy. De mi sima manapság? Az út maga sem az a Szebenbe tartó autópályák, pályatervek és tervtelenségek, megvalósult és megvalósulatlan jelentések, álló és mozgó építkezések kibogozhatatlan útvesztőjében. Ha az ember északnyugatról megy az egykorvolt szászok városa felé, már éppen Enyednél eltűnhet a süllyesztőben. Nem a jó bor miatt, noha az is lehet elterelő tényező, hanem azért, mert ott ér véget a sztráda, és akinek nem erőssége a tájékozódás, az a végső körforgalomnál zavarba jöhet, könnyen eltévesztheti az irányt. Aki meg dél felől közelíti meg a „johannita” fellegvárat, annál még nagyobb a tévedések, eltévelyedések lehetősége. Maga a honi főnéni is panaszkodott a napokban amiatt, hogy nem tud, illetve nehezen képes eljutni a summitra. Pedig őt többnyire karhatalmi felvezetés is segíti. Mostanában különben úgy tűnik, kezd elege lenni az egészből, zavarja, hogy ő ül a kormánynál, de mások határozzák meg, hol, hogyan és merre haladjon. Sajnos visszaút nincsen, menet közben pedig veszélyes kiszállni.
Visszatérve a követre, úgy gondolom, hogy kacsa az egész, hamis sajtóhír, a napjainkban oly gyakori fake news, amilyet szenzációínséges időkben sűrűn költenek a bulvárlapok munkatársai, vagyis álhírrel kezdtem, nem veszett el senki. Persze ezt is felelőtlenség így kijelenteni, megtörténhet, hogy mire a nap újra felkel, és eljut önökhöz a lap, már bottal üthetik valamelyik hivatalosság nyomát. Ilyen nagy horderejű összejöveteleken mindenre és főleg mindenkire rendkívüli módon kell vigyázni. Ki hova megy, kivel és miről beszél, kinek mit nyilatkozik, millió-egy ilyen dolog nehezíti meg a háttéremberek dolgát. Nagyszebenben például kockázatos a Hazugok hídjára menni. Ha ezt egy vezető politikus nem tudja, és önfeledten odatéved, erősen megjárhatja. Olyat mond netalán, amitől a gyönyörű, ám makrancos öntöttvas függőhíd különös hangokkal tudatja, nem hisz a megszólaló kijelentésének igazságtartalmában. Volt már úgy, nyilván csak a múltban, hogy a híd ájulásra késztette a nagyotmondót. Nem szép persze részemről, hogy ezt szóba hozom, hisz tudjuk, a politikusok sosem hazudnak. És holnap, az Európai Tanács informális találkozóján, ahol uniós állam- és kormányfők találkoznak, tanácskoznak és vetítik előre a fényes jövőt, senki sem fogja meghazudtolni önmagát.
