Zimme-zum, zimme-zum, recefice, bum-bum-bum! Nehéz idők járnak a békákra. Ezt eddig is tudtuk, csak nemigen figyeltünk oda. Most egy fénykép békaügyben eléggé felborzolta a közvéleményt. Nem akármilyen felvétel, és nem akárki készítette. A világ egyik legjobb természetfotósának tartott Máté Bence tette közzé. Aki az elmúlt hetekben járt Budapesten a Bazilika előtti téren, a legmodernebb technikai megoldásokat felhasználó kivitelezésben, hatalmas kollázsokon és egyedi printeken csodálhatta meg a fiatal művész különleges fotóit, az állatok varázslatos világát, a természet csodáit. Rengeteg turista is ámult-bámult a szabadtéri tárlaton, fotózták a fotókat, az embe-reket, az egész nyüzsgő forgatagot. Kis és nagy ragadozók egyaránt nemesedtek főszereplővé, büszkén feszítettek az erdők, mezők, mocsarak, vizek s a levegő élőlényei. A békák is. Utóbbiak anélkül, hogy különösebb feltűnést keltettek volna. Kevés ember vallja őket a kedvencének. Aztán a napokban Amszterdamban robbant a bomba: bejelentették, hogy a sajtófotók nagy tekintélyű rendezvénye, a World Press Photo egyik idei díjazottja, a természetfotó kategória nyertese a magyarországi Máté Bence Túlélési ösztön című képével. Telített, zaklatott, összetetten mozgalmas, színeiben is lenyűgöző fotóval érdemelte ki az elismerést. Nehéz lenne leírni, nem is próbálom. A lényege, hogy olyan információkat mutat fel valóságosan és jelképesen, látványosan és felkavarón, amelyek felháborítanak. Arról tudósít a fotós, hogy a párzásra összegyűlt védett egyedeket, szerelmi mámortól bódult békákat bizonyos egyének összefogdossák, a lábukat levágják, gyakran úgy, hogy a szerencsétlen állat még él, majd visszadobják a békapetékkel teli vízbe. Máté Bence felmutatja, milyen az, amikor a levágott lábú békák megpróbálnak a felszínre törni. Emberek nincsenek a képen, embertelen a jelenet, azt viszont tudjuk, nyereséges, amit tesznek, keresett áru a békacomb, jól jövedelmez. Békaölőknek, vendéglősöknek is. Lehet, hogy olyanok is próbálkoznak békavadászattal, akik máskülönben éheznének. De az is nyilvánvaló, milyen kicsi lett a világ. Egykettőre elterjedt a hír, hogy felvételét a fotós az erdélyi Kommandón rögzítette. Szenzációt szaglászva, az egyik élelmes fővárosi tévécsatorna hamar ki is küldte munkatársát a Kovászna megyei településre. Egy kocsmároshoz jutott el a riporter, az ízes székely akcentussal románul nyilatkozó vendéglátós pedig elismerte, virágzik a békacomb- forgalom, az ínyencek – és nem csak – keresik az béka zsenge húsát. Nem mai dolog ez, régóta így van, lásd Virágék példáját, akik dalban is sütögetik a rántott békát. Semmi sem marad titokban, kiderült az is, kik az elvetemült békászók. Meglepő gyorsasággal lépett a hatóság, Kommandóra kommandósok szálltak ki, begyűjtötték a bűnös(öke)t. A lábuk még megvan. Ily módon lett pár napra újra szóbeszéd tárgya a jobb napokat is látott, elszegényedett székelyföldi hegyi település. Jut eszembe: Vajon Puskás Gábor most is későn futott? Bezzeg Bíró Marcsa! Zimme-zum! Zimme-zum. Elmarad a bum-bum-bum!
