Bevett szokás, hogy ilyenkor decemberben
a záruló év legeit teszi közzé a média: a legjobb, legrosszabb, legnagyobb, legkisebb, leggazdagabb, legszegényebb valamik, valakik listáját. A divat, a viselet viszonylatában 2018-ban alighanem a mellény viszi el a pálmát. A sárga természetesen. Onnan jött, ahol általában elsőként jelennek meg a divatos trendek, Párizsból. Csak pár hete mutatkozott meg, de máris fékevesztetten terjed. Nem csodálkoznék, ha rövidesen Romániába is begyűrűzne. Nagy bolondulást tudna okozni. Itt minden autós családban van legalább egy sárga mellény. A törvény is előírja. És amúgy is paprikás a hangulat, a 89-es decemberi események évfordulója körül különösen az. Ezzel jeleztem is, ha netalán bárkinek is kétsége lett volna, hogy nem a mondén öltözködés, nem egy divatkellék diadalútja foglalkoztat, komoly társadalmi bajok késztették extrém tiltakozásra, randalírozásra a sárga mellényeseket. A szociális gondok, a politikai csőd, az agresszíven térhódító abszurditás nálunk is feje tetejére állított mindent, de ebbe most nem megyek bele, maradjunk csendesebb vizeken, a mellény témánál. A fehérnél. Az elegánsabb is a sárgánál. Frakkhoz viselik a hagyományokhoz ragaszkodó disztingvált urak, amikor Stockholmban a svéd királyi ünnepségen december 10-én átveszik a Nobel-díjukat. Persze nincs béke a skandináv nyírfák alatt, nemegyszer robbant ki világraszóló botrány amiatt, hogy kiknek ítélték az elismerések talán legfontosabbikát. Hogy is lenne másképp, ha a díj alapítója, a névadó a dinamit feltalálója?! Na, ez rosszindulatú megjegyzés volt a hírneves kémikussal szemben, csak hát az ember mindig leüti a magas labdát. A Nobel-díj viszont mindenképpen a legfőbb emberi értékeket, a humanizmust, a szellemi, tudományos előrehaladást igyekszik ösztönözni, az ilyen irányú rendkívüli teljesítményeket jutalmazni. A dolgok természetéből adódóan nem mentesen a szubjektivitástól. És ebből következik a békétlenség. Mindig akadnak olyanok, akik a díjkiosztó testület döntését megkérdőjelezik. Hol kisebb, hol meg határtalan a közfelháborodás, az idén pedig annyira botrányossá dagadt a bírálatözön, hogy a 2018-as irodalmi Nobel-díjat ki se osztották. Úgy határoztak, hogy jövőre adnak majd kettőt belőle. Ha addig nem derül fény újabb olyan tényre, amely ismét megingatná a közvélemény bizalmát a 18 tagú döntőbizottságban. Most a szivárogtatás, a zaklatás, a korrupció vádja járatta le a testületet, néhányan le is mondtak tagságukról, noha elméletileg ez nem lemondható, egy életre szól. Az egyik bizottsági tag, Katarina Frostenson svéd költőnő francia férje, a fotós Jean-Claude Arnault indította el a lavinát. A # metoo mozgalom buktatta le, kitudódott, hogy az eltelt években sorozatosan zaklatott nőket, nemrég nemi erőszakért börtönbüntetésre is ítélték. Állítólag a házaspár volt az, amelyik előzetesen kiszivárogtatta a média egy részének, hogy kik a díjak várományosai. És más korrupciós vádak is felmerültek, ami megrendítette a zsűri tekintélyét. Ez az idei rendhagyó megoldás lényege. Részletezni nincs helyem, de önök olvashattak, hallhattak róla eleget a korábbiakban. Nyilván vitatták is sokszor a döntéseket az elmúlt esztendőkben, hiszen több olyan író kapta meg a díjat, akikről addig jóformán nem is volt tudomásunk, az általunk legérdemesebbnek vélt tollforgatók pedig kimaradtak a díjazásból. Az irodalom esetében azonban aligha beszélhetünk teljes objektivitásról, politikamentességről. És valószínű, hogy ez a jövőben is fennáll majd, hiába fognak mindent elkövetni, hogy a díjkiosztók iránt teljes mértékben visszaálljon a bizalom. Már csak azért sem, mert az ismertség nagyon viszonylagos. Próbálja ki, kedves olvasó, az 1901 óta kitüntetett irodalmi Nobel-díjasok közül hány az olyan, akitől, akiről nem olvasott semmit, sőt a nevét se jegyezte meg. Túlságosan sok. És legalább annyit képes lenne felsorolni, aki Ön szerint megérdemelte volna, hogy díjazott legyen. Az idei kiesést pótolandó, svéd írók, színészek, újságírók erre az alkalomra megalakították az Új Akadémiát, és alternatív irodalmi Nobel-díjat hoztak létre. Ezzel – széles körű közvélemény-kutatást követően – Maryse Condé francia guadeloupe-i írónőt jutalmazzák. Nem kétlem, hogy alaposan megfontolták a döntést, mégis attól tartok, hogy a kiválasztott eddigi életművét kevesen ismerik a világon. De gratulálok neki, és igyekszem bepótolni a róla szóló tudnivalókat. És be is fejezem, nehogy valaki úgy gondolja, azért okoskodom itt percek óta, mert túl nagy a mellényem.
