Vannak, akik ma még a zabolátlan zaba és vedelés következményeit sínylik, ahogy ez már lenni szokott a nagy sátoros ünnepek tájékán, de a többség inkább a jót őrzi meg magában az idei húsvétról.
Vannak, akik ma még a zabolátlan zaba és vedelés következményeit sínylik, ahogy ez már lenni szokott a nagy sátoros ünnepek tájékán, de a többség inkább a jót őrzi meg magában az idei húsvétról. Persze rossz is történt a napokban itthon és szerte a nagyvilágban, a pusztítás erői, a terroristák, merénylők, jelenlegi és jövendőbeli diktátorok ilyenkor se alszanak. Sőt ilyenkor vannak igazán elemükben. Amikor befelé fordul, és nem a politikusokra, hanem másra, talán éppen önmagára figyel az emberiség, sok olyasmi átvihető, bevezethető, ami egyébként vehemensebb ellenállást válthatna ki a zsarnoki törekvések ellenzőiből. Aggasztóan sok ilyen fenyegetésnek vagyunk kitéve, s még aggasztóbb, milyen sok ember megtéveszthető, mennyien képesek sutba dobni józan eszüket a megtévesztő manőverek, populista szövegáradatok, egyéb manipulációk hatására. Oldalakat tölthetnék meg, ha konkretizálni akarnám az állítást, ám fölösleges, hiszen szelektáltan ugyan, de a média folyamatosan világgá kürtöli mindazt, ami ilyen vonatkozásban bekövetkezik a térségben és jóval távolabb. A háború, a világégés veszélye is egyre reálisabban terpeszkedik a földgolyóra. Ez különösebben nem izgatja a népeket. Mindenki úgy van vele, hogy hiszi, tényleg bármi megtörténhet, de a hozzáállásunk szerint mindennek inkább az ellenkezőjét véljük valószínűbbnek. Akkor is, ha minket, parányi földieket, már meghaladnak a dolgok. Annyi virtuális jelenséggel találkozhatunk a tévében, moziban, világhálón, könyvben, mindenütt, hogy talán még jól is esik egy kis reális végveszélyt sugalló borzongás. A mai napra például egy potenciális űrkatasztrófát jósoltak. Korábban jelezték nyilván, de most már tudjuk, ezúttal is elhalad a Föld mellett a menetrendszerű aszteroida, amely a világ végét hozná. A 2014 JO25 jelű aszteroidát, amely megindult felénk, három éve fedezte fel a NASA. Viszonylag nagy ez a közelgő kisbolygó, szélessége 1,4 kilométer. Nagyon közel merészkedik a Földhöz, de, mint kiderült, mégis biztonságos távolságra, 1,8 millió km-re halad el mellettünk. Nem tudom, hova megy és miért, mint olvasom, legközelebb tíz év múlva jöhet ismét, és riaszthat meg újra. Most megúsztuk. Ha meg. A nap még nem telt el. Akármikor bekövetkezhet más egyéb. Kamion például. Az mostanában gyilkosabb a fegyvereknél. De ne legyünk vészmadarak! Kúráljuk csak a magunk kisded bajait, most éppen azokat, amik a jegyzetet indították, a húsvéti evő-ivó kicsapongások utórezgéseit. A közérzetet az ilyesmi alaposan elronthatja. Gyógyszer nem kell rá, általános a meggyőződés, hogy hatásosabb a természetes gyógymód. Egyesek szerint például a fokhagymakúra. Nem tudom, én magam nem szeretem ezt az ősi fűszernövényt. Miközben mások esküsznek rá. Nekik lehet igazuk, elvégre április 19-ét a fokhagyma világnapjává léptették elő. Állítólag a fokhagyma már a sumerok és az ókori egyiptomiak mindennapi étrendjéhez tartozott. Akkoriban olyan értéke volt a fokhagymának, hogy öt kilóért már egy férfi rabszolgát lehetett vásárolni. Azt nem olvastam, hogy egy rabszolganő hány fokhagymát ért. De vámpírok ellen kitűnő, hangsúlyozzák bizonyos írások. Az ilyen híresztelésekkel azonban óvatosan kell bánnunk. Ha olyan egészséges a fokhagyma, a sumerok vajon miért haltak ki? És az ókori egyiptomiak? Ők némileg jobban jártak, bár az se túlságosan hízelgő, amit a szomszédaik terjesztettek róluk, vagyis hogy büdös emberek. De vannak utódaik! Stop! Annyira elkalandoztam a kezdeti gondolattól, hogy Tutanhamon is foroghat a sírjában. Legalább rátalál a fokhagymára, amit vele temettek. Vámpírok, bárhol lennétek is, sipirc!
