Rég volt, igaz volt. 310 éve ezen a napon II. Rákóczi Ferenc fejedelmi beiktatásával kezdődött a marosvásárhelyi országgyűlés.
Rég volt, igaz volt. 310 éve ezen a napon II. Rákóczi Ferenc fejedelmi beiktatásával kezdődött a marosvásárhelyi országgyűlés. Az utolsó ilyen nagy jelentőségű történelmi esemény, amely városunkban zajlott. Ha hinni lehet a krónikáknak, 1439-től harminckét másik előzte meg, de ez az 1707. április 5-i történéssor azért is rendkívüli, mert az utolsó fejedelmi beiktatás volt Erdélyben. Azt akkor még nem tudhatták, de olyan hatalmas pompával rendezték meg, mintha sejtették volna, több ilyen itt nem lesz. Aki teheti, annak érdemes elolvasnia erről a nagy tekintélyű történetíró, Márki Sándor (1853–1925) II. Rákóczi Ferencről megjelentetett háromkötetes művének ide vonatkozó oldalait. Azokon a történész részletesen megjeleníti mindazt, ami aznap és a rá következőkön történt. A legérzékletesebben nyilván a szertartást magát, onnan kezdve, hogy Rákóczi és kísérete elindult Mezőbándról. „A fejedelem szarvasszínű fakólovon ült, zöld bársony skófiummal készült egyetmás rajta, fejér kolcsag, köves, medaillyos süveg a fejében” – olvasható Márkinál. Majd tovább: „Így érkeztek a Maros vásárhelyi hídjához, hol az erdélyi rendek lóháton várakoztak. A hídon átkelve, Pekri Lőrinc az ország nevében üdvözölte. Ekkor jobbról-balról 3 – 3 pompásan öltöztetett kengyelfutó csatlakozott s közrefogták őt a vörös deliások. A követek párosan sorakoztak a kornyéta után. Egyebekben a régi rendet megtartva, a nép örömrivalgása közt mentek a mai Posta-rétre”. De elég az idézetekből, a beiktatás szabadtéri lezajlásáról, a nevezetes nap más történéseiről, a vártemplomi országgyűlési szónoklatokról, döntéshozatalokról sokfelé lehet olvasni. Egyébként se szeretnék hosszasan időzni a múltnál. A jelen most jobban izgat és érzékenyebben érint, mint a három évszázada történtek. Állítólag holnap a városi tanács ülésén eldől, megmaradhat-e a fejedelem nevével fémjelzett római katolikus iskola vagy sem. A kétkedő fogalmazást az magyarázza, hogy már többször jelentették be, ekkor és ekkor tényleg végleges, és a magyar diákok és szülők számára kedvező döntés születik az ügyben. Aztán következett az újabb halasztás. De talán ezúttal nem érvényesül a többségiek halogató taktikája. Ámbár láthatjuk, a szélsőséges nacionalisták megint nagyon aktivizálódtak. Az RMDSZ-frakció azonban tűnik annyira elszántnak, hogy ne hagyja a jogos igényeket semmibe venni.
„Felségedet jó Atyánknak, azaz pro Patre Patriae valljuk, ismerjük és manifestáljuk” – jelentették ki az egykori országgyűlés résztvevői. Az itt élőknek – nemzetiségtől függetlenül – ma is hasonlóan kellene viszonyulniuk a jó atyához, elvégre vezérlő elvként ezt a jelmondatot tűzte zászlajára: „Cum Deo pro patria et libertate!” – „Istennel a hazáért és szabadságért!” Ebben és ennek a szellemében fogant más humánus törekvésekben ki találna kivetnivalót? Persze, hogy költői a kérdés. Én meg zászlót emlegetek! Erről jut eszembe egy másik évforduló. Ma van Örkény István születésnapja. Az író mindenben képes volt észlelni az abszurditást. Íme, hogy hangzik az egyik bejegyzése a Szóvirágok sorozatból: „A zászlót etetni, piszkálni, ingerelni szigorúan tilos!” És egy másik: „Vigyázat! A kapu harap!” Na, én már itt se vagyok!
