Csendes, de folyamatos a kultúra térvesztése Európának ezeken a mioritikus, vadkeleti tájain. A minap olvastam, hogy már egyetlen könyvesbolt sincs Teleorman megyében.
Csendes, de folyamatos a kultúra térvesztése Európának ezeken a mioritikus, vadkeleti tájain. A minap olvastam, hogy már egyetlen könyvesbolt sincs Teleorman megyében. Durva. Itt nálunk azonban, az ország közepén nem ez a jellemző. Naponta például többféle rendezvény zajlik ugyanabban az időpontban, a marosvásárhelyi magyar kultúrakedvelők gyakran kerülnek döntéshelyzetbe, hova menjenek, mit válasszanak, melyik eseményről mondjanak le az átfedések miatt. Ennél nagyobb bajunk sose legyen, tegyük hozzá gyorsan. És azt is, hogy sajnos a város lakosságának eléggé kis hányadát érinti közvetlenül a jelenség. Ezért sincs különösebb visszhangja, ha időnként kiderül, a művelődésre kevés a pénz, az idő teltével talán egyre kevesebb. Annál inkább örülhetünk, ha az általános tendenciát olykor megcáfolja a realitás: a művészeti életnek nem veszteséget kell megint elkönyvelnie, hanem térnyerést ünnepelhet. Igen, a múlt hét végén ismét újabb kiállítótér ünnepélyes avatásán vehettünk részt. A Kultúrpalota II. emeletén megnyílt a Marosvásárhelyi Művészeti Múzeum Dósa Géza Galériája. Tulajdonképp kicsi a terem, de az állandó kiállítás létrehozása nagy fegyvertény az igazi kulturális értékek érvényesítésének a folyamatában.
Tényleg folyamatról van szó, hiszen pár évvel ezelőtt a Képtár még csak egy galériával rendelkezett az épület bal szárnyának III. emeletén, most pedig már övé a Palotában két teljes emelet. Így sokkal gazdagabban tárhatják a közönség elé azt a valóban tág figyelmet érdemlő műkollekciót, amivel a város büszkélkedhet. Méltó helyre talált a híres Bernády-gyűjtemény és a modern román képzőművészeti alkotások együttese is. És mellettük külön helyiségben mutatják be Ion Vlasiu művészi örökségét, a David házaspár adományát és immár Vásárhely egyik fiatalon elhunyt nagy tehetségének, Dósa Gézának a hagyatékát is. A megyei múzeum igazgatójának, Soós Zoltánnak nagy érdemei vannak abban, hogy ez a merésznek tűnt távlati terv megvalósult. Elképzelése nyilván nem válhatott volna valóra, ha a Kultúrpalota gazdái, a megyei tanács vezetői nem karolták volna fel az ügyet. És akkor se, ha a művészeti részlegnek nincs lelkes, hozzáértő csapata, hogy az elvárások szintjén alakítsák ki az új galériákat, az igények szerint tálalják a műveket. Sőt szakmailag is igényes, szép katalógusokat is sikerült társítaniuk a kiállításokhoz, az avatóünnepségekhez. A Dósa Géza-albumot a közeljövőben külön is bemutatják az érdeklődőknek. Szerzője Szinyei Merse Anna művészettörténész, képszerkesztője a tavaly elhunyt Szabó Zoltán Judóka, és ne feledjük a megjelentetésén sokat fáradozott Cora Fodor művészettörténészt, illetve a Lector Kiadót sem. De erről majd részletesebben szólunk, amikor aktuális lesz. Most az jut eszembe, hogy a helyek a Kultúrpalotában beteltek, a még el nem foglalt galériát a művészeti múzeum Ioan Şulea vezette csapata az időszakos kiállításoknak kell hogy fenntartsa, hiszen ilyen vonatkozásban is sok élménnyel lephetik meg időről időre a művészetkedvelőket. De van még egy adósság, amiről nem szabad megfeledkezni: a Nagy Imre-gyűjtemény. A kollekció bemutatásának hosszú ideig elhúzódó problémája a rendszerváltozást követően egyszer már megoldódni látszott, aztán mégis kudarc lett a vége. A mintegy másfél száz festmény és grafika azonban továbbra is raktáron van, várja, hogy újra a nyilvánosság elé kerüljön. Minél hamarabb végleges és méltó helyet kellene találni az adományba kapott gyűjteménynek. Ebben a kérdésben szerintem a városnak is nagy szerepet kell vállalnia.
