Mindennek és mindenkinek van egy napja. Szerdán például törülközőnap van.
Mindennek és mindenkinek van egy napja. Szerdán például törülközőnap van. Nem mélyedek bele, hogy miért, elégedjünk meg annyival, hogy Douglas Adams angol sci-fi író emlékére, aki szerint a törülköző a legalkalmasabb holmi, amit érdemes magunkkal vinnünk, ha stopposként akarunk utazni a galaxisba. Nekem viszont erről az jutott eszembe, hogy sokan azt várták, a még regnáló vásárhelyi polgármester és stábja végre bedobja a törülközőt. Esze ágában sincs! Pedig már párt sincs, aminek a képviseletében pályázna a hőn óhajtott funkcióra. Nem baj! Indul függetlenként. Őt nem lehet csak úgy félreállítani. Nem és nem! Pedig tizenhat év még neki is elég lehetne. Ennyi idő alatt a mostanában annyit emlegetett Bethlen Gábor megteremtette Erdély aranykorát. De ne emelkedjünk ilyen dimenziókba, van példa más viszonylatban is. A múlt század eleji híres városatya, Bernády György számára a szóban forgó periódus kétharmada is elég volt ahhoz, hogy európai elvárások szerint modernizálja települését, és olyan nagyszerű épületeket állíttasson, amilyenekre aligha lennének képesek a mai sokoldalúan fejlett, magabiztos városgazdák. Jaj, de mit jövök én a Bernády-érával! 2000-től errefelé is történt itt egy s más, ez az időszak is magán viseli egy erős, akaratos ember kézje-gyét. A történelemkönyv talán így fogja megörökíteni: Marosvásárhely piskótakorszaka. Ízlelgessük! Nem is hangzik rosszul. Vásárhely: piskótaváros. Ilyen tekintetben mások a nyomunkba sem érhetnek. Mint mondani szokás, ha nem lenne, ki kellene találni. Elvégre még bőséget, gazdagságot is hozott egyeseknek. Jelenleg is nagy garral számolják fel a legjobb minőségű aszfaltutat a Kövesdombon. Ami itt zajlik, az nem piskóta! Vagy igen? A választásokig még sok mindenbe bele lehet fogni. Mert terv van elég. Hallhattuk, olvashattuk, a polgármester kifejtette, azért ragaszkodik a székéhez, mert még nem valósította meg nagyratörő elképzeléseit. Jól nézünk mi ki. Tovább zöldül majd a sok vesszőparipa. Legalább azok, ha fák már nincsenek. Egyébként, ha szövegelni kell, azzal nem adódnak problémák. Akkor van baj, ha elvárják, hogy konkretizálja, mandátumának melyek azok a nagy megvalósításai, amelyek valóban előbbre viszik a várost, könnyítik lakosai életét. Fő kihívója többször szólította vitára, hogy ilyenszerű alapvető kérdésekről folytassanak nyilvános eszmecserét a kampány idején. Ilyen színvallásra mindeddig nem került sor. Talán ezután. Biztos most van folyamatban a sok eredmény összegezése. És az indulatait is csillapítania kell, mert meg kell értenie, kedves olvasó, mennyire bosszantó, frusztráló egy érzékeny léleknek, ha jöttment újságírók szemérmetlenül rákérdeznek, mit tett ebben és ebben az ügyben, hogyan oldotta meg ezt vagy azt! Csuda, ha a vezetőember olykor kiborul, és újabb kirohanás helyett vagy után kirohan a teremből?! Lazítani, próbálj meg lazítani! – mondhatnánk szegény megboldogult Hofival. Ez azonban már egyfajta hungarikum, csak mi értjük igazán. Nyilván magunknak sem ártana, ha néha megfogadnánk az utolérhetetlen humorista tanácsát. A dallam máris ott motoszkál valahol az agyamban. Jól elvan ott Koncz Zsuzsa örökzöld slágereivel együtt, amelyek olyan jólesően elandalítottak vasárnap este a várban. Szép koncert volt, több ezrünket elárasztott a keserédes nosztalgia. És kellő kajánsággal énekeltük a vonzerejéből mit sem veszített művésznővel együtt: Ne vágj ki minden fát! Legalább néha lazíts egy fél órát! Aztán hideg zuhany: kifelé menet a várfalak sétány felőli oldalán még kajánabbul vigyorgott vissza ránk a csupasz piskótatér… Mondd, te kit választanál?
