És mégis mozog a nép. Nem úgy persze, ahogy egyikünk-másikunk szeretné, inkább hektikusan, mint az egész romániai társadalom, de kétségtelen, hogy az utóbbi hetekben a szokásosnál nagyobb volt a tömegnyüzsgés tájainkon.
És mégis mozog a nép. Nem úgy persze, ahogy egyikünk-másikunk szeretné, inkább hektikusan, mint az egész romániai társadalom, de kétségtelen, hogy az utóbbi hetekben a szokásosnál nagyobb volt a tömegnyüzsgés tájainkon. Jelentőségében, mozgósítóerejében semmi sem vetekedhet a csíksomlyói búcsúval, ennek a léptéke, mércéje minden mást magasan felülmúl. Ettől eltekintve is tapasztalhattuk, sokkal több embert megmozgattak a májusi napok, mint máskor. Rengeteg volt az előre betervezett és a rendhagyó, soron kívüli esemény, rendezvény, gyakoriak voltak az átfedések, résztvevőkben mégsem volt hiány. Diáknapok, múzeumi nappalok-éjszakák, városnapi ünnepségek, civil szervezetek vására, zenei napok, színházi táncfesztivál, filmnapok, tömeges futás, úszás, más fontos sportösszecsapások, emberek sokaságát utcára vivő tüntetések, tiltakozó akciók zajlottak Marosvásárhelyen népes részvétellel. Fogékonyabb lett a közönség? Körültekintőbbek, ötletesebbek a szervezők? Valami kizökkentette közönyéből a lakosságot? Változott az ingerküszöbe? Bizonyára ez is, az is hozzájárult a pezsgéshez, és még sok egyéb, amit nem említettem. A jövőre nézve jó tudni, hogy mi az, ami a helyi polgárok és az ide érkezők érdeklődését az eddigieknél jobban felkeltette, és feltételezem, hogy a rendezők az ilyenkor szokásos melldöngetésen túl alapos elemzéssel összegzik, hasznosítják is majd a tanulságokat, én most csak a benyomásaimat hangsúlyozom: felvillanyozza az embert a nagyvárosi jövés-menés, a „valami történik” érzését kiváltó színes forgatag. Akkor is, ha emiatt nehézkesebb a tömegközlekedés, nagyobb a zaj, esetenként bosszantó a zsibongás, idegesítő a tülekedés. Bosszankodásból, idegeskedésből, felháborodásból különben bőven van részünk az egész év folyamán, azok, akik „gondoskodnak” arról, hogy ne hiányozzék az életünkből, a kulturális csúcsszezon idején sem tétlenkednek. Most viszont látniuk kellett, ha bizonyos határt túllépnek, a figyelemelterelő megnyilvánulások dacára elfogy a városlakók türelme, nem marad el a köztiltakozás. Vasárnap annak ellenére vonultak több százan tüntetni a fapusztítások, a zöldövezetek felszámolása ellen, hogy szinte ugyanakkor Kossuth-mellszobor avatására került sor a Sapientián, helikoni irodalmi délutánra özönlött a közönség a zsinagógába, tömegvonzó pop- és rockzenei koncertek követték egymást a Ligetben. Hogy a tiltakozásnak lesz-e eredménye, kellő foganatja, abban, mint az ilyen dolgokban mindig, most is szkeptikus vagyok. Azt viszont, hogy a magyar kultúrát népszerűsítő művelődési, művészeti intézmények és civil szervezetek erősítették jelenlétüket a város nagy rendezvényein, dicsérendő és folytatandó tendenciának tartom. A vásárhelyi, a Maros megyei magyarság súlya, jelentősége meghatározó a település szellemi, kulturális életében, mozgalmában. A jelek szerint a többség nem igényli, hogy ez tartósan így maradjon. Magunknak kell ezt a tradicionálisan megteremtett minőségi státust fenntartanunk úgy is, hogy ne csak egy pár napos augusztusi rendezvénysorozaton vonultassuk fel mindazt, amivel rendelkezünk, hanem minden lehető alkalmat ragadjunk meg, hogy gazdag, igényes kínálattal kiemelkedő élményekben részesítsük a közönséget. Ez is e mostani május tanulsága.
