Jönnek a csehszlovákok! Jönnek a csehszlovákok! Sokunkban időnként ez ugrik be: a még fénykorában levő Szepesi aggodalmas rádiós közvetítése az akkor már hanyatlóban levő magyar futball egyik sorsdöntő mérkőzéséről.
Jönnek a csehszlovákok! Jönnek a csehszlovákok! Sokunkban időnként ez ugrik be: a még fénykorában levő Szepesi aggodalmas rádiós közvetítése az akkor már hanyatlóban levő magyar futball egyik sorsdöntő mérkőzéséről. A fiatalok ezt nem érték meg, de tudhatják, legalábbis nem árt, ha tudják: valakik mindig jönnek. És ez ritkán jelent jót. Inkább valami fenyegetésféle, ha ilyesmit hall az ember. Egyedül talán az töltött el némi reménnyel, ha azt rebesgették: jönnek az amerikaiak. Sosem jöttek. Legfennebb akkor, amikor már nem volt szükség rájuk. Negyedszázada Vásárhely főterén az a hír futott át a tömegen: jönnek a libánfalviak! Jöttek is többedmagukkal. De ez egy másik történet, ezt máskor bontom ki. Most egy olyan médiabotránynál időzöm, amely a napokban verte ki a biztosítékot a román közvélemény jelentős hányadánál. Fenyegetést azonban a briteknek jelenthet. Jönnek a románok – The Romanians Are Coming! – hirdeti egy többrészesre tervezett dokumentumfilm vagy filmriport, amelyet a Channel 4 brit közszolgálati televízió tűzött műsorra. Már a reklámelőzetes nagy felháborodást keltett a honi és a Nagy-Britanniában tartózkodó románok körében, a felzúdulás a film első részének sugárzása után még erősödött. Úgy értékelik, hogy a tévé ezzel a produkcióval lejáratja, nevetségessé, ellenszenvessé teszi az ott becsületesen dolgozó, tanuló románokat és magát Romániát is. Egyesek a Channel 4 székháza előtt tüntettek emiatt. A román nagykövet tiltakozott, ezt tette a román külügyminiszter is. A romániai politikusok, sajtószereplők közül is többen szidják a brit tévéseket, követelik a film betiltását. Egyesek már akkor így reagáltak, amikor még nem is tudták, mi látható, hallható a filmben. Ebben van gyakorlat ezeken a tájakon, emlékezzünk arra a szomorú korszakra, amikor az egész országnak tiltakoznia kellett olyan Magyarországon megjelent erdélyi vonatkozású történelmi kiadványok ellen, amelyeket a tömegek nem is ismertek. Ez mifelénk nem akadály.
Tény, hogy az angol tévéfilm első része nem a briteknél példásan helyt álló honfitársakat népszerűsíti, nem sikertörténeteket, hanem három negatív példát mutat fel, olyanokat, akiktől az ottaniak inkább szabadulnának. Csak nemigen tudnak. Az egyik szereplő jól beszél angolul, Kanadából ment át oda. Utcaseprő, de hajléktalan. Egy másik, akinek kilenc gyereke van itthon, nagyobbik fiával ment Angliába. Nem ismerik a nyelvet, nem dolgoznak, elvannak valahogy. A harmadik, amint megkapja a havi szociális segélyt, azonnal postázza romániai családjának. Életmódjukról, a hozzájuk hasonlókról, az úton-útfélen kéregetőkről, a nyomorgó romákról még több mindent ismertet a dokumentumfilm, amelynek narrátora ugyancsak roma. Petru Alexandru Fechete (vagy talán Fekete Péter?) a Kolozsvár melletti pataréti gettóból menekült, szerencsét próbál az Egyesült Királyságban. Az otthoni körülményeinél rosszabbat nem találhatott. Nem is panaszkodik. Jól megtanulta a nyelvet, filmben is képes szerepelni. Hogy a sorozat következő részeiben eljutnak-e a követendő példákig, nem tudom. Azt sem, hogy mi lesz a román tiltakozások reakciója. De nehezen hihető, hogy a brit közvélemény hagyja sérülni a demokrácia, a szólásszabadság, a média függetlenségének a szabályait. Azt csak nálunk gondolhatják így. Lehet, hogy éppen azok, akik nemrég a párizsi terrortámadá-sok után még azzal döngették a mellüket, hogy ők is Charlie-k. Más szabályok érvényesek, ha a magunk hibáira világít rá a sajtó? Akkor már el kell hallgattatni a tényfeltárókat? El kell felejteni a demokráciát? Tele van romániai koldusokkal a világ. Tapasztalhattuk, bárhol fordultunk meg. Ha nem beszélünk róluk, nem léteznek? Nem is lenne rossz, gondolhatják az ország vezetői. Az itthon nyomorgó millióktól is könnyedén megszabadulhatnának ekképpen. Csak ezek a kiállhatatlan újságírók ne lennének!
