Buszra vártam, újra ritkultak a járatok. Bosszankodás közben az ember ide-oda bámul, fülébe jutnak szövegfoszlányok, akaratlanul is belehallgat beszélgetésekbe.
Buszra vártam, újra ritkultak a járatok. Bosszankodás közben az ember ide-oda bámul, fülébe jutnak szövegfoszlányok, akaratlanul is belehallgat beszélgetésekbe. Politika, csupa politika. A Kövesdombon, ahol amúgy is sok a semmittevő a buszmegálló körül, pláne így van. Amott egy nagyobb csoport, ránézésre a belügy és a honvédelem kötelékéből nyugdíjazott erőteljes társaság az Udrea-ügyet és várható fejleményeit taglalja. A sorsjegyárus a szóvivő. Tőlük kissé távolabb a német „hölgy”, Merkel asszony budapesti látogatásáról cserél véleményt néhány hajlott korú. Másik oldalról pártbomlásról, vezércserékről, árulásról hallok csalhatatlan meglátásokat. Elvétve a beszélők egészségi helyzetéről is hangzik panaszáradat. Fiatalok a közelgő külföldi munkavállalás kilátásait vitatják. A politikai tájékoztató magasan viszi a pálmát. Úgy, mint a televíziós hírcsatornákon, a vég nélküli vitaműsorokban. Tőlünk nyugatabbra, északabbra másról is beszélnek. Olvasom, hogy Svédországban a napokban egy kiállítás kapcsán alakult ki közvita. Malmőben nyílt az ominózus tárlat. A címe: Bensőnkben az idegen. Figyelemfelkeltésre szánták a szervezők, a társadalmi egyenlőtlenségeket akarják ezzel is tudatosítani. A Konsthallnak ebben a kiállítóterében nincs más, mint két koldus. Az üres terem egymással átellenben levő sarkában ül a két román utcai kéregető. A nő kezében kartondarab, rajta kezdetleges írással felirat részletezi a megélhetés nehézségeit. A férfi előrenyújtja a markát, mellette mankó sejteti, nyomorék. Nem szólnak, csak ott vannak. A tárlatra belépő nézők zavarba jönnek a látványtól, nem tudják, hogyan viszonyuljanak az egészhez. Az utcán naponta találkoznak ilyesmivel. Románia jól ellátta kéregetőkkel Európát, ez az egyik fő
„exportterméke”. Van egy pad a koldusok között, arra le lehet ülni, pihenni, meditálni. Nem sokan használják. A kiállítás főszereplői pénzt nem fogadhatnak el, más adományt sem. A rendezvényt viszont felháborodás övezi. Nagy és ellentmondásos a sajtóvisszhang. A legtöbb bíráló azt nehezményezi, hogy „a nyugati társadalom e különös, élő laboratóriumában” kiállított tárgyként kezelik, kizsákmányolják a két embert. A kezdeményezők kitartanak amellett, hogy őket a legjobb szándék vezérelte. Fontos tény: a koldusok órabért kapnak. Kiállítási „szereplésük” összjövedelme fejenként 600 dollár lesz. Lehet, hogy kevesebb, mint amennyit az utcán össze tudnak szedni, de ez biztos. Ott lesz a markukban. És a hideggel sem kell megküzdeniük.
Hatszáz dollár?! Nem is rossz. Mintegy két és félszerese a romániai minimálbérnek. Több mint hatszorosa az itteni minimális nyugdíjnak. Amiből embermilliók sínylődnek az országban. Emberként, tárgyként kezelik őket? Kezelik egyáltalán? És hogy viszonyulunk a kérdéshez? A jelek szerint inkább nem beszélünk róla. Fő a politika.