„Mégis lesz szobor!” Buszról szálltam le, amikor a beszédfoszlány megütötte a fülemet. Vásárhelyi ember ilyen szóra önkéntelenül is felfigyel.
„Mégis lesz szobor!” Buszról szálltam le, amikor a beszédfoszlány megütötte a fülemet. Vásárhelyi ember ilyen szóra önkéntelenül is felfigyel. A folytatást sajnos nem hallottam, vitt magával a tömeg. Csak találgattam, miről beszélgethetett a két utas. Valószínű, hogy a Marosszentgyörgyön felállítandó Petőfi-mellszobor volt a téma. Pár napja arról határozott a helyi önkormányzat. A tanácsban mindenki igennel szavazott. Ettől függetlenül még eltolódhat az avatás időpontja, ilyen ügyekben nagyon le tud lassulni a bürokratikus intézőgépezet. Hát még ha nem is a bürokrácia a fő lassító tényező! Lásd a Sütő-szobor körüli hercehurcát. Ebben a kérdésben április közepén fogadott el határozatot a marosvásárhelyi tanács, 22 szavazatból 16 volt igenlő. Határidőkről is döntöttek, május 25-ig kellett elkészülnie a szobor helyszínét kijelölő tanulmánynak, az író emlékét megörökítő alkotást július 25-ig kellett volna felállítani. Hol vagyunk attól?! A múlt héten, amikor Sütő András halálának 8. évfordulóján síremlékét koszorúztuk a vásárhelyi református temetőben, a jelenlevők hiába remélték, hogy pozitív fejleményekről hallhatnak tájékoztatót. Peti András alpolgármester csak annyit mondhatott, hogy szinte napi gyakorisággal felveti a problémát a polgármesternek, de előbbre nem tudnak jutni. Hol kitérő választ kap, hol azt a biztatást, hogy majd ha átalakítják a Vár sétányt, ott helye lesz a Sütő-emlékműnek is. Ezek szerint a városgazda így értelmezte a tanácsi döntésbe beiktatott kiegészítést, miszerint neki is felelnie kell a szoborállító határozat gyakorlatba ültetéséért. De miért csodálkozunk, ő mindig úgy tesz, ahogy kénye-kedve tartja. Elképzelései pedig az esetek többségében roppant meredekek. Ha kivitelezhetők lennének, mihamarabb bekövetkezne a város gyökeres színeváltozása, amire a jelek szerint olyan nagyon vágyik. Nagyratörő, na, mondjuk ki! Valóságos Szulejmán! A várfalon is lyukat vágna. És még mi mindent tehetne, ha ezek a kerékkötő magyar tanácsosok nem állnának állandóan dicső tervei, álmai útjába! Egyébként is mi ez, hogy szobor, folyton szobor! Lépcsőfestéssel is megoldható a tisztelgés. Jóváhagyással sem kell bajlódni különösebben, olcsóbb is, csak egyet gondol valaki, máris bepingálható egy újabb lépcsősor. Sajnos, ebből elég kevés van a városban. Azok a fránya, felelőtlen városvezető elődök ilyesmire bezzeg nem gondoltak! A Malomkő utcában is hogy el tudták dugni az elszabott, keskeny lépcsőfeljáratot. Portréból is csak hat fér a kettőre politikamentes, testvéri megosztásban. Petőfi arcképe máris jól felismerhető. Aki arra jár, hol a homlokára, hol az orrára léphet. A többi kiválasztott, Bolyai, Teleki és a három román személyiség sem ússza meg. Ha arra vezet az utunk, taposnunk kell rajtuk, akár akarjuk, akár nem. És még mi mindennek lehetnek ily módon kiszolgáltatva!
Most látom, csupa felkiáltójel ez a jegyzet. Vannak ilyen napok, amikor az emberre rátelepednek az indulatok. Nem baj, elmúlnak előbb-utóbb. A kérdőjelek viszont tartósan megmaradnak. És egyre több van belőlük. Most például az jut eszembe, és a számítógép máris írja szinte magától: Vásárhelyen mit ér a döntés, ha magyar?
