2019. október 19., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Már csak az arany hiányzik

Nemrég tért haza a kebelei Cseh-tanya gazdája a hatodik alkalommal rendezett nemzetközi bor- és lekvárversenyről Szlovákiából – és nem is üres kézzel. Termékeiket egyre jobban értékelik és keresik.

Számításon felül szerepeltek a Cseh János és Emese által előállított házi gyümölcstermékek a Peszektergenyén rendezett versenyen, ahol 470 fajta bort és ennél is több lekvárt neveztek be szlovákiai, csehországi, szerbiai, horvátországi, erdélyi és magyarországi termelők. Csehék kebelei termékei sem vallottak szégyent: a lekvárok között a levendulás cseresznyéjük nagyaranyat, az áfonya- aranyat, az eper-, epres-rebarbara és galagonya- ezüstöt szerzett, míg a diós-málnás meggy, a rebarbara, az üstös szilva és a fahéjas-almás feketeberkenye bronzérmet érdemelt ki. Mindez a háziasszony ízvilágát dicséri. A borral „csupán” két ezüstérmet és egy bronzot szereztek: a fekete ribizli, fekete áfonya és málnaboruk lett díjnyertes. Már csak az aranyérem hiányzik a borok kategóriájában, így János gazda ígéri, ezután mindent ennek megszerzésére tesz fel. Idén ez a második versenyük volt, és már annyi díjat szereztek, amennyit tavaly összesen. Még legkevesebb két verseny azonban hátravan az idén, így lehet reménykedni.

János nemcsak termelőként, hanem zsűritagként is volt jelen Felvidéken, és érdekességként emlegetett néhány nagyon különleges dolgot is, amelyek a versenyre benevezett termékek között szerepeltek, például a méregdrága szarvasgombából készült lekvár. Ezeket a nemzetközi versenyeket azért is tartja jónak, mert a szigorú bírák pontozása a termékeik valós színvonalának felmérésére biztosít lehetőséget, de rengeteg tapasztalatot is szerznek a bíráktól és a többi termelőtől, így nemcsak nagyon finom szőlő- és gyümölcsborokat kóstoltak már Felvidéken, hanem paradicsom-, sőt ananászbort is.

Már telnek a tartályok, korsók és palackok a friss ribizliborral

Fotó: Gligor Róbert László


Szélesedik a termékskála

A tavaly rebarbarával és bodzával szélesítették a lekvárkínálatukat, amely már akkora, hogy a házi-gazda egymaga számon sem tudja tartani – ő inkább a borokkal foglalkozik. A tavaly készült az első málnabora, amely már díjat is szerzett, az idei gyümölcstermés eredménye is pincébe került: a ribizlilé már palackokban sorakozik a hűvösben.

A megművelt területek nagyságát is növelte a család, így már három hektár fölött tartanak, de még egy hektárt szeretnének ribizlivel és berkenyével beültetni, ez utóbbira igencsak megnőtt a kereslet. Legutóbb 300 tő berkenye és 400 tő ribizli került a talajba, a ribizli szaporítását szolgáló faiskolában pedig már 4000 tő sorakozik. Mégsem lett ebből hatalmas termés, de lédús, jó minőségű, és ez kárpótolja a kevesebb mennyiséget. Meg is dolgoztak vele, lassan ment a szüret, mert leszemelve gyűjtötték be, hogy ezzel is javítsanak a bor minőségén. Nagyon jónak ígérkezik idén a szilva- és az almatermés, ezekből a lekvár után pálinkafőzésre is marad, viszont a barack és cseresznye gyengébben gyümölcsözött – vette számba a gazda. Elkezdett teremni a mandula, kivivel és nagy szemű szederrel is kísérleteznek, ezenkívül lédús, bokron termő, lekvárnak, szörpnek való szibériai cseresznyéjük is van már. Két hete a folyton termő málna is érik, ezt két-három naponta muszáj szüretelni, de rengeteg naspolya is mutatkozik. 

Mindent kikísérleteznek, mielőtt újabb telepítésekbe kezdenek: nemcsak a talaj- és éghajlati viszonyokhoz való alkalmazkodást vizsgálják, hanem a többi gyümölccsel kevert ízeket is mérlegelik, és felmérik a vásárlói igényeket is. Csak annyit telepítenek, amennyit fel tudnak dolgozni és értékesíteni, hiszen nincs alkalmazott munkaerejük, csak maguk dolgoznak a földeken és a konyhában, pincében. Megválogatják a faiskolákat is, nem a piacról szerzik be a csemetéket és oltványokat, hanem minősített, mérnüköket foglalkoztató telephelyekről.


Telik a kamra is

Még tombol a nyár, de a szüretelési, préselési időszak elkezdődött, és szeptember végéig nem sok idő jut pihenésre, hiszen most az ideje, hogy elkészüljön az idénre és a jövő nyárig elegendő, vásárokra, versenyekre szükséges és a megrendelőknek leszállítandó rengeteg cukros és cukormentes termék. Az áfonya-, málna-, bodza-, citromfű, menta- és szurokfű szörpök elkészültek már, ezután még almából és berkenyéből szorítanak levet. A lekvároknak való gyümölcsmennyiség biztosított, de a szörpökre már kevesebb jutott. A pincében már forr a ribizlibor, a tavalyinál hamarabb beindult az erjedése, de almaciderrel is kísérleteznek – mutatja a gazda, miközben úgy jósolja: a szilvalekvár főzése idén is tartalmas lesz, és még pálinkának is marad a beszterceiből.