2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hétfőn megkezdődött az érettségi

Mintegy 155.500 líceumot végzett tanuló iratkozott fel az érettségi írásbeli vizsgáira. Közülük csaknem 123.800-an idén, 31.800-an korábbi években fejezték be tanulmányaikat.

Az idei nyári érettségi hétfőn kezdődött meg a román nyelv és irodalom vizsgával, kedden anyanyelvből mérik fel a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok tudását, szerdán a szaknak megfelelő kötelező, csütörtökön pedig a választott tantárgyból tartják a vizsgát.

Az eredményeket június 30-án 12 óráig teszik közzé a vizsgaközpontokban és a bacalaureat.edu.ro honlapon. A jegyeket a nevek feltüntetése nélkül ismertetik.

Az óvásokat ugyanaznap 16 és 20 óra között, illetve másnap, július elsején 8 és 12 óra között lehet benyújtani, elektronikus úton is.

Az óvások utáni végleges eredményeket július 5-én teszik közzé.

Az írásbeli vizsgák mindennap 9 órától kezdődnek, a vizsgázóknak 8.30-ig kell elfoglalniuk a helyüket a teremben.

A hatályos törvényi előírásoknak megfelelően érkezéskor a tanároknak és diákoknak egyaránt megmérik a testhőmérsékletét. Ahhoz, hogy bemehessenek a terembe, testhőmérsékletük nem haladhatja meg a 37,3 Celsius-fokot. Minden vizsgaközpont biztosít maszkokat és kézfertőtlenítőt a diákok számára, a bejáratoknál fertőtlenítő szőnyeget helyeznek el. A padlót, asztalokat, székeket, kilincseket is fertőtleníteni kell, a termekben pedig úgy kell elhelyezni a padokat, hogy a tanulók között legyen 2 méter távolság.

A vizsgázóknak három óra áll a rendelkezésükre a tételek kidolgozására. Kizárólag kékkel író tollat vagy golyóstollat, az ábrák, rajzok elkészítéséhez pedig ceruzát használhatnak. Semmiféle, számolásra alkalmas eszköz nem lehet náluk, és csak a teremben kiosztott papírt használhatják.

Minden termet kamerákkal látnak el, a vizsgázóknak tilos kommunikálniuk egymás között, és sem kézikönyveket, szótárakat, jegyzeteket, sem pedig mobiltelefont vagy más kommunikációs eszközöket nem szabad a terembe vinniük, illetve használniuk. Azokat, akiknél ilyeneket találnak, kizárják az érettségiről, függetlenül attól, hogy használták-e a náluk talált segédeszközt vagy sem – figyelmeztet a minisztérium. A kizárt diákok nem vehetnek részt a következő két vizsgaszesszión.

A sikeres vizsga feltétele a legalább 5-ös jegy megszerzése minden vizsgatárgyból, de  6-os átlag szükséges.

Azok a tanulók, akik otthoni elkülönítésben vagy karanténban lesznek az érettségi időszakában, vagy más egészségi problémák miatt nem vehetnek részt a vizsgákon, a július 6-án kezdődő soron kívüli vizsgán pótolhatják az elmaradt felmérőket.

A tanügyminisztérium indított egy ingyenes telefonvonalat – 0800801100 –, amelyen jelenteni lehet bármilyen, az írásbeli vizsgával kapcsolatban észlelt rendellenességet. A szám június 22-e és 25-e között lesz hívható 8-tól 16 óráig. (Agerpres)

***

Maros megyében több mint 3500-an vizsgáztak

Hétfőn Maros megyében 32 vizsgaközpontban tartottak érettségi vizsgát román nyelv és irodalomból. A feliratkozott 3660 résztvevő közül 92-en nem jelentek meg a vizsgán. Egyiküket sem utasították el magas láz (koronavírus-gyanú) miatt. Egy diákot csalás miatt kizártak.  A román nyelv és irodalmi tételt és az átszámolási kulcsot 15 órakor az Országos Oktatáspolitikai és Kutatási Központ honlapján, az edu.ro-n tették közzé. 

A Maros Megyei Tanfelügyelőség közleménye értelmében az óvásokat papíron és elektronikus formában július 30-án 16-19, valamint július elsején 8-12 óra között lehet benyújtani.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató