2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hatalmas árvizek a hét végén

Június 13-án, szombaton este a hatalmas csapadékmennyiség a megye több településén árvizet okozott. Leginkább Erdőszentgyörgyöt és Gyulakutát érintette, ahol mintegy háromszáz gazdaságban okozott kárt az ár, amelyhez hasonlót az 1970-es években sem láttak.

Áll a víz a település beltelkein


Erdőszentgyörgyön a máskor alig csordogáló Sajánya-patak keserítette meg az emberek életét. Csibi Attila Zoltán polgármester lapunknak elmondta: mint minden nagyobb esőzéskor, a szombat esti nagy zivatar után is végigjárta a település olyan részeit, ahol árvízgondok lehetnek. 21,20 órakor a patak egyik hídján semmi problémát nem észlelt, a vízállás alacsony volt. Alig tíz perc múlva riasztották, hogy a kis patak kiöntött. A helyszínre már csak kerülővel tudott elmenni, már hömpölygött az ár az utcákon. A térfigyelő kamerák felvételei szerint először a Bălcescu utcában jelent meg a víz, utána a patak is kilépett a medréből, ekkor érkezett az az árhullám, amely a város belső, alacsonyabban fekvő részét lepte el. A víz mintegy 150 háztartást érintett a Bălcesu, Malom, Rava, December 1., Május 1., Eper, Tavasz utcákban és a garzonlakások környékén, lakásokat, gazdaságokat, pincéket öntve el, óriási károkat okozva. A helyszínre kiszállt Cristina-Mara Togănel prefektus és Călin-Ioan Handrea tűzoltóezredes, a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség parancsnoka is, akik intézkedtek, és hamarosan Marosvásárhelyről négy tűzoltóegység érkezett, továbbá a helyi önkéntes tűzoltók mellett a szovátai, nyárádszeredai, ákosfalvi és csíkfalvi alakulat is, hogy segítsenek a mentésben. Az önkormányzat férfi munkatársai mellett a víz- és szennyvízszolgáltató alkalmazottai, Bözödről segítőkész emberek és a helyi lakosság segítségével elkezdték a vasárnap délutánig tartó munkát: ahol lehetett, szivattyúkkal távolították el a vizet, majd az iszappal folytatták, a sáncok kitakarításával. Vasárnap reggel hívás nélkül siettek helyi cégek munkagépekkel, magánszemélyek lapáttal a károsultak segítségére. Mindenkit felkértek, hogy a háztartásokból a hordalékot, iszapot hordják ki a házak elé, aztán az önkormányzat munkagépe járművekre rakta. Egy részét már vasárnap elszállították, a munkát folytatták hétfőn is. A megyei tanács speciális útkarbantartó gépe is megérkezett, ez és a tűzoltók elkezdték az utcák, járdák lemosását az iszap eltakarítása után. Szombaton éjszaka a helyi tűzoltók kimentettek egy családot, egy másik családnál munkagépre volt szükség, mert a magas vízállás miatt a tűzoltók nem tudtak bejutni: egy édesanyát és három gyerekét szállították el.

Mentés a kisvárosban


Hétfőn reggel az önkormányzat munkatársai elkezdték az érintett háztájak bejárását és a kárfelmérést. Hogy mire számíthatnak a károsultak, még nem tudta megmondani a polgármester, de ígéretet kapott a prefektustól, hogy minden lehetséges támogatást megadnak az érintetteknek. „Fájdalmas volt látni az arcokat, a sok tönkrement munkát, de a nehéz helyzetben jó érzés volt, hogy ilyen sokan segítettek” – mondta a városvezető, miközben javában folyt a helyreállítási munka.

Gyulakuta községet sem kerülte el

Az erdőszentgyörgyihez hasonlóan, négyzetméterenként 80-90 liternyi csapadék zúdult Gyulakuta községre is szombat este 19.30 óra tájt, ez leginkább Csöböt és Ravát érintette, ahol előzőleg kétszer is esett jégeső – tudtuk meg Varga József polgármestertől. Gyulakután az új hídnak és a kijavított sáncrendszernek köszönhetően hamar elvonult a víz, anyagi kár nem volt. Községszinten azonban két hidat is érintett az ár a Kis-Küküllőn és a bordosi patakon, továbbá 10 hidat és átereszt, 30 lakóházat árasztott el (Ravában egy öttagú családét ideiglenesen lakhatatlanná tette, 14 megrongálódott, 15 pedig vízzel telt meg). Nagyon megrongált egy egy kilométeres szakaszt a ravai és bordosi utat összekötő községi úton, amelynek aszfaltozását a héten kezdték volna el, így most újra el kell végezni az alapozást. 80 háztáji gazdaságot öntött el az ár, Csöbben zöldségtermesztő fóliasátrat, Ravában több méhészt károsított meg, több tíz méhcsaládot sodort el a víz, megrongálta a méhészautókat, egy háztartásból öt többmázsás fejőstehenet ragadott el, de sikerült kimenteni őket az éjszaka folyamán. Több gazdaságból több kistraktort, szénasodró és bálázógépeket, takarmánybálákat, még egy, a pásztorok által használt faházat is több száz méterre vitt az ár. Emberi életet szerencsére nem követelt: a tűzoltók két legelőn rekedt személyről gondoskodtak, míg egy 16 éves fiú egy melléképület tetőszerkezetére menekült a víz elől, őt egy falustársa mentette ki. A megáradt Kis-Küküllő nem tudta befogadni a ravai és bordosi patak vizét, ezek kiöntése nyomán mintegy 300 hektárnyi szántó-, 200 hektárnyi kaszáló- és legelőterület került víz alá.

Erdőszentgyörgyön szombat éjszaka, vasárnap és hétfőn is dolgoztak a kárelhárításon 

Fotó: Tar András


A községvezető köszönetét fejezi ki a megye prefektusának és a 112-es ügyeletnek, hiszen az ő operatív munkájuknak köszönhetően viszonylag hamar a községbe érkezett egy rohammentő és egy marosvásárhelyi tűzoltóegység csónakokkal, továbbá több vidéki rendőrőrs munkatársai, akik az önkormányzat emberei és a helyiek által végzett mentési munkálatokat irányították. Vasárnap reggeltől az önkormányzat katasztrófavédelmi bizottságának három tagja járta be a községet, feltérképezték a kárt, a veszélyeztetett és veszélyes helyeket, amiről jelentést küldtek a prefektusnak, a megyei katasztrófavédelmi felügyelőségnek és a vízügynek. A prefektus közbenjárására hétfőn reggel a vízügy egy kotrógépet és két billenőkocsit küldött a községbe, amelyekkel elkezdték a munkálatokat a Havadtőtől Ravába vezető úton levő fahídnál, ahol az ár által szállított fatörzsek fennakadtak, majd hatalmas hordalék- és szemétmennyiség torlódott fel, és fennállt a veszély, hogy kiönt a Kis-Küküllő. A híd helyett hamarosan elkezdik az új vasbeton híd építését, így sikerült a fahidat megmenteni, hogy az új megépítéséig ne szigetelődjön el a félreeső település.

Hétfőn két munkacsoport járta be Ravát és Csöböt, hogy délutánra képet kapjanak a kárról a víz visszahúzódása után. Segítséget kértek a megyei hatóságoktól, hogy küldjenek szakembereket a kár felmérésére. Kedden harmincnál több személy, a községi önkormányzat, a ravai és magyarzsákodi unitárius egyházközségek tagjai, önkéntesei vesznek részt a munkában Ravában és Csöbben.

Nyárádremetét is elérte a víz

A napok óta tartó csapadékos idő és a hirtelen lezúduló hatalmas vízmennyiség a Felső-Nyárád mentén is okozott kisebb-nagyobb áradásokat, hétfőn Nyárádremetét, Nyárádköszvényest és Mikházát öntötte el  a víz. Az esetre holnapi lapszámunkban visszatérünk.

Takarítják az utcát Erdőszentgyörgyön


Ravában egy házat lakhatatlanná tett az ár, munkagépeket, állatokat, méhkaptárakat, takarmányt sodort el 

Fotó: facebook.com/Andrási Benedek




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató