Erdélyi mozaik

Kétféleképpen is értelmezhető a cím. Ezt olvasva, a szülőföldünket felmutató színes összeállításra, de a fotográfus Erdélyi Lajos felvételeiből összeálló válogatásra is gondolhatunk. Se így, se úgy nem tévedünk. Erről bárki meggyőződhetett, aki október 29. és november 22. között felkereste a budapesti Artphoto Galériát. A Marosvásárhely Pro Urbe Díjával augusztusban kitüntetett újságíró, publicista, fotóművész, akit egykori szeretett városa méltó módon megünnepelt a 90. születésnapjára rendezett átfogó életmű-kiállítással és a Bennünk a nagyvilág című nagyszerű könyvének elmélyült ismertetésével, újra a magyar főváros közönsége elé állt, pontosabban ült, amint a tárlatnyitón készült fotók is tanúsítják. Ez a kiállítás nem olyan nagyszabású, mint amilyen a vásárhelyi volt, de reprezentatív, mozaikkockákként mindaz benne van, ami Erdélyi Lajos munkásságát, fotós életművét, fotóriporteri mozgékonyságát jellemzi.

Zárás előtt egy nappal tudtam elmenni a Bartók Béla úti galériába, a borongós, esős őszi kora délutánon csak magam voltam a kis kiállítóteremben, zavartalanul nézelődhettem. Nem csak a képek előtt időzhettem, a vendégkönyv elismerő beírásait is végigböngészhettem, megpróbáltam azonosítani a boltíves kis átjáró fehér tégláira feketével rögzített aláírásokat is. Legkönnyebb volt a legalsót felismerni, ennyi áll ott: Laló. A fotográfust nagyon sokan így becézik. Fekete-fehérek a fotói is, ezt a beavatottak jól tudják, de immár azok is tisztában vannak vele, akik először itt találkoztak a felvételeivel. Ez nem riaszthat el attól, hogy színesnek nevezzük a tárlatot. Tematikailag, műfajilag nyilván. Portrék is falra kerültek, például a Sütő Andrásé vagy más, kevésbé ismert erdélyi embereké, életképeket is láthatunk, felvillan Bözödújfalu tragédiája, a zsidó temetők sírköveinek fotóiból is kiállítottak néhányat. Széles médiavisszhangja volt a kiállításnak, többen meg is szólaltatták az ünnepeltet. Idézzünk abból az interjúból, amely a Kultúra.hu honlapon jelent meg: 

„Akad a felvételek közt egy látszólag unalmas arckép. Olyan, amilyet a románok a személyi igazolványokhoz megköveteltek: látsszék a két fül, és ha lehet, nyakkendőt viseljen. Így fényképeztem le egy hetvenéves, soványra fogyott öregurat egy osztrák kisvárosban; egészen érdektelen felvétel. Később értettem meg, hogy mit csináltam: lefotóztam egy embert – és meg is írtam szerencsére – , aki a modern kor Kharónja: áttalicskázott a túlvilágra néhány százezer embert. Egy dunai gőzösön volt fűtő, a háborúban behívták a német munkásszervezethez, és megtanították a gőzgép helyett szénnel etetni a mozdonyt. Ő két éven át lapátolta a szenet egy mozdonyon, amely mindössze hét kilométert közlekedett oda-vissza Auschwitz és Birkenau között. Fűtő volt. Egészen ártalmatlan dolog, nemde? A fényképezést én így tartom értékesnek, ha utánamegyünk az emberi történeteknek. (…) A székely szombatosokról készült képek története egyszerű. Régi barátom kért fel, fotózzam le az akkor éppen négyszáz éve született székely szombatos gyülekezet utolsó, hitvallását felvállaló tagjait. Néhány közülük 1944 májusában gettóbéli társam volt. Az említett barátom illegális kommunista volt, Tito-partizán. A hatalom négy gimnáziummal főszerkesztőt csinált belőle, ám idővel megokosodott, és rájött, hogy a családja a székely szombatosokból való. Egy vallási közösségből, amely négyszáz éve imádkozott egy olyan nyelven, amit nem értett, olyan betűket írt át latin betűkre, amit nem látott soha az életben. A román kormány éppen abban a völgyben rendelte el gyűjtőtavak létesítését, amely évszázadok óta az otthonuk volt. Adtak nekik lakásokat a városban, csak éppen eldózerolták a házaikat és a négyszáz évet. Gondoljon bele: négyszáz évig élt Európa közepén egy keresztény, zömében unitárius, kisebb részben katolikus vagy református közösség, amely szerint az egyedül igaz Isten a zsidók istene. És ez eltűnt máról holnapra. (…) Megláttam ezeket a köveket, és népművészetnek tekintettem. Nem temetőket fényképeztem, hanem kőfaragó népművészetet. Örvendek, hogy megvan, mert az időjárás hányattatásai mára teljesen tönkretették.”