Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A körtvélyfáji női székely viselet az 1930-as évektől alig változott, csupán megrövidült, nem bokáig, hanem „szárközépig” ért. Az 1925–30-as évektől a leányok egy ágba font hajuk végéből egy arasznyit kihagytak, s masnit kötöttek a végére piros, rózsaszín, fehér, égszínkék pántlikából, ez 1950–60-ig így volt. Főkötőt már nem használtak a kontyoláshoz, csak fejkendőt. Az alsónemű is ugyanolyan maradt. A lájbisfersing a régieknél fekete szőrfersing volt ünnepekre, de nem vékony anyagból, hanem keményebb fogású delinszőrből. A lájbit nem vágták ki mélyen, s a mell alatt ért véget, azaz itt varrták össze a fersinggel. A lájbit és a fersinget ugyanabból az anyagból varratták. A fiatalok bordó, búzakék, zöld, az idősek fekete anyagot használtak. A fiatalok lájbiját körben kicakkozták, az aljára vagy körbe másfél ujjnyi bársonyszalagot varrtak, melléje téve, azaz föléje varrva a „csitkót”, az egy- vagy kétsorosan rátett, vékony fekete zsinórt. Farkasfog is díszíthette a lájbit, s néhol gyöngyöt varrtak a két sor „csitkó” közé ujjbegynyi vagy apró fekete gyöngyökkel sorba rakva. A fersing ráncos, minél bővebb, többszélnyi anyagból készült szőrfersing volt. Kefezsinórt varrtak az aljára, föléje alul négyujjnyi széles bársonyszalagot, s kis hézaggal föléje a fekete zsinór „csitkót”, ez egyujjnyi széles bársonyszalag is lehetett. Általában három szélből készült a fersing, elöl megkötve, melyet a kötény takart. Az 1930–40-es években a leányok a fersing aljára belül „lantornát” varrattak, mely körben kitartotta a piros, kék, zöld fersinget a táncban, hogy „ro-pogjon”, a régiek a hosszú fersinghez fehér pamutkötényt kötöttek, körbe csipkével szegve, ráncolva, alul a két hajtás fölé fekete, kék keresztszemes mintát varrtak, középen a viselője mono-gramjával. A kötényt elöl, középen kötötték meg. A lájbisfersinget az idősek fekete szövetből, klottból, fekete köténnyel még az 1950–60-as években is viselték a templomban. Az idősek leányai az 1920-as években már a fersinghez találó, egy árnyalattal világosabb selyemkötényt varrattak, alul a két hajtással, s körbevarrva keskeny fehér csipkével. Szerették a krémszínű selyemkötényeket. Ilyen maradt fenn máig egy, az 1920-as években varratott kontyolóruhán, kávébarna lájbis-fersinggel viselve.
A rékli régi és újabb ruhadarab a faluban. A nyári kartonból, hidegben parkétból varrott, mintás anyagból készült viselőnek bubigallérja volt, elöl végiggombolós. Kívül-belül viselhették a szoknyához, de hidegebb időben rávették a lájbisfersing ingére is. A leányok alsószoknyája is módosult, az 1950-es években alul az „arzet”-nek nevezett szűk alsószoknyát kettévágták középen, csipkebetoldással, s alján is csipkével díszítve, gyolcsból varratták.
A lábbeli a XX. század elején itt is a száras cipő volt, de ünneplőnek bokszcsizmát viseltek. Csíkszent-domokosról jött ide egy csizmadia, felvette a rendeléseket 1948–49-ben, s ő készítette el a csizmákat. Hizlalt ökröket szolgáltattak be az államnak, s érette talpanyagot és gyapotot kaptak, így szerezték be a viselethez szükséges anyagokat. A régiek nagykeszkenyővel jártak télen, lányaik Régenből karcsúsított 3/4-es posztókabátot vettek, melynek gallérja, két zsebe volt, s fekete zsinór futott le a nyakától a gombolás mellett. Parkét- vagy diftinbélése volt. Lájbit is kötöttek gyapjúból, de a régiek rövid bundát is viseltek, mely derékig ért, a régeni szűccsel varratták meg, báránybőrből.
(Folytatjuk)
Szómagyarázat:
– lantorna = megszárított marhahólyag hártyája, befőttek lekötözésére használták
– cakkenyezték, kicakkozták = cakkosra hajtogatott szalagot varrtak rá hegyes felsőrésszel, díszként