2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az egyetemi alapképzésen ősszel második évüket kezdő kolozsvári diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Kolozsvári Egyetemi Programja (KEP). A hagyományos oktatást kiegészítő szakirányú képzés célja, hogy felkarolja azokat a tehetséges egyetemistákat, akik a kurzusok elvégzését követően környezetük javára szeretnék fordítani a megszerzett tudást. A felvételt nyert, októberben másodévüket megkezdő egyetemisták a KEP keretében Erdély-tanulmányok, média és kommunikáció, valamint nemzetközi kapcsolatok és gazdaság szakirány közül választhatnak. A szakirányú kurzusok és ingyenes nyelvórák mellett a diákok mentorok által felügyelt projektmunkák során gyakorlati tapasztalatokat szereznek, valamint élményekkel teli programokra, táborokra is számíthatnak. A jelentkezőknek szóbeli és írásbeli vizsgát kell tenniük. Az MCC Kolozsvári Egyetemi Programjának szakirányú képzéseire április 23-án éjfélig adhatják be pályázatukat az érdeklődők. A képzésről és a jelentkezés feltételeiről további információ az intézmény honlapján (http://mcc-kolozsvar.ro/) olvasható, ahol nemcsak a kurzusok, de a felvételi kritériumok is bővebben áttekinthetők.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató