Érdekes programok a Kakasvészen

Beérni látszik a szervezők munkája

A tavalyinál sokkal színesebb, érdekesebb programok várták a látogatókat a negyedik alkalommal megtartott Kakasvészen, de az érdeklődés is nagyobb volt. Ezt nemcsak a látogatók jegyezték meg, hanem a helyiek is. A negyvenöt lakost számláló Nyárádszentsimonban szombaton legkevesebb két-háromszázan fordultak meg.

Délelőtt a gyerek és felnőtt íjászok a falu melletti Farkasdombokra vonultak ki, ahol tizenhét különböző feladat és célpont várt rájuk. Lehetett és kellett is hagyományosan, majd tükörből és bekötött szemmel célba lőni, rugón és cölöpön állásból, térdepelve vagy a „zöld lovon” ülve is el kellett találni az álló, forgó, lengő célpontokat, akár résen át is, erősebb és gyengébb kezekkel, gumikerekek vagy „sebesültek” cipelésében elfáradva – sokféle ötletet bevetettek a szervezők, hogy próbára tegyék az íjászokat. De hogy ne csak ebben mutatkozzék meg az ügyesség, a résztvevőkre egy-egy állomáson más feladat is várt: gerely-, kelevéz-, kereszthajítás, ostorozási „ügyességmérő”, vagy éppen társai célpontjává vált a versenyző, amíg elérte a legmagasabban álló célt, a tatár kánt. Így elevenítik fel évente íjászverseny formájában azt a helyi mondát, miszerint tatárjáráskor a lakosság a Tatárpincék környékén keresett menedéket, de egy kakas a kukorékolásával jelezte a búvóhelyet, ezért a helyiek lenyilazták az árulkodó szárnyast.

A pontvadászatban ott találtuk az alsósófalvi Szirtisas íjászait, a szovátai Farkasnyom barantacsapat aparaját-nagyját. A szovátaiak azért jöttek, hogy önfelmérést végezzenek, ilyenkor derül ki, hogy ki mennyit fejlődött. Szép számban jöttek a felnőttekkel gyerekek is, hiszen a baranta alapelve a közösségalkotás, és mivel a gyerekek jelentik a jövőt, nekik is meg kell mutatni az utat, a példát. Szovátán és Havadtőn vannak csapataik, heti két edzést tartanak, hiszen a tizenkét alapfegyver mellett puszta kézzel küzdeni is tanulnak, de egy barantásnak táncolni, népdalt énekelni, mesélni is tudnia kell a harc mellett – tudtuk meg képviselőjüktől, Bokor Tibortól. Szépszámú volt a Marosszéki Íjászok Egyesületének képviselete is. Serbán István szerint az ilyen verseny lényege, hogy megmutatod önmagadnak, hogy teljesíteni tudod a feladatokat, de egy ilyen alkalom felkészülés is egy másik versenyre. A pálya teljesíthető nehézségű volt, érdekes, más, mint az előző években, de sokat számít a környezet, a társaság, a jó idő és a hagyományos íjak is – mondta el a marosvásárhelyi íjász.

Újdonságok sora

Míg az íjászok a pontszerzéssel fáradoztak, addig az új helyszínen található rendezvényudvaron gyerekek, családok kerestek menedéket a hőség elől. A szomszédos telken íjazni lehetett, a marosvásárhelyi Milvus Csoport jurtájában rajzolni, tollakból alkotni, rajzolni, madarakat, állatokat vizsgálni, felismerni. A Székelyföldi Legendárium óriási társasjátékot kölcsönzött, a kultúrotthonban néhány rajzfilmét vetítettek le a nap folyamán, különböző székelyföldi várak  legendáival is meg lehetett ismerkedni. Délután történelmi előadás volt a tatárjárás következményeiről, ezenkívül néptáncot oktattak az érdeklődőknek.

Az első évben egyszerű íjászversenyt szerveztek kézművesvásárral, de mivel májusban volt, a rossz idő ráijesztett az emberekre, a következő évben már júniusban szervezték, a kedvező időjárás okán már jóval többen érkeztek, ezért maradt a júniusi időpont. Egynapos a rendezvény, hiszen túl kicsi még, hogy többnaposra tervezzék, de próbálják évről évre fejleszteni, bővíteni a kínálatot – tudtuk meg Deák Attilától, aki az első rendezvény óta a háttérben dolgozott, és mivel az eddigi szervező Marosszéki Íjászok Egyesülete visszalépett, idén ő és felesége, Balás Éva szervezték meg. Mellettük tizenegy személy lelkes munkája van benne. Kicsi összejövetel, ezért nem nyereséges, néhány támogatónak köszönhetően tudják megszervezni, ennek ellenére próbálják megőrizni a politikamentességét, bár emiatt pénzalapoktól esnek el – mondta el a szervező.

Ami az íjászversenyt illeti, évente igyekeznek érdekesebbé, mássá tenni a távok, célpontok, pálya módosítása révén. Abban is egyedi a rendezvény Erdélyben, hogy nincsenek első, második, harmadik díjak. Itt a résztvevők a versenyen szerzett pontjaikat „kakaspénzre” váltják, és van egy asztal, tele különféle tárgyakkal – ezek egy részét megvásárolták, más részük felajánlásból származik, és a kézművesek sem fizetnek itt helybért, hanem egy-két általuk készített terméket ajánlanak fel erre a célra. Az íjászok pedig „pénzükért” a nekik tetsző tárgyakra licitálhatnak. A fődíjat egy vándorkakas jelenti, amit a legtöbb pontot szerzett íjász egy évre hazavihet, de volt tegez, tarsoly és három igen értékes, rekonstruált 10. századi nyílvessző is a díjak között.

Sok további újdonságot is sikerült hozni az idén – számolt be a szervező: volt gyerek- és felnőttíjászat, megjelent a Legendárium is, és annak különösen örülnek, hogy sikerült egy régi álmukat megvalósítani, azaz a község öt településéről – Rigmányból, Szentsimonról, Havadról, Gegesből, Vadasdról – érkeztek főzőcsapatok, hogy az étkek elbírálása után a jelenlevők helyi ízeket kóstolhassanak. Olyan érdekességek sem maradhattak ki a programból, mint a három tojásosverseny, valamint hulladékgyűjtés, de hintón is lehetett kocsikázni a község területén.

Kézművesek is érkeztek

A rendezvénynek helyet biztosító udvaron kézművestermékek sorát találta az érdeklődő: szörpök, lekvárok, méz és méhészeti termékek, mézes pogácsák, laskagomba- és levendulatermékek, babák, ékszerek, bőrdíszmű, festett üveg és kerámia sorakozott az asztalokon, sátrakban, de házi készítésű nyalánkságokat is kínáltak, például csokit, sűrített tejkrémet, mézes finomságokat – többnyire Maros megyei termelőktől, de hargitaiak is érkeztek, tudtuk meg Tóth Orsolya szervezőtől. A Milvus Csoport az általános szervezésben segített, a nap folyamán a gyerekeknek különböző tevékenységeket szerveztek, egyik munkatársuk pedig bemutatta az érdeklődőknek a tájházat és az állatrehabilitációs központot. Míg Marosvásárhelyen olyan állatok és madarak kapnak helyet, amelyek állatorvosi kezelésre szorulnak, itt többnyire azok vannak, amelyeknek reális esélyük van arra, hogy a csendes, természetközeli környezetben meggyógyuljanak, vagy olyanok, amelyeket már nem tudnak szabadon bocsátani – mondta el lapunknak Domokos Csaba szervező.

Az udvar egy árnyékos sarkában a parajdi Kövendi Levente és Edit saját készítésű, összecsukható, hordozható kis szövőszéken tanította szőnyeget szőni a gyerekeket. Hargita megyében táborokat is szerveznek. Előzőleg börtönpasztorációs munkájuk során támadt igény a szövés oktatására, ezért a házaspár újratanulta a mesterséget, hogy másoknak is megtaníthassa. Kiveszett technikákat is oktatnak, ezáltal visszahozzák a szövéskultúrába, de szeretnék erdélyi tájegységek egyedi gyűjteményeit is dokumentálni – tudtuk meg Leventétől, aki kiemelte: sok apróság fordult meg a szövőszéknél, s amit egy felnőtt két óra alatt tanul meg, azt egy gyerek néhány perc alatt elsajátítja. A házaspár először vett részt a Kakasvészen, de nem bánta meg, élmény volt számukra a helyszín és az, hogy annyi hagyományőrzővel lehettek együtt.

Elszabadulni a városból

A rendezvény nemcsak íjászoknak szól, hanem a számos gyerekprogram révén családoknak is. A marosvásárhelyi Csíki László sokat hallott róla, többször is átutazott a falun, de először jött el családjával. Most csak látogatóként, de a lánya már fogott íjat a kezében, és használatát hamarosan tanulni is fogja. Meglepte, hogy ebben a csendes faluban szervezték meg, és megdöbbentően jól. Nagyon jól érzik magukat itt a családok, össze sem lehet hasonlítani a nagyváros hangulatával, ráadásul „egy jó magyar” rendezvényről van szó, ami miatt sokan idekívánkoznak. Hogy mennyien? Ezt az is mutatta, hogy a kis faluban már délelőtt nem lehetett parkolóhelyet találni. Deák Attila szerint tavaly több íjász volt, mintegy százan, hiszen Magyarországról és Ciprusról is érkeztek, idén csak megyénkből valók, de ahogy terjed a rendezvény (jó) híre, egyre többen lesznek. Amint az információs asztalnál kiderült: 56 személy jelentkezett be íjászként, a többieket kézművesként, főzőként és látogatóként jegyezték fel belépéskor.