Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A Segesvárt Erzsébetvárossal összekötő országútról déli irányba elágazó út dimbes-dombos vidéken vezet el egy eldugott faluba, Keresdre. Talán éppen eldugott helyéért kapta nevét a település, amely Bethlen-birtokként ismeretes. Szerencsés fekvésének tulajdonítható, hogy kastélya négy és fél évszázadon át épségben megmaradt.
A keresdi várkastély a 16. századi erdélyi kastélyépítészet legkimagaslóbb emléke. Keresztes Gyula a Maros megyei kastélyok és udvarházak című munkájában írja, hogy a várkastélyt építészeti kialakításánál fogva az ország páratlan műemlékeként tartják nyilván.
A kastély épülete és a várfalak a 16. és a 17. század építészeti divatjának megfelelően közel szabályos négyszögletes udvart zárnak körül.
A sarkokon sokszögű magasított bástyákkal megerősített várkastélyt 1668–1683 között Bethlen Elek főispán építtette, a bástyák és a magas várfalak védelmet biztosítottak az épületegyüttesnek.
Védelmét a várfalakon kívül a vizesárok is biztosította. A fent említett szerző meglátása szerint mindezen védelmi berendezésekre végül is nem volt szükség, hiszen az eldugott falut és a kastélyt az ellenséges hadak messze elkerülték.
Romossá a „gazda” hiánya, az emberek rosszakarata, a használható épületelemek és építőanyagok kíméletlen elhordása tette. Szerencsére azonban ma már más a helyzet.
A település első okleveles említése a gyulafehérvári káptalan által 1305-ben kiállított osztálylevélben történik: ekkor a Becse-Gergely nembeli I. Apa fia, I. Gergely birtoka. Halála után a keresdi uradalom fiának, II. Jakabnak jutott.
Kiss Gábor az Erdélyi várak, várkastélyok című könyvében arról ír, hogy 1443-ban Keresdet Miklós fia, Márk szerezte meg, és ő rakatta a várkastély alapjait is.
Halála után, 1473 körül a birtok feleségére, majd az 1540-es években V. Gergelyre szállt, aki felesége, Kállay Orsolya javára végrendelkezett.
A történelem lapjait idézve:
„…köté és vallá három falubeli – Keresd, Besse, Főcentelke – részeit zálogba hétszáz forintba”, melyet tőle kapott „jószága szükségeire és háza építésére…”.
A középkori lakótoronyhoz csatlakozó nyugati szárny építése Bethlen György és felesége, nagykárolyi Károlyi Klára nevéhez fűződik, akik 1559-ben a kastély régi részeit is reneszánsz ízlésű ajtó- és ablakkeretekkel egészítették ki.
A várkastélyon a 17. század második felében építkeztek a legtöbbet, amikor Bethlen Elek birtokába jutott.
Amint azt már említettük, ő emelte az erődítéseket, a bástyákat, melyekre a délnyugati sarokbástyán az 1675-ös, a középső épületeken az 1684-es évszám utal.
A keresdi kastély szépségét és értékét tehát a gótikus és a reneszánsz építészeti részletei adják.
Keresztes Gyula szerint az utóbbiak közé sorolható a 16. században készített tizenöt zömök kőoszlopra és árkádívekre támaszkodó boltozatos udvari loggia, valamint baluszteres feljárója, melyek építészeti kialakítása a képet hangulatossá teszi.
A várkastély nagy alapterületű, a sarokbástyákat összekötő emeletes épületszárnyak a keleti oldalon lévő ötven méter hosszú, egymásba kapcsolódó termek sorait foglalják magukba.
A reprezentálótermekhez külső, díszes bejárat szolgál, és a lejtős terepen felsorakoztatott termek közötti szintkülönbségeket belső, szabadon álló díszes lépcsők hidalják át.
Öregtorony és rejtett csigalépcső
Többszintes elrendezésűek a várfalak mögötti harci folyosók is, amelyek még romosan is komoly védelmi rendszer képét mutatták.
A maga nemében egyedülálló a 15. századból származó, a várudvaron álló többszintes öregtorony, amelynek homlokzatát, a hengerfelület palástját a legfelső szint magasságában korabeli magyaros öltözetű, süveges harcos alakok színezett domborművei díszítik, jobbjukban alabárdot vagy pajzsot tartva, bal kezüket csípőre téve.
A középkori eredetű öregtorony a 17. század folyamán reneszánsz ajtó- és ablakkereteket kapott, és ablakai közül egyesek ikerablakok, illetve timpanonos megoldásúak.
A torony ötödik szintje kilátó szerepet töltött be nyolc bolthajtásos és zárószerkezet nélküli ablaknyílásával.
A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök által a rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkból kiderül, hogy a torony vastag falába építették be az emeleteket összekötő rejtett csigalépcsőt.
Az öregtorony eredetileg, 1797 előtt, zöld és sárga mázú cseréppel volt fedve, de később, a javítások alkalmával azt közönséges lapos cseréppel cserélték ki.
Az öregtorony és a hozzá csatlakozó tornácos épületszárny mögé épített, a részben szabadon álló kétszintes nyugati szárny helyiségei mindkét szinten téglaboltozatosak, déli végében feljárólépcsővel.
Ez az épület és a nyugati magas várfal egy belső udvart zár be. E három összeépített épület alkotta tulajdonképpen az udvarházat, mely a későbbi építkezések révén a négyszögletes várudvar közepére került.
A kastély főbejárata közelében a kastéllyal egybeépített kápolna áll, melyhez hasonlót az erdélyi váraknál csak keveset találni.
Keresztes Gyula véleménye szerint ez a kápolna Erdélyben a legértékesebbek közé sorolható.
Boltozati rendszere gótikus ugyan, de az azon lévő szőlőindás és fürtös stukkódíszek a rákövetkező stíluskorszakot örökítik meg. A terméskőből faragott szószéket virágmotívumokkal ékesítették.
A főbejárati kaput magába foglaló épület, az északi szárny valószínűleg 16. századi, melyre a kaput díszítő elemek, a karcsú oszlopok és oszlopfők egyszerű díszítései utalnak.