Épített örökségünk

Lippa vára

Lippa Aradtól bő harminc kilométerre keletre, a Maros bal partján fekszik. Nevének eredeti formája az ősszláv lipova, vagyis „hársas hely”. Német neve a magyarból, román neve a szerbből származik. Először Lipwa néven 1315-ben vagy 1316-ban említik. Várát valószínűleg IV. Béla emeltette a tatárjárás után. 1285-ben visszaverte Nogáj tatár kán ostromát. Károly Róbert alatt nagy fontosságú várossá fejlődött, 1315 és 1317 között a király gyakran tartózkodott itt. 1325-ben ferences kolostort alapítottak benne. 1333-ban Arad vármegye legnagyobb városa volt. 1440-ben, a solymosi uradalom tartozékaként Hunyadi János szerezte meg.

Erdély egyik nagy fontosságú városa

Aradtól bő harminc kilométerre keletre épült a középkori Erdély egyik nagy fontosságú városa: Lippa. Egyes vélemények szerint IV. Béla király építtette az 1241. évi tatárjárás után.

IV. László uralkodása alatt olyan jelentékeny erősséggé vált, hogy 1285-ben a tatárok nem tudták bevenni. Okleveleinkben azonban csak 1324-ben tűnt fel, amikor Szécsényi Tamás erdélyi vajda volt a várnagya.

A város jelentősége a középkorban olyan mértékben növekedett, ahogy Arad városáé csökkent. Különösen Károly Róbert uralkodása alatt fejlődött, hiszen 1315 és 1317 között gyakran tartózkodott a királyi udvar a városban. Külön meg kell jegyezzük, hogy a király itt adott ki több oklevelet, köztük azt, amelyben a város az első privilégiumait kapta.

Adományok és tulajdonosok

A fent említett időszak után Lippát hosszú ideig csak ritkán említették. Mátyás király 1459-ben a fogságból kiszabadult Szilágyi Mihály volt kormányzónak adományozta.

1462-ben viszont Giskra János cseh huszita vezér kapta meg, 1463-ban azonban ismét a királyé lett, aki 1473-ban dengelegi Pongrácz Jánosnak zálogosította el.

Kiss Gábor az Erdélyi várak, várkastélyok című munkájában tesz említést arról, hogy 1482-ben Castrum Lyppát új adományként Bánffy Miklós aradi és pozsonyi főispánnak és testvérének, Jakabnak adta, akik még beiktatásuk előtt önkényesen elfoglalták a várat, mire Mátyás király 1487-ben meghagyta a nemeseinek, hogy Dóczy Péter és Jaksics István királyi biztosokat segítsék a vár visszavételében. Dóczy el is foglalta a várat, amit aztán a király saját fiának, Korvin Jánosnak adományozott.

Corvin János halála után özvegyét, Frangepán Beatrixot Brandenburgi György őrgróf vette feleségül, akit II. Ulászló 1510-ben Corvin összes birtokaival, köztük Lippa várával is megajándékozott.

Lippát falakkal és erődítményekkel veszik körül

Brandenburgi György utasítására a várost a várnagyok falakkal, bástyákkal és védőművekkel erősítették meg.

„…Lippát, melyet azelőtt semmi várfal sem vett körül – írja Istvánffy –, György Brandenburgi őrgróf, feleségül véve Corvin János özvegyét, Frangepán Beatrixot, s birtokába véve a helyet, első ízben erősítette meg falakkal és erődítményekkel. Egész élete folyamán csupán ezt az egy jeles tettet vitte véghez, mert különben tékozló és dőzsölő ember volt…”

A fent említett szerző könyvéből derül ki az is, hogy az 1512-ben kinevezett új várnagy, Bodó Miklós, bár letette a hűségesküt, 1514-ben a keresztesek által körülzárt várat harc nélkül adta át Dózsa György vezérének, Székely Györgynek.

A felkelés leverése után

Szapolyai János szállta meg Lippát, majd 1516. június 6-án Perényi Imre nádornak adta át, aki viszont néhány nappal később ismét elcserélte Szapolyai Jánossal a sárosi uradalomért.

Szapolyai 1529-ben Lippát a szabad királyi városok sorába emelte, és Buda városának jogaival látta el.

Buda eleste után Szulejmán szultán Izabella királyné és a gyermek János Zsigmond részére Lippát jelölte ki lakhelyül, akik ide is költöztek, magukkal hozva a királyi koronát, a koronázási jelvényeket, melyeket 1542 májusáig őriztek itt.

A várat kardcsapás nélkül adják át az ellenségnek

1551-ben Martinuzzi György Ferdinánd királynak adta át a várat, aki Báthori Andrást nevezte ki ide várkapitánynak.

Báthori a török közeledtének hírére a védelmet Gersei Pethő Jánosra bízta, aki a várat egy kardcsapás nélkül adta át az ellenségnek.

Még az év november 1-jén Castaldo foglalta vissza, de 1552 tavaszán ismét a törökök kezére került, akiktől Báthori Zsigmond fejedelem vezére, Simai Borbély György vette vissza 1595 augusztusában.

1600-ban Mihály vajda, 1604-ben Bocskai István, 1605-ben Hasszán temesvári pasa foglalta el, akiktől 1606-ban Petneházy István jenei kapitány vette vissza.

Ami „Bethlen javaslatára és Erdély szabadságáért” történik

Miután Bethlen Gábor lett az erdélyi fejedelem, a szultán, ahogy elődeit, úgy őt is felszólította a lippai vár átadására.

Hosszú halogatás után végül is az 1616. évi országgyűlés „Bethlen javaslatára és Erdély szabadságáért” a vár átadását határozta el.

A határozatnak azonban Vajda István lippai kapitány nem tett eleget, és az őrséget is feleskette az ellenállásra, mire a fejedelem kénytelen volt ostrom alá venni Lippát, és elfoglalása után más várakkal együtt átadta a temesvári beglerbégnek.

Erről az eseményről írta keserűen Dóczy József: 

„…elég keserves és keresztényekhez méltatlan dolog, hogy keresztény kereszténytől a várat elvegye és a töröknek adja, és hogy keresztény keresztényre vívjon a pogány számára…”

Az aradi várnál is fontosabb Lippát a törökök azonnal helyreállították. A falakat, a bástyákat kijavították, megfelelő létszámú őrséggel látták el és biztosan tartották a kezükben.

Amit Cselebi tapasztalt meg

Evlija Cselebi ezt a várat is meglátogatta, és leírása szerint:

„…a Várovah hegy – Cselebi így nevezi a város melletti alacsony hegyet – szélénél ötszög alakú erős, kőépítkezésű szép vár, melynek kerülete körülbelül tízezer lépés… A Maros folyó az északi oldalán levő falat csapkodva folydogál, s mivel e vár némely helyeit megrongálta, erős tömésfal kerítést készítettek oda. Öt kapuja van: északi oldalon Híd-kapu… attól kétszáz lépésnyi távolban az Azáb-kapu, attól ötszáz lépésnyi távolban a Vízi-kapu, attól ötszáz lépésnyire a Batal-kapu, … attól háromszáz a Temesvári-kapu, azután kívül van a … Martalóc-kapu és a Sorompó-kapu. E nagy várnak déli oldalán álló középső vár ötszög alakú, igen erős és szilárd bástyájú vár, melynek kerülete körülbelül ötezer-nyolcvan láb… Ötvenlábnyi, emeletes, erős tömésfala van, nem kőépület, hanem véges-végig fából készült erős palánk vár… Csupán egyetlen keletre néző kapuja…, szép felvonóhídja van. Összesen öt bástyája van… Az új vár kéttornyú, kőépítkezésű, szép vár, melynek árkában víz folyik. Egy felvonóhídja s csakis egy erős kapuja van… E várban a parancsnokon, imámon és müezzineken kívül senki sem lakik…”

Amit a várról még tudni kell

Kiss Gábor rávilágít, hogy a török által jól megerősített várat Antonio Caraffa tábornagy foglalta vissza 1686. június 21-én, de 1695. szeptember 7-én már ismét a töröké lett.

Ez utóbbi ostrom során a falak annyira megrongálódtak, hogy a törökök nem tartották érdemesnek a kijavításukat, ezért a még álló falakat is lerombolták, és Temesvárra vonultak.

 Az 1699. január 26-án kötött karlócai béke értelmében Lippa a töröké maradt, és csak 1717-ben került vissza, amikor Löffelholz császári ezredes, aradi várparancsnok a még megmaradt részeket is lebontatta.

A vár maradványaiból a századforduló idején már csak a Maros közelében volt látható egy csekély sánc és a várfal alapjai. A török hódoltság idejére az egykori török bazár árkádos épülete emlékeztet.

Lippa a 19. században

1848-ban a település lakossága a magyar forradalom mellé állt. 1848. június 21-én 

Atanasiu Desco vármegyei ügyészt választották képviselőjévé a pesti országgyűlésbe. Ugyanebben az évben, november 14-én a temesvári helyőrség egyik különítménye itt verte meg Máriássy János őrnagy seregét és teremtett összeköttetést az ostromlott aradi várral. 

A 19. században a marosi tutajozás fontos állomása volt – idáig úsztatták az erdélyi tutajosok az összefogott szálfákat. A lippai tutajos vállalkozók 1855-ben társaságba tömörültek, és a század folyamán – a hasonló szászrégeni társasággal együtt – egyeduralkodóvá váltak a Maroson. Fűrészmalmot tartottak fönn, megszervezték a Hunyad megyei erdőkitermelést és üzemeltették a lippai tutajkikötőt.

A 19. században kézművesei közül a legnagyobb hírnévre a fazekasok tettek szert. Saját céhük 1819-ben nyert kiváltságot. 1828-ban mind a száznyolc fazekasmester a Hafnergasséban lakott.

Demján László műemlékvédő építész kiegészítése

Aki nem éli át a történelmet, az talán csak a mesékből, balladákból ismerheti meg. Így mesél nekünk Lippáról és környezetéről is egy kis erdélyi történetet Kemény János báró a Víziboszorkány című regényében. 

A hajdani kemény kiállású, területeikért és hazájukért mindent feláldozó itt lakóknak köszönhető a napjainkig tartó örökségeink fennmaradása. Az E. Cselebi írása idején leírt több kaputornyos vár már korábban is fontos gazdasági pontként szerepelt, hiszen a 14. századi Magyarország tíz királyi pénzügyi igazgatású kamarai központjai között szerepel Lippa vára, ami a dél-erdélyi tartomány sóraktárainak, a „fehér arany”-nak nevezett sónak stratégiai központja volt. 

Lukáts János (1943) szerint az a táj, az a magyar rög, „amelyeken időnként átgördül a történelem: honfoglalók jönnek, honbitorlók zúdulnak – aztán hosszú időre elcsendesedik a történelem, visszatérnek a mesék és balladák. 

De az emlékezet azért a havasok között is hosszú életű és makacs, s ha színezi is a maga módján a valóságot, egy csipetnyi igazat mindig találunk az alján”. Ilyen a mi történelmünk, ez a mi Erdélyünkre velőbe vágóan és fájóan igaz.

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Roșu Mária és Demján László műemlékvédő építész gyűjteményükből küldték el a szerzőnek.