Épített örökségünk

Ahol a magyar templomépületek mindmáig dacolnak a korral

Torda Kolozsvártól délre fekszik, a legrégebbi időktől lakott település. A város története szorosan összefüggött a sókitermeléssel. 

Bányászatát a rómaiak indították el, és 1853-ban Torda az erdélyi sóbányák központja lett. 1320–1576 között 128 erdélyi országgyűlést tartottak a katolikus templomában. A Magyar Királyság idején Torda vármegye székhelye volt, 1876-tól pedig Torda-Aranyos vármegyéé. 1925–1950 között Torda megye székhelye volt. 

A katolikus templom

Torda város főterének északi végén magasodik a középkorban Szent Miklósnak, újkori újraszentelésekor Kisboldogasszonynak ajánlott plébániatemplom, az erdélyi késő gótika egyik kevéssé ismert, fordulatos történetű emléke.

1274-ből a város fő plébániatemplomának papja neve olvasható a pápai tizedjegyzékben. Először valószínűleg a keresztes lovagok Szent Imre tiszteletére felszentelt temploma állt ezen a helyen. 1331-től pálosok jöttek a helyükbe. A 15. században már állt a főtéri gótikus templom, amely a városban a legnagyobb volt.

Mátyás adománya

A 14-15. századból számos adattal rendelkezünk a plébániáról és a templomról, ám ezek az építéstörténetben keveset segítenek. Weisz Attila közléséből tudjuk meg, hogy az 1470-es évekből származik a templom leglényegesebb adománya: Mátyás király (1458–1490) a sókamara jövedelméből évi tizenkét forintot, egy öltözetre való szövetet adományoz a templomnak, illetve heti két aranyat misékre a magyar királyok lelki üdvéért. 

A megközelítőleg évi százhúsz arany a korabeli viszonyok között igen jelentős összeg volt, és kevés erdélyi és magyarországi templom támogatottsága haladta ezt meg.

Figyelemre méltó, hogy a tordai plébánia a 15. század végén egy hatalmas templom építésébe kezdett, ez összefügghet Mátyás adományával.

Ebben az időszakban kezdik el a korábbi civitast – szabad királyi város – oppidumként, vagyis mezővárosként emlegetni, a rangvesztés is arra késztethette Torda polgárságát, hogy a korábbi rangjához illő templomot emeljen.

A 16. század második felében nem sokat tudunk az istenházáról, gyakori felekezeti váltásokat és a liturgikus tér ezzel járó „tisztogatását” kellett elszenvednie.

1601-ben Basta véres tordai támadását biztosan az unitárius közösség szenvedte meg a leginkább. Egyes vélemények szerint Basta három évre a jezsuitáknak adta a templomot. 1604-ben már az unitáriusok javították az épületet, akárcsak 1634-ben. 

1686-ban egy német különítmény pusztította el Tordát, és a pusztításokat 1698-ig állították helyre a szentély falkoronájára festett felirat szerint. Ekkor pusztulhatott el a szentély gótikus boltozata, hiszen a felirat már annak nyomai fölé került.

A fent említett szerző világít rá arra is, hogy a Rákóczi-szabadságharc okozta károkat a templomon 1714-re javították ki, de ekkorra valószínűleg már csak a szentélyt használták. 1721-ben Virmond generális, Erdély katonai kormányzója fenyegetéssel szerezte meg a katolikusok számára a templomot.

Orbán Balázs a templomhoz tartozónak vélt két zárókövet

A tordai katolikus templom Erdély egyik legnagyobb gótikus épülete, és bár belsejét és nyugati homlokzatát a 19. század eleji átépítések teljesen megváltoztatták, külseje és belsejének néhány részlete őrzi középkori arculatát.

Az Erdélyi magyar elektronikus könyvtár adataiból tudjuk meg, hogy a régészeti ásatások és a történeti tudnivalók tanúsága szerint a templomnak korábbi, valószínűleg 14. század eleji elődje is volt, melynek formájáról egyelőre alig tudunk valamit.

Orbán Balázs a templomhoz tartozónak vélt két évszámos zárókövet, melyek közül az 1465-ös eltűnt, az 1472-esről pedig kiderült, hogy nem boltozat, hanem egy ív záradéka. A szentély 1473-as évszáma igen érdekes helyen, a sekrestye emeletre vivő csigalépcsőjéről a szentély felé nyíló ajtó kőkeretén maradt fenn, az ajtón valószínűleg egy énekeserkélyt lehetett megközelíteni.

A szentély egyik déli támpillérén későbbi, 1478-as évszám olvasható, eszerint a körbeépítés a szentély északi oldalánál kezdődhetett. Hoffmayer Simon hatalmas főoltára meghatározza a szentély belső terét, és páratlan művészi élményt nyújt a látogatónak.

A szentélyt is alacsonyabb, 19. század eleji háromszakaszos boltozat fedi Vitkay János festett medalionjaival.

A református templom

A hajdani ágostonos kolostor emlékét őrző hatalmas teremtemplom hajója a főtér déli végén emelkedik, a középkori város szélén. Torda városa egyik legmonumentálisabb, de egyben legtitokzatosabb műemléke az ótordai református templom. 

A komor épület és mellette a historizáló harangtorony-együttes sziluettje a legtalálóbb vizuális szimbóluma a városnak. Az épület már a 19. század kutatóinak képzeletét is megragadta, és eredetét a történetírás számos szerzetesrenddel kapcsolatba hozta.

A diadalív gazdag faragású maradványa

1331-ben tűntek fel a tordai Ágoston-rendi remeték – élükön Domonkos testvérrel –, akiknek I. Károly király (1308–1342) minden Szent Mihály-nap hetében három vég fehér cseh posztót adományozott.

A templom szentélye a főtér felől volt, ma csupán a diadalív gazdag faragású maradványa őrzi emlékét. A szentély a hajóval egyenlő szélességű volt, ami gyakori megoldás a koldulórendi (főleg klarissza), német lovagrendi vagy karthauzi templomoknál, és keleti záradéka a 18. századi tervrajz szerint éltengelyes – tehát falsarokban, és nem falban végződő – volt, ami a Parler műhely prágai épületein gyakori.

A diadalív alsó részén szoborkonzolok állnak. A konzolok visszametszett formája ritka az erdélyi gótikában: a tagozat profilelemei íves metszéssel a falban futnak össze.

Az újtordai református istenháza

Újtorda központjában egy árnyas park rejti a szabálytalan ovális alaprajzú, várfallal övezett református templomot. A vár déli oldalán emelkedik az emeletes kaputorony, mely megőrizte lőréseit és a felvonóhíd csigáját.

A kaputorony kívül és belül félköríves záródású, tágas, kőkeretes kapuval rendelkezik, a külső kapu 19. századi kapuszárnyait nemrég még használták. A homlokzaton 1737-es felújítási emléktábla látható.

A kaputól délnyugatra félköríves alaprajzú, emeletes torony emelkedik, melynek még láthatók a lőrései. A kerítőfal nyugati és északkeleti részén található még egy-egy középkori ajtókeret, amelyek elbontott védőtornyokat jelezhetnek, ám mai formájukat bizonyosan a várfal 1730-as évekbeli felújítása során nyerték.

Hatósági rendelet miatt a kamrákat lebontják

A középkori adatok hallgatnak a várról, stilisztikai alapon a 15. század második fele tűnik a legvalószínűbb építési időnek.

Belső-Erdélyben talán egyetlen példaként a 18. század végén belülről kamrákat építettek a várfalhoz, amelyben a hívek szalonnáját vagy gabonáját őrizték.

A kamrákat az 1930-as években hatósági rendeletre lebontották, de Debreczeni László 1927-ben még lerajzolta őket. 

A 18. század végén élénk vitát keltett, hogy a bérbe adott kamrák jövedelméből a parókia nem részesült. Végül 1799-ben sikerült kidolgozni egy rendelkezést, mely az egyházi területen felépült kamrák bérét és az egyéb vitás kérdéseket szabályozta.

Az ismeretlen kazettás mennyezet

A hajó mai mennyezete fölött fennmaradt egy ismeretlen kazettás mennyezet, melynek a megközelítése igen nehéz. A kazettás mennyezetet nem díszítette festés, ám a falkoronán megmaradt a mennyezetet kísérő festett díszítőfríz, mely igen változatos mintakincsű.

Az ehhez hasonló díszítőfrízeket alig ismeri a kutatás, bár egyre többet tárnak fel belőle. 

A kazettás mennyezet és a fríz keltezésére egyelőre nincs fogódzó, ám az 1716-os kisharang és egy 1720-as – azóta újraöntött – harang tetőzeti munkálatokat is jelezhet.

 Az unitárius templom

Torda lakói János Zsigmond, Erdély első fejedelme (1559–1571) idejében áttértek az unitárius hitre. Mivel a város lakossága szinte kizárólag Dávid Ferenc vallásában élt, a templomokat az unitárius egyház vette át.

A 17. század elején, a református vallás betörésével megcsappant erejük, és miután a katolikus vallás is megerősödött, 1721-ben Virmont erdélyi főhadparancsnok karhatalommal kényszerítette az unitáriusokat, hogy a frissen újjáépített nagy templomot átadják a katolikus egyháznak. Emiatt 1721 és 1791 között a tordai unitáriusoknak nem volt templomuk. 1791–1792-ben a régi unitárius iskola helyén felépítették a jelenlegi templomot. Tornya 1801–1809 között épült.

Demján László műemlékvédő építész kiegészítése

Torda az összmagyar nemzet őrbástyája. Az erdélyi városok és települések közül az egyetlen, ahol összesen 127 alkalommal tartottak országgyűlést, az elsőt még 1288-ban, IV. Kun László királysága idején, az utolsót pedig 1697-ben. A magyar keresztény királyaink „pápista” vallása mellett 1557-ben ugyancsak itt, az ótordai nagytemplomban nyilváníthatták bevett erdélyi vallássá az ágostai lutheri hitet, azaz az evangélikus vallást. A helvéti reformáció, mai kálvini református hit utáni legújabb kori, igazi és egyetlen magyar fogantatású egyházi és valláshitünk legletisztultabb, szintén az akkori erdélyi és protestáns felekezet, az unitarizmus világvallássá emelését, valamint az egyének szabad gondolati, lelkiismereti és önmegvalósító eklézsiájának hirdetését szintén innen, Tordáról datáljuk. Ezért is volt a hajdani elfogadott erdélyi vallásoknak önálló egyházi alsó-felső iskolája, kolostora, zárdája és felekezetenként néha több magyar temploma is a városban. 

Torda magyar templomépületei mindmáig dacolnak a korral, holott jelenleg ma már több mint tíz új megalomán kolosszus az ortodoxiának van felszentelve. Szegény Petőfi, midőn 1849. július 21-én búcsúsimogatását és csókját lehelte fiára és szeretett feleségére a tordai református papilakban, nem gondolta volna, hogy ez volt az utolsó találkozásuk, utolsó képei Tordáról. 

2018 óta a magyar parlament törvényben erősítette meg az őrbástya Torda nevét, hiszen az egyetemes magyarság vallásszabadságának napjává nyilvánították január 13-át az 1568-i tordai törvényhozó országgyűlés tiszteletére. Mai napig büszkék lehetünk a hajdan elfogadott passzusokra, miszerint: „kimondván s törvénybe iktatván, hogy a prédikátorok az evangéliumot saját belátásuk szerint szabadon hirdethetik, s minden helység olyan prédikátort tartson, aminő neki tetszik. A superintendensek az ilyeneket üldözni ne merjék, senkit tanításaiért papságától meg ne fosszanak, mert a hit Isten ajándéka”. 

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész saját munkájából és gyűjteményéből küldte be szerkesztőségünkbe.