Épített örökségünk

A háromszéki Szentkereszty-kastély

Árkos Sepsiszentgyörgytől hat kilométerre északnyugatra, a Baróti-hegységben eredő Árkos-patak völgyében fekszik, és az azonos nevű község központja. Nevét egyesek a régi avar kori sáncokból, mások egy Árkos nevű székely őstől származtatják. A települést 1332-ben Arkus néven említik először. 1802-ben, 1829-ben és 1838-ban földrengés pusztította. 1910-ben 1721 magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Háromszék vármegye Sepsi járásához tartozott. Unitárius vártemploma az Árkos-patak völgyében egy magaslaton áll. 13. századi templomát a 16. században átépítették, védőfalai 17. századiak (1640-ből). Öt saroktornya és harangtornya volt. Délkeleti tornya a 19. századi földrengésekben ledőlt, harangtornya megrongálódott. 1830-ban a régi templomot lebontották, és 1830 és 1833 között újat építettek helyébe. Mai harangtornya 1844-ben épült. A faluban áll báró Szentkereszty Zsigmond kastélya a nagy park közepén. 

A kastély a Szentkereszty család tulajdonába kerül

Az árkosi Szentkereszty-kastély a 19. század végén épült újbarokk műemlék épület. A napjainkban látható Szentkereszty-kastély helyén egykor a Benkő család tulajdonát képező udvarház állott.

A 19. század első felében a vargyasi Daniel Elek (1783–1848) vásárolta meg a birtokot, majd 1840-ben Kálnoky György (1810–1844) lett a tulajdonosa.

1847-ben Kálnoky özvegye Szentkereszty Zsigmonddal kötött házasságot, így a kastély a Szentkereszty család tulajdonába került.

1870-ben Szentkereszty Zsigmond és Haller Anna (1816–1878) a kastélyt újjáépíttette, körülötte parkot, lovasiskolát és tekepályát hoztak létre.

Az 1890-es évek elején egy újabb átépítés során a kastély elnyerte mai formáját. A felújításokat báró Szentkereszty Béla (1850–1925), Háromszék vármegye főispánja végeztette. A 19. század végi neobarokk átépítés Fort Sándor budapesti építész tervei alapján készült.

1945 után a kastélyt államosítják, az épületet az államfőnek tartják fenn

A kastélyparkban a 19. század közepén neogótikus stílusú kápolna épült. A kastély utolsó tulajdonosa báró Szentkereszty Béla (1885–1944) volt, aki a kastély közelében lévő vendégházban lakott. Az egykori vendégház földszintes, oszlopos klasszicista épület volt.

1945 után a kastélyt államosították. Ezt követően egy ideig az árvaház, majd a mezőgépészeti iskola kapott helyet benne, utána a termelőszövetkezetet költöztették az épületbe.

1982-től a Román Kommunista Párt tulajdonába került, és az államfő számára tartották fenn az épületet. Az elnöki lakosztályként berendezett kastélyban kicserélték a bútorzatot, és új díszítőelemekkel látták el az épület belsejét.

A rendszerváltás után a műemlék épület a Művelődési Minisztérium igazgatósága alá került, így visszakapta régebbi rendeltetését, művelődési központ székhelye lett.

A kastély formavilága

A kastély a falu alsó végében van, a főútról jegenyesor által határolt út vezet fel hozzá. A historizáló stílusú – neobarokk és neoreneszánsz elemeket ötvöző – kastélyépület két főtömbből áll, egy tíz ablaktengelyes tömböt keresztez aszimmetrikusan egy rövidebb szárny. Az épület hosszú szárnyát nyeregtető fedi, amelyet a két végén csigavonalas oromzat zár le. A keresztszárnya a keleti és a nyugati homlokzaton rizalitot alkot, amelyet magas manzárdtető fed.

A manzárdtető kovácsoltvas kerítéssel körülvett teraszban végződik, e tetőépítmény barokkos jelleget kölcsönöz az épületnek, de a homlokzatok többi része reneszánsz elemeket tartalmaz.

A műemlék épület főhomlokzata régen egy szökőkútra nézett

A látogató előtt először az északi oldalhomlokzat tárul fel. Bordás Beátának az Adatbankban közzétett írásából tudjuk meg, hogy ez cselédbejáró lehetett, ennek ellenére nagy hangsúlyt fektettek a díszes kialakítására.

A homlokzat előtt kváderköves terasz húzódik, amelyet kovácsoltvas mellvéd és kandeláberek díszítenek. Ez a homlokzat – akárcsak a déli – csigavonalas, lépcsőzetes kialakítású oromzatban zárul, melynek csúcsát egy kagylómotívum alkotja. A kastély keleti főhomlokzata régen egy szökőkútra nézett, a homlokzatot a teraszos középrizalit uralja. Hat nagy méretű toszkán oszlop tartja a kovácsoltvas mellvéddel ellátott teraszt, az emeleten három félköríves nyílás jelenik meg korisztoszi fejezetes pilaszterek közé foglalva.

A tető alatti széles párkányon barokkos motívumsor fut végig, szintén neobarokk jellegű a középrizalitok tetőzetét díszítő csigavonalas építmény.

A kastély külseje megőrizte a 19. század végi állapotot

Az angolkertre és a tóra néző kerti (nyugati) homlokzatot a lépcsőfeljárós széles terasz uralja, amely a bejárati rizalit előtt helyezkedik el. A földszintes terasz mellvédjének sarkain mitológiai és bibliai ábrázolásokkal díszített hatalmas vázák állnak. A kerti homlokzat többi részének kialakítása azonos a főhomlokzatéval, a manzárdtetővel és csigavonalas timpanonnal együtt. A kastély két szintjén a helyiségek két sorban helyezkednek el, a termek egymásból nyílnak. Az épületnek két lépcsőháza van, a nagyobbik a keresztszárny mellett található, a reprezentatív földszinti nagyterem szomszédságában. A kisebb lépcsőház a kastély déli végében van.

A kastély külseje megőrizte a 19. század végi állapotot, azonban a belsejében lényeges változások történtek. Csupán néhány terem egykori berendezését ismerjük, amelyeket a korabeli képeslapok alapján ismertetünk.

A nagy méretű gobelineket tájképek díszitik

Szintén Bordás Beáta munkájából tudjuk meg, hogy a család reprezentatív célokra a földszinti két nagy termet használta. A kisebb terem, amely a szökőkútra nézett, a berendezéséből ítélve valószínűleg bálterem lehetett. A teremben néhány rokokó szék és egy dívány, valamint egy díszes rokokó kályha képezték a berendezést.

A padlót táblás parketta díszítette, a mennyezetet német reneszánsz ihletésű veretdíszes stukkó díszítményekkel alakították ki.

A stukkók ma is láthatóak a terem mennyezetén. A terem legfontosabb dísze a négy nagy méretű gobelin volt, amelyeken részletesen kidolgozott tájképek voltak láthatók.

Szentkereszty báró dolgozószobája

A legnagyobb földszinti terem ajtaja a kertbe nyílott. Az impozáns, fogsordíszes párkánnyal határolt tölgyfa gerendás famennyezet jelenleg is látható.

A padlót egykor a korban divatos rombuszos motívumokból összeállított parketta burkolta. A szomszédos terembe vezető ajtó oromzatát német reneszánsz formakincsű faragványokkal díszítették.

A terem zsúfolt berendezése alapján szintén reprezentatív helyiség lehetett, ahová összegyűjtötték a fontosabb festményeket és bútorokat, ez eredményezte az eklektikus berendezést. Ebből a teremből az épület déli, hosszú traktusa felé haladva egy szoba nyílt, amelynek berendezéséből csak egy asztal és szék látható, talán a báró dolgozószobája lehetett.

A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök által a rendelkezésünkre bocsátott dokumentációból derül ki, hogy a földszinten a keleti oldalon húzódó nagyteremből, vagyis a táncteremből nyílott a szalon.

Ebben a teremben klasszicista bútorok kisebb csoportjai és egy veretdísszel borított kandalló, felette egy rokokó tükör kapott helyet. A szalonból nyílt egy táblásan kialakított famennyezettel ellátott szoba, amelyben egy nagy asztal, körülötte kárpitozott, rojtos karosszékek voltak.

A korabeli felvételeken látható enteriőrök kiváló példái a historizmus korában divatos lakberendezési módnak, amely alapján a szobabelsőket leginkább eklektikus stílusban alakították ki, fontos architektonikus szerepet a faburkolatok, gipszből vagy stukkóból készült párkányzatok, kazettás famennyezetek, mennyezetdíszek kaptak.

A vendégház a kastély közvetlen közelében állt

A többi terem egykori berendezését és rendeltetését nem ismerjük, de a kor szokásához híven valószínűleg az első emeleten kaptak helyet a család magánlakosztályai, mint például az úr és az úrnő hálószobái, dolgozószobák, a gyerekszobák, egy vagy több fürdőszoba, valamint a kiszolgálószemélyzet szobái, elkülönítve a tulajdonosokétól.

A vendégház a kastély közvetlen közelében áll egykor, az archív felvételeken egy fölszintes, klasszicizáló páros oszlopsoros épület rajzolódik ki, egy összeírás szerint hét szobája volt.

Az épület készülhetett a kápolnával egy időben, 1840–1845 körül, de nem tudhatunk semmi biztosat róla, mert ma már nem létezik.

A mai állapot.

Dr. Kálmán Attila tanár, történész kiegészítése

– 2020-ban hozta le a sajtó a hírt, hogy az örökösöké maradhat a kastély. Egy 2012-ben kezdődött történet végét jelentette. Akkor sikerült a családnak visszaszerezni a kastélyt (tudtommal 2004 óta tartó perek után). 

A konfliktus az épületben működő Művelődési Központtal mondhatni majdnem azonnali volt, hiszen 2015-ben végrehajtó szerzett érvényt a birtokbavételnek. 

Számomra megdöbbentő volt az egyes kormánykörök és kulturális vezetők részéről elhangzó érvelés a 2015-ben indított petíció kapcsán, amelyben vagy kétségbe vonták az örökösök tulajdonjogát, vagy egyenesen megtagadták volna az ingatlan visszaszolgáltatását, habár hittek a restitutio in integrum elvében. 

Sajnos, nem jött létre megegyezés, sőt a helyzetet elmérgesítette, hogy majdnem rögtön újabb és újabb perek indultak, az állam intézményei hol a visszaszolgáltatás érvénytelenítését, hol kárpótlást követeltek. 2019-ben a galaci törvényszék elrendelte a visszaszolgáltatás felülvizsgálását. 

A Legfelsőbb Bíróság 2020-ban végérvényesen kimondta, hogy a kastély marad az örökösöké. 

Az örökösöknek való visszaszolgáltatás eredménye volt már 2020-ban a „Floating Cinema&Theater” rendezvény, amely azt jelentette, hogy a kastély parkjában lévő tó közepén található szigeten színpadot alakítottak ki. A nézők a tavon lebegő tíz csónakból vagy a tó partján elhelyezett székekből követhették a filmvetítéseket, színházi előadásokat, koncerteket. Illetve azt is el kell mondani, hogy 2021 óta a kastélyparkban szervezik meg a Sic Fest fesztivált.

A kastélyt visszaszerző gr. Jankovich-Bésán András közben elhunyt, így a kastély jövőbeli gondjai fiának, gr. Jankovich-Bésán Elemérnek a nyakába szakadtak. Remélhetőleg a család próbálkozásai sikeresek lesznek, és az árkosi kastély a Székelyföld új turisztikai látványossága lesz.

(Befejező rész a következő Színes Világ mellékletben, mely az unitárius templomról tartalmazni fogja Gyöngyössy János történeti grafikus, illusztrátor és Biró Attila árkosi unitárius lelkész-esperes kiegészítését.)

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész gyűjteményükből küldte be a szerkesztőségbe.