Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Alvincet szász hospesek alapították. A 13. századtól a marosi sóút átkelőhelye, vámmal. 1300-ban ferencesek építettek itt templomot. 1370-ben kapott vásártartási jogot, attól kezdve oppidumként, 1430-ban Borberekkel együtt civitasként említették. 1435 és 1526 között kerületével – Alvincszék – együtt a Királyföldhöz tartozott. A 15. század során – az 1438-as és 1442-es török betörések és a pestis miatt meggyérült – szász lakossága mellé a török elől menekülő magyarok és katolikus délszlávok települtek be. A 16. század elején iskolája működött. 1510-ben magyar és szláv lakói paritásos alapon váltásos bíróválasztást követeltek. 1526-tól Fehér, később Alsó-Fehér vármegyéhez tartozott. A Szapolyai és a Ferdinánd közti háborúk idején többször gazdát cserélt. 1539-ben Majláth István, Balassa Imre és társaik itt készítették elő korán leleplezett összeesküvésüket. 1546-ban Fráter György szerezte meg uradalmával együtt. Őt 1551. december 17-én itt, kastélyában ölette meg Castaldo császári tábornok saját titkára, Marco Aurelio Ferrari áruló közreműködésével.
A század folyamán szász polgárai részben a Királyföld városaiba költöztek, részben református hitre tértek. 1590 körül az utolsó szász papja is elhagyta a települést, templomát a reformátusok kapták meg.
1597-ben, kétévi raboskodás után itt ölték meg börtönében „Zsarnok” Áron moldvai fejedelmet. 1601-ben Alvinc papját, Kecskeméti Búzás Balázst választották erdélyi református püspökké, és ezzel a következő évig, amikor Szászvárosra költözött, ide tevődött át a püspökség székhelye is.
Ioan Zoba ortodox esperes Apafi Mihálytól nemességet kap Bethlen Gábor 1621–1623-ban habán, azaz hutterita kézműveseket telepített le ide. Később, miután elveszítették adómentességüket, és különböző adókkal terhelték őket, egyre többen elhagyták a települést.
A század folyamán egyre több nemes, velük együtt pedig jobbágyok és zsellérek is beköltöztek. 1638-ban három, egymástól független joghatósága működött: a fejedelmi uradalom bírája, az alvinci és borbereki nemesek közösségéé és az alvinci polgárok magyar és román bírája.
Később a bolgárok is saját ítélőszéket állítottak fel. 1694-ben a két mezőváros, Alvinc és Borberek élén nemesi hadnagy állt. 1658-ban a tatárok pusztították. Apafi Mihálytól 1664-ben nemességet kapott Ioan Zoba alvinci ortodox esperes. 1670-ben a gyulafehérvári országgyűlés elrendelte az Alvinc és Borberek közti híd felépítését a Maroson.
1690-ben Csiprovci környékéről menekült katolikus bolgárok érkeztek. 1729-ig a románokkal közösen a görögkatolikus templomot használták, akkor a hozzájuk kötődő ferences atyák külön templomot, 1731 körül rendházat építettek.
A habánok – „morvák” vagy „fekete németek” – fejlett munkamegosztású kézművességgel, zöldség- és virágkertészettel, a bolgárok kereskedelemmel foglalkoztak. Mind a habánok, mind a bolgárok külön városrészben éltek.
A Maros alacsony medrében, a folyótól néhány száz méterre, teljesen sík területen ovális körítőfalak közepén áll a templom.
A falaknak védelmi jelentőségük nemigen volt.
A település a Maros túlsó oldalán, magasabb helyen található. A templomhoz közelebb eső kastély teljesen romos állapotban van, és napról napra tovább romlik, gyakorlatilag megsemmisült.
A körítőfalakon belül ma már síroknak nincs nyoma, a templom nyugati előterében egy betemetődött kút látható.
A templom mostani állapotában egyetlen hosszú tömeg, az elpusztult oldalhajókat az oldalfalban kirajzolódó, befalazott csúcsívek és néhány alapfalmaradvány jelzi. Így a jelen alaprajzi állapot egyetlen hosszanti tér a nyolcszög felével záródó gótikus szentéllyel.
A szentély gótikus boltozata valószínűleg a 16-17. századi események során beszakadt.
A protestáns átvétel során történhetett az oldalhajók teljes lebontása, a főhajó és a mellékhajók közötti árkádív befalazása, az arcus triumphalis függőleges lefalazása, a tetőszerkezettel összeépülő egyszerű síkmennyezet elkészítése, az előcsarnok megépítése, a padlószint jelentős megemelése, a nyugati rész lefalazása stb.
Istvánfi Gyula Veszendő templomaink I. Erdélyi református templomok c. munkájából tudjuk meg, hogy a templom négyzet alaprajzú, zömök nyugati tornya áll, hegyes vízvetős sisakja valószínűleg a későbbi korból származik.
A gótikus műformák közül az ablakok többsége eredeti: a szentélyben mérműves, osztóbordás gótikus ablakok találhatók, belül kisebb méretű nyílászárókat szereltek fel az idők során. A főhajó oldalhajók feletti ablakai csúcsíves, rézsűs kis ablakok.
A templom zömmel kőfalazattal épült, egykor vakolattal ellátva, a szentélyben még látható támpillérek szabályos kváderfalazattal készültek. A torony valószínűleg későbbi téglaszerkezet.
A templomot a hetvenes években többször elöntötte a Maros, ekkor vált használhatatlanná.
Harangját, tetőcserepeit ellopták – utóbbi később megkerült, és a gyülekezet visszarakta, a templomot pedig újra zárhatóvá tették.
Az épületet 2004-ben az Ágoston Sándor Alapítvány segítségével sikerült nagy munkával kissé rendbe rakni. A templombelső helyreállítására és a liturgikus funkció újbóli kialakítására végül a Teleki László Alapítvány segítségével kerülhetett sor 2013-ban Sarkadi Márton építész tervei szerint.
A református templomot az 1960-as években elhagyta a gyülekezet, amely imaterembe költözött. A templom állapota folyamatosan romlott, minden megtörtént, ami csak megtörténhet egy elhagyatott épülettel. 2011-ben a lelkészi lakás és az imaterem leégett.
Akkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy a régi templomot felújítsák. A Rómer Flóris Terv keretében visszahelyezték a mennyezetet, restaurálták a szószéket és megjavították a tetőszerkezetet is.
A felújítási folyamatból a hívek és a református teológiai hallgatók rengeteg közmunkával vették ki a részüket. 2013 óta tartják újra a templomban az istentiszteleteket.
A kolostor épületében a Pongrácz Szent István Tanulmányi Ház működik, amelyet az Alvincen született kassai vértanúról neveztek el.
Ahogyan azt már a múltkori lapszámunkban is említettük, a település 1205-ben Wynch Inferiorként jelenik meg az írott forrásokban. 1393-ban már oppidum Alsowinc a neve.
A 11-12. században német telepesek lakják, ebből a korból származik első temploma is. A helyén épült templom a 14. századból való, a reformáció után a reformátusoké lesz. Szent Katalin tiszteletére volt felszentelve.
1264-ben a szatmári főesperes, János egyben alvinci plébános is. 1361-ben fr. Alardus a domonkos kolostor priorja. Templomuk Szűz Mária nevét viselte. Ezen kolostor utódja a Martinuzzi-kastély, amelyben 1551-ben meggyilkolták Fráter Györgyöt.
(A második világháború után a kollektív gazdaságok lefoglalták a kolostort, és csak romokat hagytak hátra.)
A reformációt követően a katolikus élet csak 1725-ben indul újra, amikor bolgár ferencesek és hívek menekülnek ide, lélekszámukat gyarapítják a Bethlen Gábor által korábban Alvincre telepített habánok is.
Kolostortemplomuk 1729-ben épül, ma is ez a plébániatemplom.
A második világháború után, 1948-tól egyházmegyés papok tartják karban.
1990-től a kolostort felújítják, és Pongrácz Szent István néven tanulmányi házként működik. A templom és a kolostor általános belső javítására 2009-ben került sor.
Szabó Előd lelkésztől megtudtuk, hogy az egykori ferences rendi templom és kolostor jelenleg egyházmegyei tulajdonban van.
A kolostor épületét legutóbb a 1990-es években javították. Szükség volna újabb felújításra ahhoz, hogy komolyabb rendezvényeket szervezhessenek benne, illetve vendéglátásra alkalmas legyen.
A kolostor az alvinci születésű Pongrácz István kassai vértanú nevét viseli.
Pongrácz Istvánt két társával együtt 1619-ben Kassán végezték ki, mert nem volt hajlandó megtagadni katolikus hitét. A római katolikus egyház 1905-ben boldoggá, 1995-ben pedig szentté avatta a három mártírt.
A templomban minden vasárnap szentmisét tartanak. Az alvinci gyülekezet mintegy negyven lelket számlál. Legnagyobb részük részt vesz a miséken, és örömmel számolnak be arról, hogy a gyülekezetnek van jövője, hiszen számos gyermek született az utóbbi esztendőkben.
* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentumokért köszönet Keresztes Géza műépítésznek, dr. Kálmán Attila tanár, történésznek, a képekért Demján László műemlékvédő-építésznek.