A Gyulafehérvártól délnyugatra létesült község északi részén, a Pián-patak és a Maros találkozásánál emelkedő alacsony dombon épült a Martinuzzi-féle reneszánsz várkastély. Az eredetileg négyszögletes alaprajzú, sarkain egy-egy bástyával megerősített várkastélyt vizesárok vette körül, a nyugati sarkánál épült felvonóhidas kapuhoz cölöpökön nyugvó fahíd vezetett. A ma is látható, megközelítőleg hatszögletes alaprajzú várkastélyt Bethlen Gábor idejében alakították ki.
Kiss Gábor az Erdélyi várak, várkastélyok című munkájában írja, hogy ez időben tehették át kapuját az északi sarkára, ahol ennek romjai, az egyemeletes kastélyépület és egy négyszögletes torony maradványai állnak.
Az északnyugati sarkon egy téglalap alapú bástya, a hozzá csatlakozó épületszárny lépcsőházának nyomai, a nyugati sarkon egy bástya és egy torony, az északkeleti és délkeleti oldalon az udvart határoló kőfal még látható. A falakat övező egykori vizesárok még felismerhető.
A település neve Lőrinc erdélyi vajda 1248-ban kelt oklevelében szerepel először, amikor Wynch mezőváros különböző szabadalmakban részesül. Ifjabb István király 1265-ben erősítette meg a kiváltságokat, melyek szerint az erdélyi káptalan a Maroson szállított só vámjának kétharmadát Alvincen vehette fel. Ugyanezt IV. László király 1289-ben is megerősítette azzal, hogy a Wynch inferiorban szedett vám egyharmada az erdélyi vajdát illeti meg.
Az 1300-as években Alvincen szerzetesrend is működött
A „vinc” szó eredete tisztázatlan. A dokumentumokból kiderül, hogy a község helyén falura és útra utaló nyomokat találtak, a népvándorláskor telepek álltak itt. A fent már említett Kiss Gábor tud arról, hogy a 10. században telepedtek le itt. A település jelentős marosi átkelőhely volt az erdélyi só szállításának útvonalán.
Plébániáját 1283-ban, Godeschalk nevű papját 1309-ben, György plébánosát 1330-ban említik.
1361-ben frater Alardus prior ecclesiae Borpergh et Wynch szerepel, ami bizonyítja, hogy szerzetesrend is működött itt.
Lajos király 1349-ben „in Olwynch” kelt oklevelében Losonczy István szörényi bánnak birtokot adományozott, majd az ugyanitt kelt levelével a kolozsvári polgárok javára szabályozta a borvámot.
Alvincet a szomszédos Borberekkel együtt Zsigmond király 1430-ban szabad királyi várossá tette, és a szász városok kiváltságaival ruházta fel. A mohácsi csatavesztés után Szapolyai János 1526-ban Radul (de la Afumaţi) havasalföldi vajdának adományozta. Miután Radult a törökök megölték, a város Hozárdi Miklós kezébe került, akitől János király 8 ezer forintért visszavásárolta, és Majláth Istvánnak adta. A király ellen fellázadó Majláth birtokait később hűtlenség címén elvették. Alvincet mint fejedelmi birtokot Martinuzzi Györgynek adományozták.
Az 1694-es inventárium
Pár mondat erejéig maradjunk még a fent említett Borbereknél. Ez azért is fontos, mert kertészeti tekintetben Borberek ugyancsak jelentős. Bálpataki János borbereki kúriájának kertjéről az 1694-es inventárium tudósít:
„…az megírt udvarház megett vagyon egy veteményeskert mely körös körül… baronapalánkkal vagyon bekerítve... Ebben most semmi vetemény három barackfácskán kívül... Vagyon emellett a veteményeskert, melynek hossza uln. Nro. 122, szélessége uln. Nro. 72. Vagyon ez elosztva négy öreg táblákra... Ez megírt udvar ezen veteményeskertével együtt két fundusokból álló… ezeknek körös körül lévő kerítése nagyobb részént porgolát sövénykert, mely jobbítást kíván...”.
Martinuzzi György elkezdi a vár építését
Alvinc tehát a mohácsi csatavesztést követően több tulajdonos után került Martinuzzi – más néven Fráter – Györgyhöz, aki elkezdte a vár építését.
A vizesárokkal körülvett, felvonóhidas várkastély maradványai a mai kastély udvarán kerültek elő a régészeti ásatások során.
Röviden már említettük, hogy a mai romos kastélyt Bethlen Gábor fejedelem építtette. Dr. Fekete Albert Az erdélyi kertművészet – Maros menti kastélykertek című könyvében arról tudósít, hogy a Giacomo Resti tervei szerint, Brassai Kőműves János kolozsvári kőfaragó mester kivitelezésében beindult nagyszabású építkezések következtében a reneszánsz stílusban felújított, hatszögletűre átalakított erősség a Martinuzzi-féle kastélynál is szebb lett.
„Ez a város a magyarok előtt olyan tiszteletben áll, mintha elődeik sírja volna…”
Evlia Cselebi beszámolójának hitelessége megkérdőjelezhető a költői túlzások miatt Alvinc várával és városával kapcsolatosan:
„…ez a Vincsazvár a Maros folyó túlsó partján az ég csúcsához hasonló magas hegy tetején kőépületű, erős vár. A Maros folyó innenső oldalán a hídfőnél nagy külvárosa van, melyeket templomok, házak, fogadók, csársik és bazárok díszítenek... Ez a város a magyarok előtt olyan tiszteletben áll, mintha elődeik sírja volna…”.
Az Alvinc környékén már kiszélesedő Maros-völgyről – Fekete Albert könyvéből – egy romantikus tájleírást idézünk:
„…a tágas völgynek, melyet Erdély legszebb folyója öntöz, termékeny szőnyegét menedékes virító hegyek övedzik, kétoldalt szőlőkkel, sűrű erdőkkel, és néhol szántóföldekkel… A vidék nyílt, kies, örömet, kényelmet elővarázslóan hat egyszerű pompával az utasra. Itt-ott a hegyek oldalfalában vagy a tágas föld sima tányérján falvak terülnek el, melyek közül magasan emelkednek ki sötét zsindelyfödelekkel a földesurak mezei lakjai, szellős jegenyéktől körül árnyékolva, házi csendes szelíd otthonosság szellemét lehelvén...”.
Egy leírás kutatásának eredménye
Az alvinci kertről szóló kevés leírások egyike, amit dr. Fekete Albertnek sikerült felkutatni, egy 1676-ban készült leltár szövegében maradt fenn:
„…a díszkert a vizesárkon túl, a hídtól kelet felé terül el. Sugár alakban kiépített ösvényeket osztott, virágos és veteményes táblák fogták közre a haltartó fölé épített filagóriát, amely a nyilván szimmetrikus kompozíció központja volt…”.
* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítésznek, műemlékvédelmi szakmérnöknek, dr. Kálmán Attila tanárnak, történésznek és dr. Fekete Albertnek. A képeket és az illusztrációkat Demján László műemlékvédő építész a saját gyűjteményéből küldte be szerkesztőségünkbe.
(A fentieket a továbbiakban még kiegészítjük.)