Emléktáblát kapott Tompa Mihály

Emléktáblát kapott Debrecenben Tompa Mihály költő, református lelkész születésének kétszázadik évfordulója alkalmából. 

Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere a Tompa Mihály utcában elhelyezett tábla szerdai avatóünnepségén hangsúlyozta: egy olyan költőnek állítottak emléket a városban, aki a 21. században nem kapja meg azt a figyelmet, amely a magyar irodalomban megilletné. 

Emlékeztetett arra, hogy a maga korában Tompa Mihályt Arany Jánossal és Petőfi Sándorral említették együtt, a népies triász tagjaként tartották számon. Népszerűsége a Bach-korszakban volt a legnagyobb, amikor szinte mindenki más hallgatott, ő viszont az elsők között szólalt meg, és túlélésre, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tüzének fenntartására buzdította a magyarokat.

Népszerűsége élete vége felé alábbhagyott, a századfordulóra már alig-alig emlegették a nevét – idézte fel Komolay Szabolcs, hozzátéve, hogy ezért is nagyon fontos a Tompa Mihály által felmutatott értékek megőrzése, továbbvitele.

Az ünnepségen jelen lévő általános iskolásokat arra kérte, olvassák és értsék meg Tompa Mihály verseit, amelyek nemcsak saját korának, hanem a 21. század emberének is aktuális üzeneteket hordoznak.

Tompa Mihály 1817. szeptember 28-án született Rimaszombaton. 1845-től Pesten jogot hallgatott, majd Miskolcon letette a papi vizsgát, és Bején lett pap; 1851-től haláláig Hanván működött. Írásaival lelkesen szolgálta a forradalom és a szabadságharc ügyét, de költészetében megszólalt a családi élet örömeinek és gondjainak sokféle változata is. Költészete az önkényuralom idején bontakozott ki, Arany mellett ő öntötte versbe a nemzet fájdalmát, ápolta a szabadságharc emlékét és hangot adott az elnyomás gyűlöletének.

Moralizáló, burkolt érzelmeket kifejező stílusában született A gólyához; A madár, fiaihoz; a Levél egy kibujdosott barátom után. További ismert versei a Télben, az Új Simeon és A sebzett szarvas. Néhány allegóriája költészetünk remeke, egyes sorai ma is szólásként élnek: „Fiaim, csak énekeljetek”, „Szívet cseréljen az, aki hazát cserél”, „Mint oldott kéve, széthull nemzetünk”. 

Élete végéig a nemzet függetlenségét hirdette, munkásságát halála előtt az Akadémia nagydíjjal jutalmazta. 1868. július 30-án halt meg Hanván.