Emlékmű a fekete március hőseinek

Ami akkor történt, soha nem ismétlődhet meg!

Az 1990. évi fekete márciushoz hasonló események soha többé nem ismétlődhetnek meg! – ezt az üzenetet tolmácsolja az a régóta megálmodott, és Erdélyben egyedülállónak számító szabadtéri emlékmű, amelyet szombaton avattak fel Marosszentgyörgyön az 1990 márciusában történt tragikus események magyar és roma áldozatainak, sebesültjeinek és meghurcoltjainak tiszteletére.

1990 márciusában Marosvásárhelyen ártatlan emberek haltak meg, sebesültek meg, holott csupán egy békés tüntetésen vettek részt, illetve településüket, családjukat védték hősiesen az agresszív támadóktól. Többen is meghalhattak vagy megsebesülhettek volna, ha a marosszentgyörgyi és más településekbeli magyarok és romák közös erővel nem tesznek meg mindent azért, hogy a városban már tomboló, félretájékoztatott és odairányított csapatok utánpótlását biztosító autóbuszokat megállítsák és visszafordítsák a város bejáratától. Miután helyreállt a rend, a hatóságok az igazság kivizsgálása ürügyén megtorló intézkedéseket hoztak főként magyarok és magyar anyanyelvű romák ellen. Marosszentgyörgyieket is meghurcoltak, vertek, fenyegettek, közülük hatot el is ítéltek, és 9-24 hónapra bebörtönöztek. Hárman közülük meghaltak (Puczi Béla és Szilveszter Kiss Péter elmenekülve, távol szülőföldjüktől, Tóth Árpád pedig itthon), hárman még életben vannak (Lőrinczi József, Sütő József és Szilágyi József). A köztudat az ő nevüket jegyezte meg, az ő nevük került fel a szombaton felavatott emlékműre, viszont lényegesen többen voltak, akiket utólag meghurcoltak.

Sófalvi Szabolcs polgármester, valamint Birtalan István helyi RMDSZ-elnök is szemtanúja volt az eseményeknek és az azt követő igazságtalan eljárásoknak. Ezért évek óta tervezik, hogy emlékművel hajtsanak fejet azok áldozatvállalása és szenvedése előtt, akiket jogtalanul hurcoltak meg. Az ötlet akkor kezdett körvonalazódni, amikor 2012-ben Orbán Viktor miniszterelnök felesége, Lévai Anikó Balog Zoltán államtitkár, későbbi miniszter kíséretében meglátogatta a fekete március marosszentgyörgyi meghurcoltjait. Akkor Sófalvi Szabolcs és Birtalan István ígéretet kapott arra, hogy a magyar kormány partner lesz a következő három elképzelés megvalósításában: a Petőfi-szobor felállítása a község központjában, a márciusi események nyomán meghurcolt családok segítése, valamint a fekete március hősei előtt tisztelgő emlékmű felállítása. Ez utóbbit 2020-ra, a harmincadik évfordulóra tervezték, a járványhelyzet azonban áthúzta a számításaikat.

Magyar és roma jelképek

A szombat délelőtti avatóünnepségen Székely Szilárd műsorvezető ismertette az emlékmű létrejöttének történetét, valamint annak a szimbolisztikáját. Mivel az ellenállók és meghurcoltak között vannak magyarok és romák is, az emlékmű szimbolisztikája tükrözni kívánja mindkét közösséget, valamint a célt, amiért küzdöttek, ugyanakkor a szenvedést is, amit ezért vállaltak. Magyar szimbólum a tulipán, ami a termékeny életet jelenti, roma jelkép a sorskerék, amely az élet körforgását jeleníti meg. Közös szimbólumunk a páva, amely a magyaroknak a szabadság madara, indiai madárként a romák őshazájára, Indiára emlékeztet. Egyetemes szimbólumok is felkerültek az emlékműre: a kereszt a megváltás, felszabadulás jelképe, a tűz pedig a szenvedésé, a megtisztulásé.

Szintén szimbolikus jelentéssel bír, hogy a több mint három és fél méter magas emlékmű a marosszentgyörgyi református és a római katolikus temető közös határán áll, a többségében magyar anyanyelvű romák lakta Temető utcában. A hat marosszentgyörgyi áldozatból három magyar, három magyar anyanyelvű roma, hárman katolikus, hárman pedig református vallásúak.

Az emlékmű egy helyi fiatal szobrászművész, ifj. Máthé Mihály alkotása, a bronz öntését Sánta Csaba, a talapzat elkészítését dr. Jakab Gyula vállalta. Felállítását Magyarország kormánya is támogatta, illetve közadakozásból készült el lelkes vállalkozóknak és magánszemélyeknek köszönhetően. A magyar állam számos elöljárója volt hivatalos az ünnepségre, viszont a járvány miatt nem lehettek jelen, ezért levélben fejezték ki elismerésüket és tiszteletüket a márciusi hősök iránt.

Régi álom vált valóra

– Kettős érzések vannak bennem: szomorúság, de bizakodás is, emlékezés, ám előretekintés is. Tudjuk, hogy szomorú dolgok történtek, emberek haltak meg, sebesültek meg, de bizakodó vagyok, hogy ez többé nem fordulhat elő – mutatott rá beszédében Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy polgármestere. Mint mondta, régi álmuk vált valóra az emlékmű felállításával, amely két célt szolgál: az egyik a köszönet azoknak, akik 31 évvel ezelőtt hősiesen helytálltak, a másik pedig üzenet a gyerekeinknek, unokáinknak, hogy hasonló eseménynek soha többé nem szabad megismétlődnie. – A fejet hajtás részemről azt jelenti, hogy ezt minden marosszentgyörgyi előtt tesszük, aki akkor védte a családját, a települését és a város kapuját, sokan kint voltak a központban, akiket most is itt látok, 31 év távlatából, megőszülve. És fejet hajtunk azok előtt is, akiket meghurcoltak, megfenyegettek, megvertek, hat személyt be is börtönöztek, ártatlanul, hárman meg is haltak, messze szülőföldjüktől. Ezért került az ő nevük az emlékmű talapzatára.

Üzenni akarunk magyar, román, roma honfitársainknak, hogy ilyennek soha többé nem szabad megtörténnie, egyetértésben, békében kell együtt élnünk itt, Marosszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Maros megyében, egész Erdélyben, egymást tisztelve és támogatva. Ezért írtuk fel az emlékműre a Sütő András-idézetet: „Az én reményem a szót értésé…”

„A történteket nem feledtük és nem feledjük”

– Köszöntöm azokat, akik egykor a legnagyobb és legdrágább áldozatot hozták, a szabadságukat adták a közös jövőnkért – szólt többek között a fekete márciusi események jelen lévő hőseihez, valamint azok családjához Tóth László főkonzul. – Akkor, a nehéz órákban a marosszentgyörgyi, a vásárhelyi és a város környéki romák kiálltak a magyarok mellett, sorsközösséget vállaltak velük a nemzeti jogaikért folyó küzdelmükben. Legyen ez az emlékmű erkölcsi elégtétel az áldozatot hozóknak, jelezze, hogy a történteket nem feledtük és nem feledjük. Jelezze, hogy a marosszentgyörgyi romák és magyarok nem voltak bűnösök, jelezze, hogy a szabadság sohasem magától értetődő, és még egy demokratikusnak hitt rendszerben is súlyosan korlátozható. Jelezze, hogy az igazságszolgáltatás nem mindig szolgáltat igazságot. És ami a legfontosabb, jelezze mindenkinek, nemcsak romáknak és magyaroknak, hanem a körülöttünk élő többségieknek is, illetve más nemzeteknek, hogy az emberek, a nemzetek egymásra vannak utalva, nem egymás ellen, hanem egymást segítve kell küzdenünk a boldogulásért. Legyen az emlékmű intés az utókornak, hogy az akkori események ne ismétlődhessenek meg soha – hívta fel a figyelmet Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője.

Sütő András fél szeméért kiállt az egész közösség

Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke kiemelte, közösségünket számtalan esetben érte támadás és meghurcoltatás a történelem során, sajnos testközelből is megtapasztaltuk. 31 év telt el a fekete március óta, 31 éve nem felejtjük a vásárhelyi véres napokat, és ugyanannyi ideje várunk arra, hogy igazságot szolgáltassanak, hogy megtudjuk, kik a felelősök a közösségünket ért támadásokért – tette szóvá a tanácselnök. Mint mondta, az elmúlt évben ismét megtapasztalhattuk, hogy a szabadság csak lehetőség, újra meg újra meg kell küzdenünk érte, a jelenlegi járványhelyzet szülte korlátozások miatt sokan érezhetjük, hogy megfosztottak a szabadságunktól, hiszen nem mehetünk oda, ahová szeretnénk, akkor, amikor szeretnénk. De ahogy eddig is, a mostani nehéz helyzetben is összefogással, egymást segítve, elődeink példájából okulva, erős akarattal kell végigmenetelnünk – hangzottak a biztató szavak.

– Ami 1990 márciusában történt, az nemcsak a könyvek lapjain maradt meg, hanem az itt állók emlékezetében is. Ahol fájdalom és szenvedés van, ott nehéz tárgyilagosnak lenni – véli Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere, aki annak idején 16 éves diákként élte meg a márciusi eseményeket. Mint mondta, az egyetlen bűnük az volt, hogy magyar iskolát szerettek volna Marosvásárhelyen. De ami megvalósult más városokban, azt valamiért Marosvásárhelyen nem engedték.

– Március 19-én történt tulajdonképpen, ami kirobbantotta a 20-i eseményeket, Sütő András megverése. Sütő András fél szeméért kiállt az egész közösség, marosvásárhelyiek, környékbeliek… András bácsi megverve, az ágyon fekve azt mondta: ne menjetek ki holnap. Akkor nem értettük, miért mondta ezt, később aztán megértettük. Ő tudta, érezte, hogy mi fog következni, és habár érezte, hogy ki kell állni a jogainkért, a következmények sokkal nagyobb kárt fognak tenni. 

Sajnos, igaza lett, március 20-án ártatlan emberek haltak meg, sokakat meghurcoltak – elevenítette fel a sötét napokat a polgármester, majd hozzátette, ez az emlékmű emlékeztessen minket a múltra, azért, hogy egy sokkal szebb jövőnk legyen, az elfogadás, a kölcsönös tisztelet, a közös tervezés jellemezze mindennapjainkat.

Az eseményen Hálaplakettel köszönték meg a még életben lévő márciusi hősöknek, illetve az elhunytak családjának szeretteik áldozatát, majd a még életben lévők közül Lőrinczi József szólalt fel, és mondott köszönetet az emlékműért, amely reményei szerint emlékezteti majd a következő nemzedékeket arra, hogy kik voltak ők, és mit éltek át évtizedekkel ezelőtt.

Az avatóünnepséget művészi műsor színesítette, Sófalvi Szabolcs, valamint Baricz Lajos plébános erre az alkalomra írt verseit Gyárfás Andrea, Lőrinczi József unokája, valamint Barabás Levente, Puczi Béla unokája mondta el, fellépett az egyesített kórus, Szántó Árpád pedig a cigányhimnuszt adta elő. Az ünnepség zárómozzanataként a történelmi egyházak képviselői megáldották az emlékművet.