Emlékházavatással ünnepelték a magyar–székely összetartozás napját Agyagfalván

Emlékházavatással ünnepelték szerdán a magyar–székely összetartozás napját Agyagfalván, az 1848-as székely nagygyűlés évfordulóján.

A magyar Országgyűlés tavaly decemberben nyilvánította a magyar–székely összetartozás napjává október 16-át, az 1848. évi agyagfalvi székely nemzetgyűlés kezdőnapját. Az elfogadott határozat szerint az Országgyűlés támogatja és szorgalmazza olyan megemlékezések szervezését, amelyek a magyarság és a székelység évszázados összetartozását hangsúlyozzák, támogatja olyan programok, hazai és nemzetközi konferenciák szervezését, illetve oktatási anyagok és audiovizuális termékek készítését, amelyek hitelesen mutatják be az eseményeket és ezek következményeit.

Az ünnepségen Farkas Mózes polgármester felidézte: 1848. október 16-án a székelység az agyagfalvi réten fogalmazta meg az egységes magyar nemzetet megtestesítő király, illetve a mindenkori magyar kormány melletti hűségét, és ez a fogadalom ma is érvényes. Rámutatott, a mostani esemény azért különleges, mert először ünnepelhetik a magyar Országgyűlés által tavaly határozatba foglalt székely–magyar összetartozás napját.

Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete hangsúlyozta, hogy az 1848-as nemzetgyűlés óta senki nem vonhatja kétségbe, hogy a székelyek ugyanolyan magyarok, mint bárki más Magyarország vagy Erdély területéről. Erről pedig éppen maguk a székelyek döntöttek.

Markó Béla, az RMDSZ korábbi elnöke kijelentette: Nemhogy egy nemzet, de még egy család életében sem mindegy, hogy miként emlékezünk, hiszen a hibák állandó felemlegetése legalább annyira rossz, mint ha mindig mindent elnéznénk egymásnak. „Nekünk ma feladatunk van. Nem csupán magyarok szeretnénk maradni, hiszen az máshol is lehetséges. Erdélyben, Székelyföldön kell méltó életet teremteni magunknak magyarként” – fejtette ki.

Antal István, az Agyagfalva 1848 Alapítvány elnöke elmondta: a helyiek több mint száz éve szerették volna létrehozni az agyagfalvi nagygyűlés emlékházát, de csak 2013-ban kezdhették el az épület alapozását, amely nehézségekkel teli építkezés után csak mostanra készült el.

Bíró Barna Botond, az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének elnöke úgy vélte, hogy csak akkor lehet jövőt építeni a szülőföldünkön, ha az kölcsönös tiszteleten és elfogadáson alapul a többségi nemzet tagjaival. „Olyan sokat küzdött a nemzet, olyan sokat harcoltunk, hogy talán nekünk, fiataloknak most már az lenne a feladatunk, hogy jó békéket is kössünk” – zárta beszédét.

Agyagfalva, 1848

Az 1848. október 16-18-án a hargitai Agyagfalván megtartott székely nagygyűlésen mondta ki a mintegy 60.000 egybegyűlt, hogy kiállnak a magyar kormány és az Erdélyt Magyarországgal egyesítő törvény mellett. A békésen indult gyűlésen 17-én elterjedt a híre, miszerint a Partiumban román népfelkelők magyarokra támadtak, és ez arra sarkallta a jelenlévőket, hogy hadba szálljanak. Az agyagfalvi gyűlés jelentette tehát a székely népfelkelés kezdetét, a székelység csatlakozását az 1848-49-es szabadságharchoz. A többnemzetiségű Erdélyben 1848 októberére igen feszültté vált a helyzet. A Magyarország és Erdély unióját ellenző erdélyi románok és szászok immár nyíltan fegyverkeztek, velük szemben Erdélyben egyes városok magyar (valamint kisebb részben német és örmény) lakossága, a székelység és a vármegyék szórványmagyarsága állt.

Ebben a helyzetben hívta össze Berzenczey László marosszéki képviselő a székelyek gyűlését október 16-ára. Az összegyűltek között minden osztály képviseltette magát, a nemrég felszabadított volt jobbágyoktól kezdve a köznemeseken át a primorokig.

 Jakab Elek, a jeles történetíró, aki mint Kossuth-huszár maga is részt vett e tanácskozáson, így írja le a gyűlés külső képét: „...A láthatáron köröskörül vékony vizi páraköd úszott, az erdők sárguló levelei mintha narancs-szőnyeggel boritották volna be a hegyeket, amiken a cseresznye és vadkörtefa piros levelei élénk csikokban húzódtak át; a légben az ökörnyál mint fényháló himbálózott, s a harmatos mezőt őszi fehér-piros kikirics tarka tengere födte be. Ide gyült össze a Csikból és Háromszékből mintegy 15-15 ezer, Udvarhelyszékről 20-25 ezer, Marosszékről 2-3 ezernyi nép és több küldöttség; Aranyosszékről szintén egy népes küldöttség, mely kijelenté, hogy küldőik ugyan a távolság miatt nagyobb számban a nemzeti ünnepen meg nem jelenhettek, de várják a nemzet parancsát és oda mennek és annyian, a hová és mennyien rendelve lesznek. A csikiek és háromszékiek közt volt egy-egy gyalog határ-zászlóalj is, egészen harczkészen, kétezernyi fő, tiszteikkel együtt, erőteljes életkorban, vas testalkotással, könnyüvérü, vidám és kedélyes férfiak, akik jól élnek és csinosan ruházkodnak; elmetszették a német frakk végét, hogy magyarosabb legyen alakja, s csákójukra nemzeti szalagcsokrot tüztek, hogy a sárgafekete zsinór ne boszantsa a szemet. A háromszékiek közt volt egy huszárosztály: 302 szép férfi, mind daliás alak, a sujtásos dolmányon s huszáros negéddel félvállra vetett mentéken megakad a szem, csákójukra nemzeti szalag tekerődzik, tisztjeik egyenruháján ezüst és arany paszomán ragyog, játszian szökdel és délczegül ágaskodik velök a kevély paripa. Báró Szentkereszti Zsigmond kapitány vezényelte őket, Háromszék egyik legszebb férfia. Csikból és Háromszékből tartalékosok, nemzetőrök, vadászok sok zászlóaljra menő népe s hosszu tömör sorai, ezernyi ezer bajnok férfi, kerek, bojtos kalapjukkal és fekete zekéjökkel vigan élczelődtek a németre, s vágytak szemben lenni a rácz lázadókkal. Ott volt Homoród-Almás, Karácsonyfalva, Oklánd, Vargyos, Nagy-Ajta, Bölön termetes szép népe: egyenesek mint a fenyő, erősek mint a tölgy, arczuk szinte élénken barnapiros, látszik, hogy tiszta havasi léget szivnak, s üditő kristály forrásviz italuk. Nagy számban jelent meg Etéd, Bözöd, Makfalva, Kibéd, Várad, Sófalva; a Fehérnyikó mellől: Siménfalva, Rugonfalva, Szent-Mihály; a Kis-Küküllő tájról Fiátfalva, Székely-Keresztúr, Ujszékel székelysége – szépen nyirt hajjal, pödrött bajuszszal: házi szőttes mellény, s talpig magyaros viselet tette őket feltünővé. Estve Kriza népdalait énekelték, nappal pedig Kölcsey Himnuszát, s Vörösmarty Szózatát szavalták...”

A gyűlésen résztvevők az egész székelység nevében felesküdtek a magyar kormányra. Kinyilvánították, hogy a székely nép hajlandó védelmére kelni akármelyik népnek, amelyiknek jogai sérülnek, ugyanakkor elvárják, hogy a románok és a szászok „a két magyar hazát egyesítő és a király által szentesített törvény előtt meghajoljanak”.

Határoztak egyben a magyar honvédség mintájára székely hadsereg felállításáról, parancsnokának Sombori Sándor huszárezredest nevezték ki. Elrendelték egyben a 19 és 40 év közötti korosztályok általános hadkötelezettségét.

A második napon híre jött, hogy a Partiumban román népfelkelők császári felbujtásra magyar falvakra támadtak. Erre válaszul a székelyek azonnal négy dandárt alakítottak, és táborba szálltak. Ez a mintegy 30 ezer fős, lelkes, de újoncokból és kiképzetlen fegyveresekből álló erő kezdetben kisebb katonai sikereket is elért a császári erők ellen, Marosvásárhelynél azonban Gedeon osztrák tábornok serege ellen csatát vesztett. (Források: MTI, arcanum.hu, Egyed Ákos: A székelyek az 1848-1849-es forradalomban és szabadságharcban)