2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Emberről emberre terjedhet az Alzheimer-kór

  • 2015-09-16 13:19:47

  • MTI

Egyes orvosi beavatkozások során egyik emberről a másikra terjedhet az Alzheimer-kór oly módon, mint a Creutzfeld-Jakob-betegség (CJB) – állapította meg egy kis esetszámú tanulmány, amelynek szerzői óvatosságra intenek feltevésükkel kapcsolatban.
A kór átvitele elméletileg elképzelhető lehet orvosi eszközökkel és injekcióban beadott emberi növekedési hormonnal – idézte a BBC hírportálja a Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányt.
A feltevésre nyolc elhunyt páciens agyának vizsgálatával jutottak brit szakemberek, akik hangsúlyozták, eredményeik „nem bizonyító erejűek”, és nem jelentik azt, hogy az Alzheimer-kór fertőző lenne.
A demenciának ennél a fajtájánál az agysejtek elhalnak, az agy zsugorodik, működése romlik. Az öregedéssel a kór kockázata nő, és nagyobb eséllyel betegedhet meg az is, akinek a családjában már előfordult a betegség, ám nem kapható el a pácienssel való érintkezés útján.
A londoni University College kutatói John Collinge vezetésével akut szivacsos agysorvadásban (CJB) elhunyt betegek agyát tanulmányozták, amikor az Alzheimer-kór egyik jelét, a fehérje-lerakódást találták meg a nyolcból hét esetben. Meglepődtek, mert a betegek életkora 31 és 51 év között volt, amikor meghaltak, és egyikük családjában sem fordult elő Alzheimer-kór.
Mind a nyolc elhunyt úgy kaphatta meg a CJB-t, hogy gyermekkorukban növekedési hormonnal kezelték őket. Ezt a kezelést Nagy-Britanniában 1985-ben megszüntették, a hormont szintetikusra cserélték, amint kiderült, hogy a CJB kockázatával jár. A fertőzésveszély csökkentése érdekében ma a brit állami kórházakban eldobható orvosi és sebészi eszközöket használnak.
Collinge úgy véli, az agyban lerakódást okozó fehérjét véletlenül, orvosi és műtéti eljárások során át lehet vinni egyik páciensről a másikra, ahogyan a CJB-t elő lehet idézni prionok, vagyis „fehérjemagok” átjuttatásával, amelyek aztán az agyban növekedésnek indulnak.
Állatkísérletek is igazolták a feltevést, mégis óvatosságra intettek a kutatók. A nyolc elhunyt kö-zül egyiknél sem fejlődött ki Alzheimer-kór, és nem tudni, egyáltalán megjelentek volna-e náluk a tünetek, ha sokáig élnek. Annak sincs bizonyítéka, hogy a növekedésihormon-injekciók okozták a fehérjelerakódást.
Collinge szerint további kutatások szükségesek: már felvette a kapcsolatot az egészségügyi minisztériummal, hogy megtudja, maradt-e a korabeli növekedési hormonból, amelyet meg kellene vizsgálni, tartalmaz-e lerakódást okozó „amiloidmagvakat”.

Hogy vinné el a fekete mentő! 32 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 32 perccel korábban

Erről jut eszembe 32 perccel korábban

Rollernagyi 32 perccel korábban

Közönségszolgálat 32 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 32 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 32 perccel korábban

Hírek, rendezvények 32 perccel korábban

4keréken 32 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató