Csütörtöki kimenő
Örök talány, mit vegyünk, mit ajándékozzunk szeretteinknek és a kevésbé kedveseknek, de mert a társadalmi konvenciók szorításában nekik is kell kedveskedni – kedvetlenül.
Tegyük most félre ezt az utóbbi esetet, amely a feudális állapotokra emlékeztet, amikor az erdélyi fejedelem kénytelen volt ajándékokkal – arannyal, mirhával, higannyal, sóval, hússal – kedveskedni a szultánnak és a megvesztegetést elváró pasáknak; amikor a jobbágy meg kellett ajándékozza urát, a hűbéres a hűbérurát. És így tovább, a büszke polgár, a patricius a nemesuraságot, ha privilégiumokat akart a jövőben.
Szóval mit vegyünk? Kiskorúak számára mit hozzon a Télapóka? A jó szánta klausz már nem szántja hazánk kedélybarázdáit föl, mert nálanál sokkal komiszabb agrártélapó igyekezik rénszarvasok nélkül rémségekkel kedveskedni az országnak. Talán ettől az ajándékozástól megmenekülünk. Ez már vasárnap kiderülhet.
Vegyük be magunkat a plázák erdejébe, és a bőség zavaránál csak pénztelenségünk zavaróbb. Vehetnénk könyvet, de az olyan uncsi és régimódi, porfogó, és nem is mutat jól az álstílbútoron. Könyvespolcot nem is kínálnak, figyelmeztettek a minap is azok, akik most rendeznék be lakásukat. Jókezű olcsó asztalost pedig keresve sem talál az ember elmesterembertelenedő környezetünkben. Kivételek vannak – jól elrejtőzve. Pesszimisták pedig mindenhonnan teremnek, jönnek, vigasztalnak.
Régebben korcsolya illett és édesség. Téli hosszú sál. Ma a sár hosszabb. Szaloncukor. Az irodalmi szalonok elmúltak nyomtalanul. Kár.
Vehetünk ékszert, szépítőszert, kencét és ficét, vehetünk mély lélegzetet, amikor – mondtam már – az árakra pislantunk. Jöhetnek a téli ruházati cikkek – még ha lesz egyáltalán tél az általános és relatív felmelegedés dacára.
De tételezzük fel, hogy lesz, tehát vásárolhatsz vastag bundakesztyűt – egyujjast, ujjatlant –, téli sapkát, usankát, kötött holmit, csikorduljon a csizma, ide a hótaposó sarkkutató felszereléssel, fagyálló búváröltönnyel, amennyiben merülni óhajtunk a Jeges-tengerben – ez is jobb, mint elmerülni az unalomban. Illik ezt megfejelni egy sarkvidéki túrajeggyel, körutazással a Lenin jégtörő fedélzetén. Vagy putyini harckocsin. Terepszínű formaruha is vásárolható, ha harcászatra vágynál, jó kis férfias játékra, ha ide a közelbe készülsz, vagy a Közel-Keletre, amely most egyáltalán nem közkeletű.
Gyereknek játékot, felnőttnek játékot. Meccsjegyet, koncertjegyet, cirkuszjegyet, gyermeknek jobb jegyeket (ez utóbbit csak kívánni lehet, megvásárolni aligha), űrhajójegyet. Nincs már hála istennek kenyér-, liszt-, cukor-, cipő- vagy ruhajegy, ezzel szemben tele van a Facebook megjegyzésekkel, jegyzetekkel, kéretlen tanácsokkal, csakazértis dafke-ellenke-zésekkel. Szerencsére vannak még jó emberek, az ezotérikusok, akik mind a tizenkét csillagjegyre szerencsét, gazdagságot és szerelmet ígérnek bőkezűen. Ígérni lehet. Sokan teszik. Választások előtt, alatt, után. Aztán a valóság cezúrája alatt sok minden elsorvad. Csak a jó szó és a szándék marad.
Ajándékozni öröm, ajándékot kapni ugyanvalóst. A jókívánságok semmibe sem kerülnek, hamar felejtődnek, szerencsére bármikor újra elő lehet vezetni és többszörözni őket. Ha kesernyésen fogalmaztam, csupán leplezni óhajtottam, hogy szentimentálisan felvilágosult vagyok, és mítoszokba burkolózva igenis várom a fenyőfaillattal kevert meghitt családi pillanatokat.
