2021. június 17., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az utazási korlátozások befolyásolják a légi közlekedést

 A Marosvásárhelyi Transilvania repülőtér újdonságairól, új járatok beindításáról, illetve a járványügyi helyzet miatti korlátozások okozta nehézségekről Peti Andrással, a repülőtér igazgatójával beszélgettünk. 

Budapestre júniusban sincsenek járatok

Jóllehet a budapesti járatokat júniusra beharangozták, ezek beindítására a hónap végéig mégsem kerül sor. A WizzAir honlapján az első járat június 30-ra van beütemezve, majd július folyamán heti két alkalommal, szerdára és vasárnapra lehet jegyet foglalni. 


Fotó: Nagy Tibor (archív)



Július elsejétől indul a római járat

Marosvásárhelyről heti három alkalommal lesz Rómába járat: kedden, csütörtökön és szombaton. Nagyon sokan vártak arra, hogy az olasz főváros innen is könnyen megközelíthető legyen, hiszen sokan dolgoznak Olaszország e régiójában, és sok turista érdeklődik az örök város látványosságai iránt. Most már csak az szükséges, hogy minél többen foglaljanak jegyet, hiszen ettől függ a járatok „életképessége”. Remélhetőleg kellő kereslet lesz a WizzAir újonnan bevezetett járata iránt. Annak idején, amikor a WizzAir indult, a Marosvásárhely–Róma járatnak nagy sikere volt. 

Egyelőre az a gond, hogy a járvány miatt óvatosságból ezen a nyáron még kevesebben terveznek külföldi utazásokat.

A Transilvania repülőtérről Egyiptomba három légitársaság is szállítja a turistákat. Áprilistól a Tarom indított menetrend szerinti járatokat Hurghadába, a második járatot az Animawings üzemelteti. A harmadik járatot jövő héttől a moldovai köztársasági HiSky új légitársaság működteti. Az egyiptomi járatok iránt nagyon nagy volt az érdeklődés, főleg április folyamán, amikor a gyermekek hosszabb vakáción voltak. Ezt követően kissé visszaesett a kereslet, de ha heti három járatot iktattak be, ez azt jelenti, hogy továbbra is sokan szeretnének Egyiptomban üdülni. 

A törökországi charterjáratok a héten indulnak, heti három alkalommal, kettőt a Tarom, s egyet az Animawings üzemeltet. A londoni járatok közül a szerdaiakat felfüggesztették, de a vasárnapi járat maradt. A memmingeni járat jövő héttől indul, először heti egy alkalommal, szombatonként, aztán 22-étől keddenként is. A krétai járatot a turisztikai cég a beutazási feltételeket övező bizonytalanság miatt még nem véglegesítette.

Sajnos a járványügyi helyzet miatt folyamatosan változnak a beutazási feltételek, nagyon kiszámíthatatlanná vált az utazás, a vakáció-tervezés. 

A reptéri mobil oltóponton sokan igénylik az oltást

Május 28-ától mobil oltóközpont nyílt a marosvásárhelyi Transilvania repülőtéren, ahol Johnson&Johnson vakcinával oltanak. Az utasok, az utasokat kísérők és várók a B terminálnál, az orvosi rendelő mellett jelentkezhetnek. Nem szükséges előjegyzés. Kérdésünkre, hogy van-e érdeklődés a repülőtéri oltás iránt, az igazgató elmondta: 

– A reptéren működő oltóközpontban már az első napon sokan jelentkeztek oltásra. Úgy tűnik, hogy egyre többen érdeklődnek, főleg olyan román állampolgárok, akik külföldön dolgoznak, tanulnak, élnek, és az adott országokban még nem jutottak hozzá az oltáshoz. Azt kell tudni, hogy ez az oltópont a nyárádtői oltóközpontnak egy mobil egysége. Az egészségügyi személyzet onnan jön a repülőtérre a repülők érkezése előtt két órával, és további két órát marad még a felszállást követően. Ha szükség van rá, akkor meghosszabbítják a jelenlétüket a repülőtéren. Az egyszeri oltást Johnson&Johnson vakcinával végzik. El kell mondanom, hogy a marosvásárhelyi repülőtéren kialakított oltóközpont az első Romániában, s valószínűleg Európában is egyedülálló kezdeményezés – fogalmazott az igazgató.