Csekély 180 fokot fordítva saját, 11 évvel korábbi álláspontján, úgy döntött a napokban az Alkotmánybíróság, hogy mostantól nem kötelező nyilvánossá tenni a közszereplők vagyonnyilatkozatait, sőt, mostantól ezeknek a dokumentumoknak ki sem kell térnie az illetők családtagjainak vagyonára. Ha valamely közszolgának enyves a keze, mostantól kevesebbet kell bajlódnia az illetéktelenül szerzett vagyon kíváncsi szemek előli elrejtésével, és ez egy szégyenletes példa a taláros testület jogi jelmezbe öltöztetett politikai döntéseinek sorában is.
Nem új keletű jelenség ebben a balkáni mocsárban, hogy külföldi nyomásra tesznek meg olyan lépéseket, amelyek a világ rendesebben működő jogállamaiban alapértelmezetteknek számítanak, aztán amilyen gyorsan csak lehet, ki is herélik ezeket az intézkedéseket, díszletté alacsonyítva őket. A civilizált világban teljesen természetes az, hogy a közszereplők vagyoni helyzete átlátható és nyomon követhető a nyilvánosság számára. Annak idején, amikor minket és a bolgárokat is bevettek az európai klubba, az illetékesek tudták, hogy a nyugati értékrendet nem lesz olyan egyszerű alkalmazni ezeken a fertályokon, és létrehoztak egy együttműködési és ellenőrzési mechanizmust, aminek a keretében felügyelték a haladásunkat olyan területeken, amelyek nem feleltek meg a közösségi normáknak. Ez volt az a bizonyos CVM, aminek a nyomására számos jogszabály született, többek között még a kétezres évek elején feddhetetlenségi ügynökséget hoztak létre, és évenkénti vagyonnyilatkozatok készítésére kötelezték a közszereplőket, hogy visszaszorítsák a korrupciót. Mindezeknek a gyakorlati következményeire most nem térünk ki, de hogy ez önmagában mekkora jelentőségű dolog volt ebben az országban, arra elég egy, a közpénzek eltérítésére vonatkozó, elhallgatott történelmi tényt említeni, azt, hogy az országot két fejedelemségből egyesítő első uralkodót pár évi regnálás után azért zavarták el, mert annyit lopott, hogy az már a mű-
fajba beleőszült bukaresti elitnek is vállalhatatlan volt. A lopás azóta is szerves része az itteni politikai kultúrának, az állam adóbevételeinek nagyságrendileg harmada landol az enyves kezűek zsebében.
A nyilvános vagyonnyilatkozati kötelezettség persze nem esett jól sokaknak, a magánélethez való joggal érvelve tettek is alkotmánybírósági panaszt ellene már bőven egy évtizeddel ezelőtt. És 2014-ben a talárosok úgy döntöttek a CVM árnyékában, hogy a vagyonnyilatkozatoknak nyilvánosaknak kell lenniük, mivel ezek az információk közérdekű adatnak minősülnek, a nyilvános mivoltuk biztosítja az átláthatóságot, és segít a korrupció meg az összeférhetetlenségek feltárásában.
Közben sokat kulturálódtunk, haladtunk az európaiság útján, és 2022-ben a CVM-et megszüntették. Persze azóta is vannak jogállamisági jelentések, de ezek közel sem jelentenek akkora nemzetközi nyomást. Az alkotmány sem változott az utóbbi tizenévben, viszont a taláros őreinek az álláspontja, az nagyon is, így 2025-ben úgy találták, hogy a vagyonnyilatkozatok nyilvános mivolta sérti a magánélethez való jogot. Átláthatóság? Elszámoltathatóság? Korrupció? Kit érdekelnek?
Ennek a taláros döntésnek lesz még visszhangja, már csak azért is, mert az idevágó szabályokat módosítani kell a parlamentben. És a társadalmi meg a nemzetközi visszhangjától függően még akár meg is változtatható, annál is inkább, mert ennek a bírói álcába bújtatott politikai csapatnak a kilenc tagjából háromnak heteken belül lejár a mandátuma, és az új bírák kinevezése kapcsán várható vitának ez a döntés vélhetően kulcspontja lesz.
