2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Múlt kedden Tóth Sándor, Nyárádszereda polgármestere Bukarestben, a szállításügyi minisztériumban találkozott az országos közútkezelő társaság (CNAIR) műszaki igazgatójával, akivel a Marosvásárhely–Jászvásár között tervezett autópálya nyomvonalának elköltöztetéséről tárgyalt.

Mint ismeretes, a megépítendő autópálya tervezett nyomvonala kettészeli Nyárádszereda közigazgatási területét, 12 demeterfalvi házat is érint, egyebek mellett ezért is kérték az eredeti terv módosítását. Az ügyben a helyszínen jártak az illetékesek, de mindeddig nem voltak hajlandók figyelembe venni az önkormányzat javaslatát. 

– Ez volt az első alkalom, amikor megértéssel közelítettek az általunk javasoltakhoz. Azt ígérték a minisztérium illetékesei, hogy tanulmányozzák az új nyomvonal kivitelezési módját, amely mindegy 1,2 km-rel kerülne távolabb a településtől, de emiatt 9 helyett 12 kilométert kell építeni Nyárádszereda mellett. Azt ígérték, hogy megkapjuk azt az iratot, amit majd átadnak a kivitelező cégnek. 41 oldalban írtuk le, és továbbítottuk érveinket, és végre sikerült elérni, hogy elkezdik tanulmányozni az általunk javasoltakat. Mindeddig gazdasági és környezetvédelmi okok miatt utasítottak el. Én mindegyre hangsúlyoztam, hogy nem lehet Bukarestben egy asztalra kiterített, 40 évvel ezelőtt készített légi felvételen nyomvonalat berajzolni, hiszen a terepviszonyok megváltoztak, és elsősorban a helyiek érveit kellene figyelembe venni. Mi szeretnénk, hogy megépüljön az autópálya, erre készülünk is, hiszen Nyárádgálfalva és Nyárádszereda között bekötőút is lesz, annak a közelében hoztuk létre az ipari zónánkat. Tisztában vagyunk vele, hogy a sztráda fellendíti a környéket, csak az a kérésünk, hogy vegyék figyelembe az igényeinket. Egyelőre úgy tűnik, meghallgattak... – mondta lapunknak a polgármester.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató