Mostanság derül ki igazán, hogy az elnökség sem fenékig tejfel. Ahogy elnézem Klaus Johannis szerepléseit, mindinkább az a benyomásom, hogy egyre bizonytalanabb.
Mostanság derül ki igazán, hogy az elnökség sem fenékig tejfel. Ahogy elnézem Klaus Johannis szerepléseit, mindinkább az a benyomásom, hogy egyre bizonytalanabb. A fáradtság jelei is megmutatkoznak, táskásodik a szeme alatt, rosszkedvűek a nyilatkozatai, olykor meg fárasztóan kioktató, mint az apa a hülye gyerekével. Például, amikor a leendő kormányfővel kapcsolatos sajátos kritériumait ecseteli. Úgy tűnik, hogy továbbra is szereptévesztésben van, hiszen a józan közfelfogás szerint (ami egyezik az alkotmányos előírással) az elnök a parlamenti többség miniszterelnök-jelöltjét kell kinevezze, akár tetszik neki, akár nem. Klaus Johannis köti az ebet a karóhoz, azt szeretné elérni, hogy egyeztethessen/tárgyalgathasson arról, ki is legyen a miniszterelnök. A parlamentbe jutó politikai pártok közötti „kombinatorikát” szeretné kisajátítani s kedvére alakítani, mint valami gyurmát. A pillanatnyi politikai klímában azonban aligha járhat sikerrel. Végtére is nem elnöki köztársaságban élünk...
Az sem derítheti jókedvre, ha választottja, Dacian Cioloş esélyeit hozzák szóba, akinek a vitatható teljesítményén túl derül ki rendre, hogy legalábbis ingatag a feddhetetlensége. Miniszterelnöki javadalmazása mellett jövedelemhez jut az Európai Uniótól, s mint nemrégiben nyilvánosságra került, a Valutaalaptól is, amit – főleg az utóbbit – eléggé nehéz összeegyeztetni a miniszterelnöki státusszal, hiszen furcsa megállapodások születhetnek, ha a kölcsönt igénylő a kölcsönző lekötelezettje. Érdekes, erről az összeférhetetlenségről egy árva szava sincs Johannisnak!
A feddhetetlenség elnöki meg akár általános követelményénél maradva, Klaus Johannis mindegyre „ofszájdban” találja magát. A makulátlan erénycsősz igényességével elhangzó feltételeire az érintettek nem mulasztják el finomabban vagy gorombább formában emlékeztetni, hogy mielőtt mások fölött pálcát tör, a saját feddhetetlenségéről is lehetne be-, esetleg elszámolnivalója! Akinek ugyanis vaj van a fején, annak még a mostani rideg évszakban sem ajánlatos a napra menni…
Kimondottan lehangoló lehet számára, hogy a parlament ügyet sem vet elmarasztaló észrevételeire, miszerint nem úgy és arról szavaznak mindegyre, amivel és ahogyan az elnöknek kedvében járnának. Sőt! Jól teszik, hiszen a széles körben ismert elnöki elvárások nem az államfői, hanem a polgármesteri reflexeket idézik. Ideje átszokni…
Maholnap itt a kétéves elnöki évforduló, s ami most elmondható, mindössze annyi, hogy elért a nyomasztó magány állapotába. Egyedül van egy gyengélkedő „Partidul Meu” politikai tákolmánnyal, a korrupcióellenes ügyészség támaszát is nélkülözni kénytelen, amióta vezetőjét a plagizálás vádja üldözi. Kellemetlen fordulat számára, hiszen korábban meglehetősen erélyesen rájátszott erre az érvre a hasonló vétségen rajtakapott Victor Ponta esetében. Codruţa Kövesi ügyében a hónap végén várható (akármilyen) döntés nem változtat az alaphelyzeten, vagyis egy számára kedvező döntés sem javíthatja a vezető ügyész hitelét. Nem segíthetnek rajta az amerikai, svéd, francia, talán német „tartósító” kitüntetések sem. Ha meg a verdikt az ellenkezője, nehezen „kezelhető” következményekkel jár az elnökre nézve is – színt kell vallania, ha mer! Igaz, már most sem számíthat maradéktalanul a DNA-ra, amely a bűnüldözésbeli szerepét túljátszva (plusz plágiumgyanú, plusz a bíróságok által egyre gyakrabban visszaküldött vádiratok hatása) mindinkább deffenzívába szorul.
Hab a tortán, hogy az elnök számára legirritálóbb politikai ellenfelek fenn a csúcson továbbra is „érinthetetlenek”. Ne gondoljon a kedves olvasó mindjárt az Olümposzra, ahol a minden jó és rossz emberi tulajdonsággal felruházott istenek hadakoztak vég nélkül a görögök képzeletében. Az itteni, amolyan kis balkáni „csúcson” az ugyancsak balkáni „érinthetetlenek” lakoznak. Például (ne lepődjenek meg) Băsescu, Ponta, Iliescu feltétlenül, és még néhányan. Őket lehet ügyészek elé citálni, gyanúba keverni olyasmivel, ami éppen kézügybe kerül, vagy akár tényleges vétkek miatt vizsgálódni körülöttük, de az „immunitásuk” nem oldható fel, aminek egyfajta hatalmi cinkosság lehet a forrása… Sejtésem szerint Traian Băsescu egyenesen kettős védelem alatt áll, így kedvére „ficánkolhat” a politikában. Természetesen közöttük van Klaus Johannis is, de ő ún. „alanyi jogon”. Ami nem valamiféle előjog, hanem csak úgy egyszerűen, van neki, lévén ő is birtokában a csupán a beavatottakra tartozónak gondolt bizalmas információknak, amelyeket a szemlélődő közembernek balgaság lenne firtatni. Mert hát a sejtéstől a bizonyosságig hosszú az út, s ki tudja, merre kanyarog…
