2021. január 28., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az Európai Unió országaiban vasárnap elkezdődött a koronavírus elleni védőoltás. Ám az Europol máris figyelmeztetést adott ki a vakcinákkal történő csalásokkal kapcsolatosan. A hatóság szerint valós a veszély, hogy bűnözők ki akarják majd használni az oltóanyag iránti keresletet. Catherine De Bolle, az Europol főigazgatója vasárnap azt mondta, már most vannak erre utaló konkrét jelek. Példaként a közösségi hálózatokon terjedő értékesítési ajánlatokat említette, hozzátéve, hogy akik élnek ezekkel az ajánlatokkal, a fizetést követően jobb esetben nem kapnak semmit, rosszabb esetben hamis vakcinát szállítanak nekik.

Ugyanakkor hangsúlyozta: komoly egészségi következményei lehetnek annak, ha valaki ilyen csalás áldozatává válik. Már figyelmeztették ilyen eshetőségekre a tagállamokat, és nagyobb éberségre biztattak. A főigazgató szerint a tagállami hatóságoknak fel kell készülniük a vakcinalopási kísérletekre is. Hiszen az első karantén idején a bandák a védőmaszkszállítmányokat vették célba. Ez a veszély fennáll az oltóanyag esetében is. Mint mondta, az Europol megpróbálja azonosítani azokat a lehetséges pontokat, ahol különösen nagy a valószínűsége az ilyen bűncselekményeknek. 

Persze nem mindenki fogadta kitörő örömmel az oltáskampányt. Például, miután a brazil legfelsőbb bíróság kötelezővé tette a koronavírus elleni oltást, Jair Bolsonaro brazil elnök heves kirohanást intézett a koronavírus elleni oltóanyagok és azok gyártói ellen. Kijelentette: „A Pfizer szerződésében világosan írja: nem vagyunk felelősek a mellékhatásokért. Ha krokodillá változol, az a te bajod. Ha Superman leszel, ha egy nőnek szakálla nő vagy egy férfi női hangon kezd beszélni, nekik nincs dolguk ezzel”. Az elnök leszögezte: nem fogja beoltatni magát. „Egyesek azt mondják, rossz példát mutatok. De a hülyéknek, az idiótáknak, akik ezt mondják, azt válaszolom: már elkaptam a vírust, vannak antitesteim, minek oltassam be magam?” 

Romániában is elkezdődött az oltási kampány. De van, amitől sokan jobban félnek, mint a gyilkos vírustól. Ugyanis december 25-én lejárt az adók és illetékek befizetésével elmaradt cégeknek adott türelmi időszak, és bár Florin Cîţu még novemberben pénzügyminiszterként kijelentette, elképzelhető, hogy az átütemezések igénylésének határidejét kitolják január 15-ig, időközben a miniszterelnök lemondott, mindenki a koalíciós tárgyalásokkal és a kormányalakítással volt elfoglalva, így a szükséges sürgősségi kormányrendelet nem született meg. Tehát várhatóan kamatot és késedelmi büntetést számolnak fel az adósoknak. Hiába, elmúlt karácsony, jöhetnek az adó- és áremelések.