2020. október 30., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az újonnan kinevezett plébános

Kémenes Lóránt két éven át töltötte be a kolozsvári Szent Mihály-templom plébánosi és a kolozs-dobokai főesperesi tisztséget. Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke augusztus 1-jétől nagyernyei plébánosnak nevezte ki. A marosvásárhelyi szolgálata idején (2000–2004 között) igen népszerű, lelkigondozói oklevéllel is rendelkező volt türi plébánost Nagyernyében kerestük fel.


– Milyen gondolatokkal érkezett?

– Abból kiindulva, hogy húsz évvel ezelőtt négy évet Marosvásárhelyen töltöttem, és azt hittem, hogy a környéket ismerem, kiderült: soha nem jártam a nagyernyei plébánián. Alapvetően szabadon jöttem, és a mai napig így érzem magam, a tervek majd itt alakulnak. Ha előre legyártottam volna, hogy mit fogok tenni, a helybelieket is „megfojtom”, mert rájuk kényszerítek valamit, amit nem szabad, én pedig valamiféle elvárásoknak kell megfeleljek, ami nem jó. Egyelőre ezzel a szabadsággal nyitott szemmel és füllel vagyok itt, hogy arra érezzek rá, ami talán itt jó lesz, és akkor egészen szépen alakulnak majd a dolgok. Jó érzés volt, amikor az évnyitót követően lelkésztársaimmal együtt a templomkertbe hívtunk össze mindenkit, aki érintett volt az iskolakezdésben, és közösen megáldottuk az iskolatáskákat. A sok csillogó gyermekszemet látva nagy élményt jelentett, és hiszem:  ha ezt így meg tudjuk élni, akkor a mindennapok egyszerűségében építjük egymást, azt, ami a miénk, és azt, ami magyar.

– Hogyan fogadták az új plébánost?

– Még ismerkedünk, törekedtem alapszinten megismerni az egyháztanács tagjait, majd tágul ez a kör az elsőáldozó gyermekekkel, akiknek a szüleivel már találkoztam. Van egy csoport férfi, akivel szerda esténként eljárunk focizni. Szépen tágul a kör, és bár a körülmények még nem teljesen alkalmasak az ittlakásra, fontosnak tartom, hogy itt, és elérhető legyek. Még akkor is, ha csak a szarka jön ide az ablakot kopogtatni, mert abban látja a szemközti fát, de az is lehet, hogy valaki betéved. Nagyon kedvesek a fiatalok, akik felajánlották, hogy sétáltatják a kutyámat. Ilyen apró szálakból igyekszünk szövögetni a kapcsolatokat, és ahogy Wass Albert mondta, köddel kötjük össze az apró szemeket. 

– Miért helyezték át Nagyernyébe?

– Nagy megtiszteltetés volt számomra a kincses városban plébánosnak lenni, igyekeztem a legjobb tudásom szerint tenni a kötelességem. Két évet tartó, nagyon munkás, idegtépő, emberpróbáló időszak volt, amiből az újonnan érkezett érsek szabadított fel. Én ezt szabadon fogadtam, de még egyetlen nagy fájdalom van bennem, aminek gyógyulnia kell. Bár ötször kértem teljes kivizsgálást és szembesítést az elmúlt két évről és a feljelentő hadakról, ez nem történt meg. 

– Milyen tervei vannak?

– Az első, amibe belevágunk, egy élmény-elsőáldozás lesz. A tavaszit elmosta a vírus, és húsz évvel ezelőtt Csató Béla esperessel kidolgoztunk egy tervet, hogy ősszel legyenek az elsőáldozások, mert az iskolakezdés után még „rá tudunk gyúrni”, hiszen itthon vannak a gyermekek, és utána megszakítás nélkül folyamatos lesz az a nevelés-képzés élmény, amit a plébánián kap a gyermek. Az élményre helyezem a hangsúlyt, ami olyan lesz, hogy hosszú évek után is egy illatból, egy színből, egy érzésből visszahozza őt abba a közösségbe, ahol hittanos társaival és a plébánosával együtt volt. A mai délutántól az október 4-i elsőáldozásra hangolódunk rá, mind a 11-nek megvan a kis füzete, és hiszem, hogy kialakul majd egy nagyon szép hittanos és ifjúsági csapat, mert ahogy hallom, 70 római katolikus gyermekünk van az előkészítőstől a nyolcadik osztályosokkal bezárólag. A középiskolások már elszakadtak valamennyire a községtől, de délutánonként itthon vannak. A velük kapcsolatos tervet még csak dédelgetem, de karácsonyra egy felnőttelőadást szeretnék a gyermek pásztorjáték mellé. Egy olyan felnőttüzenetet közvetíteni, ami nagyon mélyre tud hatni, és aki végignézi, az alapvetően tükörbe néz, találkozik önmagával, és feladatot kap. Hiszem, hogy az ünnep lényege, hogy arra indítson bennünket: ha Ő emberré lett, legyünk mi is emberek. Nekem ez a nagy tervem, hogy emberekkel emberként éljünk ebben a közösségben. 

Amikor megkaptam a kinevezést, abban a pillanatban megszületett bennem egy imádság, és azóta is visszatér. „Ernyedt tagjaimba önts erőt, Uram”, és akkor én már ernyeivé lettem, talán nem annyira ernyedtté, de ha néha ez is előjön, akkor jöjjön hozzá az erő is.