Tárca
Olthatatlan kíváncsiságomban olvastam ezt is, azt is, amazt is, állításokat és az állítások cáfolatait, a cáfolatok cáfolatát is, híreket és álhíreket, történelmi próféciákat és napi horoszkópot, ki tudja, mi mindent. Addig-addig, amíg rájöttem, hogy a világrejtélyek elméleti megoldásainak tarka palettáját szemlélve nekem, a kisembernek csak úgy sikerül némiképp megőrizni gondolati egyensúlyomat, ha mindent elhiszek abból, amit olvasok, mert így ez a „minden” azonnal hitelét is veszíti, minthogy egyik érvelés hamar-gyorsan kioltja a másikat. Eltökélt nyugalommal hagyom, hogy elmémet hihető, hihetetlen, szelíd és vad okfejtések összevisszasága közelítse meg. Szerencsére mindig kézügyben van a legjobb bio tisztítószer is, az elmeecet, ami kitakarítja a maradék foltokat, és máris itt az üres hely az új betakarításra. Ha képes vagyok olvasni, sőt írni, gondolom, akkor legalább nem vagyok analfabéta. Vagy mégis? A kortárs tudomány rám vigyorog, és megnevez: részleges illiterátus, funkcionális analfabéta.
Olvasom, hogy az ókorban a leginkább írástudó nép a föníciai volt, közöttük gyakorlatilag nem léteztek analfabéták. Felvetődik a kérdés, hogy végül is milyen hasznát vették az írás-olvasásnak a széles néptömegek: nem voltak használati utasítások a hajsamponon, írásbeli felszólítások lomtalanításra, napilapok friss hírekkel. Ma viszont az írástudó társadalomban az analfabetizmusnak valóban súlyos, a megélhetést befolyásoló következményei lehetnek, egyféle fogyatékosság a mindennapokban: el kell olvasni az autóbusz menetrendjét, mindenféle eligazítást utcán, üzletben, hivatalban, az egyetemes piktogramok sokszor segítenek, de meg kell érteni és alá kell írni hivatalos okmányokat.
Jelenlegi világunkban a funkcionális analfabéta meghatározása a tudomány mai állása szerint úgy kezdődik, hogy az illető nem tudja használni a számítógépet. Továbbá az is, hogy nincs autóvezetői jogosítványa, nem érti a naponta használt angol szavakat, amelyeket már le sem fordítanak, mert nincs is megfelelőjük más nyelvekben, na és több más apró technikai magatehetetlenség: nem tudja beállítani a sokfunkciójú mosógépet stb. Tanulatlan tehát, mert nem sajátította el mindazt, ami általános tevékenységnek-tudásnak számít, és hozzátartozik a mindennapjainkhoz, olyannyira, hogy hiányát ő maga is fogyatékosságnak, hátrányos helyzetnek tapasztalja. Talán irigyli is azokat, akik mindebben könnyedén eligazodnak, segítséget kér tőlük, de ezt megalázó kiszolgáltatottságnak éli meg.
A rátarti mindentudók egyenesen azt állítják, hogy ma a gyerekek okosabbak, mint régen, és már a „génjeikben van a számítógép”. Ilyen „génmódosulás” egyelőre a sci-fi témaköre, ám jellemző a mai gondolkodásra, sziporkának puffogtatható, mintha a haladást jelentené. A lehetőség kiábrándító! Remélem, még nem tart itt az emberi genom. Elő az elmeecet-permettel! A kérdés viszont lényegében az, hogy mekkora a tudásnak, az okosságnak az „átlagsúlya”. Tudós emberek figyelmeztetnek, hogy ami az információk és érzelmek nagyságrendjét illeti, az emberi agy átlagos befogadóképessége évezredek óta mit sem változott.
Az erdőlakó gyerek számszerűleg ugyanannyi tudást képes birtokolni, mint egy nagyvárosi, éppen csak a tudás jellege más. Leegyszerűsítve: az ehető gombák felismerése ugyanolyan hasznos információ az erdőben, mint a megfelelő autóbusz kiválasztása a nagyvárosi közlekedésben. Egyikük sem okosabb vagy butább a másiknál, csak éppen mást-mást tudnak. A tudás „súlyértékét” az adott helyzet határozza meg, és méri fontosnak vagy jelentéktelennek.
Kedves Olvasóm! Ha eltévednél a nagy, sötét, rengeteg erdőben, biztosan jobban örvendenél egy arra járó, akár írástudatlan juhpásztornak, mint egy túlképzett, de itt idegenül csetlő-botló informatikusnak. A ma több millió és egyre nagyobb példányszámú, sok-sok nyelvre lefordított és forgalmazott úgynevezett túlélési könyvek éppen arról szólnak, hogy mit tegyünk, ha egyedül maradunk, elveszítjük a kapcsolatot a modern technikával, magunkra és a természetre hagyatkozva át kell vészelnünk néhány órát vagy napot. Persze, ha nem tudsz olvasni, hiába írták meg számodra a legjobb tanácsokat.
Az emberiség nagy gondolkodói a 20. század elején azt elemezték, hogy az írástudatlanság felszámolása, ami akkor világszerte egyik legfontosabb társadalmi cél volt, nem azonos egyben a művelődés iránti igény általános elterjedésével, mindenképp az első lépés, de igencsak messze van attól, amit a kultúra egészének nevezhetünk. Johan Huizinga holland művelődéstörténész A holnap árnyékában. Korunk kulturális bajainak diagnózisa című műve 1935-ben jelent meg. Néhány mondatnyi idézet belőle: „Elmúlás-hangulat. Megszállott világban élünk. Senkit sem érintene váratlanul, ha az őrület egy nap őrjöngésbe csapna át, amelyből a szegény európai emberiség eltompultságba és megzavarodottságba hullana vissza, miközben még dübörögnek a gépek, lengenek a zászlók, de a szellem elköltözött… Az általános ítélő erő gyengülése. Ki hiszi még komolyan, hogy a tudomány diadalainak átváltása a technika még gyönyörűbb diadalaival megmenti a kultúrát? Vagy hogy az analfabetizmus kiirtása a műveletlenség végét jelenti! Olyan társadalomban, amelyben általános a népoktatás, általános és közvetlen a napi események publicitása, s melyben a munkamegosztás nagymértékben valósult meg, az átlagember mind kevésbé szorul rá saját gondolataira és saját kifejezésére. Az átlagos modern ember a szépség- és érzésítélet terén is nagymértékben kiszolgáltatottja az olcsó tömegtermékek tódulásának. Megmarad azonban a lehetősége annak, hogy alacsony műveltségének ellenére is képes mindennapi életét magasabb méltóságra emelni például vallási, szociális téren… Ha korunk általános szellemi beállítottságát nézzük, akkor talán nem nevezhető túlzott pesszimizmusnak, ha azt hisszük, hogy olyan erős kifejezéseket kell alkalmaznunk, mint amilyenek itt következnek. Őrület és tévhitek burjánoznak mindenütt. Úgy látszik, hogy az emberek a szónak vagy jelszónak még soha nem voltak annyira rabszolgái, mint ma. S e szavakkal egymást ölik. Gyilkos szavak a szó legszorosabb értelmében. A világ telítve van gyűlölettel és félreértéssel. A kor nagy istenei: Mechanizmus és Organizáció, életet és halált hoztak. Egyetemessé tették a világot. Megteremtették az együttműködésnek és az erőnek a koncentrációját, a közös megértésnek a lehetőségét. Egyidejűleg azonban magukkal hozták a szellem lebilincselését, torlódását és megmerevedését azokban az eszközökben, amelyeket adtak.”
Gyakran megkísért az ósdi és balga gondolat, hogy az ehető gombák termőhelyét ismerő maradibb gyermekből boldogabb és életvidámabb felnőtt válhat, mint a toronyház tizenvalahányadik emeletén lévő lakásban számítógépes robotokkal és szörnyekkel háborúsdit játszó, online győztes modern csemetéből. Természetesen mindkét véglet cáfolható. Valahol ott van az arany középút a túl sok és a túl kevés kiegyenlítésében. De vajon érdemes együtt mérni a sokat és a keveset, a tudós életfilozófiát, a röpke sziporkát és az elmeecetet, hiszen más-más a fajsúlyuk?
Kozma Mária
